A képek az utazás kezdetén megint színesek és rajzfilm-szerűek voltak, mint egy Marvel-főcím. Kicsit mérges is voltam magamra, hogy amikor nálam vannak a gyerekek, akkor sokat nézik a rajzfilmeket a Youtube-on, és az a képi világ jelent most meg az utazásomban, az Avatár-szerű 3D-s élmény helyett. Sokáig tartott ez a szakasz, és én azon gondolkodtam, hogy miért mutatja mindezt nekem a Nagymama, hiszen nem tudtam mihez kötni a felmerülő képeket, kaleidoszkóp-szerűen körbeforgó mandalákat. Talán azt akarta megmutatni, hogy ne keressem mindennek az értelmét, csak éljem meg.
A következő szakaszban mintha valamilyen növénynek vagy terméseknek éreztem volna magamat, amik a földön fekszenek az őszi erdőben, és az enyészet hálója fonja körbe őket lassan, az emúlás áporodott bűzével körbevonva létezésemet. Majd lassan földdé, szervetlen anyaggá, csillagporrá, végűl hideg, fülsiketítően néma és feneketlen űrré váltam. Inább úgy mondom, hogy megéltem ezeket a létállapotokat, mert az "Én" nem volt, sehol, és hányzott a megszokott "emberi" világom. Azt kérdeztem magamban e hosszú, órűákon keresztül tartó, időtlen és magányos, értelem nélkülinek tűnő halál-élmény közben, hogy "de hát hol van itt a Szeretet?" Persze valahol elméletben tudtam, hogy az "élettelen" anyag sem más, mint isteni szeretet-energia, de a Nagymama megmutatta ennek a rideg és szenvtelen minőségét, amit a hétköznepi életben Halálnak nevezünk.
Közben végig simogattam és ölelgettem magamat, de a testem is mintha élettelen, üres porhüvely lett volna. Nem tudtam "életre szeretni" magamat, és nagyon fáztam is. Az első szertartás után persze elbíztam magamat, hogy nekem milyen könnyen ment, így most menetrend-szerűen meg is kaptam a Nagymama "keményebb" szeretetét. Aztán jött a hányás, amit már megváltásként vártam a sok szenvedés után. Az első szertartáson kétszer hánytam, az első inkább fizikai volt, míg a második közben úgy éreztem, hogy az elvárásaimat és a párkapcsolati traumáim egy részét is sikerült kihánynom. De votl egy jó hosszú, nyomasztó hányinger is.
A hányás után megkönnyebbülve feküdtem vissza, és lassan, nagyon lassan kezdtem visszatérni az Életbe. A simogatásom már nem élettelen testet ölelt, hanem elindult a melegség végig az ereimben. Az Istennő simogatását és ölelését éreztem, mely egyszerre volt anyai, szerelmes és elfogadó. Azt éltem meg, hogy amikor az ember megtalálja az igazi társát, akit valóban mélyen és őszintén tud szeretni, akkor a Nő egy kapu lesz, melyen keresztül az Istennő összes áldása megérkezik a Férfi életébe. Hamarosan már ültem, erőm teljében, és az egész testem izzott a tűztől. Úgy éreztem, hogy újjászülettem, s készen állok arra, hogy szeretetet adjak, der ugyanakkor még gyógyulnom is kell.
Feloldódott az egymás utáni történések és feltételek szükségszerűsége. Egyszerre meg tudtam élni, hgy a szívem sérült és szeretethiányos, és a Nagymama megmutatta a nagy lyukat, ami tátongott benne, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy nem kell várnom semmire, MOST kell szeretnem teljes szívvel, feltétel nélkül, a szeretetemmel meggyógyítva azokat, akik hozzám fordulnak segítségért.
Ugyanakkor az a látszólagos ellentmondás is feloldódott bennem, hogy egyszerre vagyunk parányi lelkek és Isten teremtményei, ugyanakkor az Isten és az Istennő (Siva és Sakti) teljes erejében meg tud nyilvánulni bennünk, ha beengedjük, és megéljük az isteni minőséget. Egyszerre lehetsz Isten és a teremtménye is.
A hajnal közeledtével még bepillantást nyertem a fiam traumájába is, hiszen a válásunk őt is megviselte, és öt évesen ezt még nem olyan könyen dolgozza fel egy gyermek. A Nagymama azt mutatta meg, hogy amikor a fiam befeszül, akkor csak ölelgessem meg, és "szeressem" egészségesre a megtépázott ősbizalmát. Ekkor elkezdtem újra érezni a hányingert, de inkább elfojtottam, és alkudoztam a Nagymamával, hogy ne kelljen kihánynom most a fiam traumáját is, mert már túlzottan kimerült vagyok hozzá. Majd legközelebb. Mielőtt éppen elaludni készültem, még átéltem anyám traumáját, aki 20 éves koromban halt meg, és nem szerethetett annyira, amennyire szeretett volna. Pár óra alvás után úgy ébredtemi, mint akin végigment az úthenger. Minden porcikám fájt, a bőröm, a testem, a szívem, az epahólyagom mind meg lettek dolgozva. Most pedig következhet az integrációs időszak. Elvégeztünk még egy szertartást a szexuális csakra tisztítására, de azt majd külön blogban ismertetem, hogy ti is végig tudjátok csinálni, ha akarjátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése