Az Óriáskerék körbefordul

Valószínűleg észrevettétek, hogy az utóbbi időben (pontosabban fél évben) megritkultak a blogbejegyzések a részemről.  Na nem mintha nem lenne mondanivalóm, az van bőven, mint mindig. Csak valahogy az idő és a lehetőség nem adódott hozzá, miután az eddigi életemben nyár végével jelentős változási folyamat indult meg. Az új életszakasz katalizátora a válás volt, mely kirobbantott az önismereti "langyosvízből" és a felszínes érzelmi "biztonságból", melybe az álmaimat és spirituális fejlődési szakaszaimat igyekeztem beintegrálni. A feleségem idáig kísért utamon, és most már nem fog. Ahogy ő fogalmazott: "Itt az ideje, hogy megmutasd magadnak, mire vagy képes egyedül, a feleséged és a tanítód támogatása nélkül". Mivel nem igazán volt választási lehetőségem, inkább egy kész helyzet elé állított az Élet, elfogadtam a változást, és elengedtem őt szeretettel. Most már külön írjuk a történetünket és más szereplők kerülnek bele. 

Az egzisztenciális és önértékelési krízis természetesen rám zúdult még az ősszel, és eltartott egy darabig, amíg egyáltalán "talajt fogtam", és megéreztem, hogy hol a gödör alja, és menedéket vehettem Földanya támogatő erejénél. A gyászfolyamat majdnem fél évig tartó köhögéssel járt, mely talán most van múlófélben, de hát egyszer mindennek vége szakad, mint tudjuk... Amióta jópár éve erősebben elköteleződtem a Szellemvilág felé, megsűrűsödtek az ilyen jellegű, "szétszedős" beavatási krízisek az életemben. Most végre lehetőségem adódott, hogy felszínre hozzam legmélyebben rejtegetett félelmeimet, és belenézzek párkapcsolati függőségem, szeretethiányom, anyai traumáim és a magánytól való rettegésem jéghideg és fojtogató árnyékának szemrehányó pillantásába, újabb egó-réteget lenyúzva vacogó lelkecskémről. Szóval zajlanak ezek a folyamatok is, és nem merném kijelenteni, hogy már "túl vagyok rajta". Valahol tartok a folyamatban, és a veszteség-élmény új sdzabadsági fokokat is magával hozott, amit a trauma rejltett áldásának és a Szellemvilág hívogató szavának is tekinthetek. Egyrészt a válás után hoztam meg a döntést, hogy felvállalom az izzasztókunyhó-vezetői felelősséget, és végigcsinálom a négy Naptánc-szertartást az elkövetkező években. 

Másrészt, bár már 1-2 éve haladok a perui sámánizmus felé, és tanulom a szertartásokat, energiamunkát, az andoki világképet, most az Erőnövények is megérkerztek az életembe, illetve beengedtem azt, amit eddig hárítottam. A Sananga, Rapé és a Kambo mellett, melyekről már írtam korábbi bejegyzéseket, a Nagymama, vagyis az Ayahuasca tanító szelleme is megérkezett az életembe, két szertartás formájában, melyek élményeit folyamatosan igyekszem integrálni, és éberré válni azokra a DNS-szintű átkódolásokra, melyek voltaképpen a téridőn kívül zajlanak, mégis mintegy szőnyegként terítik be a lelkemet, és írják át a lineáris időben évezredek alatt szerzett lenyomataimat és karmikus mintáimat. De erről egy külön bejegyzésben szeretnék írni. Szóval, fordult egyet (vagy egy felet) az Óriáskerék, az életem kereke, és vele együtt a világom is, vagy legalábbis az, amit eddig annak hittem. Vár egy új világ, amikor kiérdemlem a bebocsáttatást.