A farmakológiai hatásba nem akarok most részletesen belemenni, mert van róla sok anyag magyarul is, belemerülhettek, ha érdekel a dolog. Inkább a szubjektív megéléseimet szeretném némiképpen összefoglalni, bér ezek is mndenkinek másmilyenek szoktak lenni, a novény szelleme ugyanis mindenkinek azt adja, amire a leginkább szüksége van.
A szertartás során az első pohár főzet után nem nagyon éreztem még semmilyen hatást, még a hányinger sem jelentkezett. Körülbelül másfél óra elteltével azonban fekvő helyzetemben elkezdtem "fraktálokat" látni, melyek inkább csicsás indiai dekor-mintákra emlékeztettek, és a Nagymama megmutatta az Univerzum szövedékének mélyén rejlő szépséget. A Mátrix valójában sokkal szemet gyönyörködtetőbb, mint a filmben ábrázolt, függőlegesen lefutó zöld számsorok. Nagyon rajzfilm-szerű volt az első szakasz, kicsit hiányoltam is, hogy miért nem az erőállatokat és a dzsungel valósághű képét látom, mint a sámándobos utazásaim közben szoktam.
Utána hirtelen eltávolodtam a 3D-valóságtól, mintha az eddig általam ismert és érzékelt világ valahol egy sötét, mély és hosszú alagút másik végén lenne, de csak sejtem, hogy ott van, kapcsolatom nincs vele. Mint egy szülőcsatorna belső végén lenni a születés előtt. Valamilyen tudatosság vagy energiafelhő érzeteként lebegtem a semmiben, és hirtelen azt éreztem, hogy ki kellene mennem pisilni. Az időtlen mélységből jött az inger, és elkezdtem gondolkodni azon, hogyan kapaszkodhatnék vissza a 3D-be, de nem igazán tudtam érzékelni sem a testemet, sem az érzékszerveimen túli világot, vagyis a szobát, ahol a szertartás zajlott. Olyasm élmény volt, mint amikor a Wall Street Farkasában hazaérkezik a főszereplő a sportautójával, és full betépve próbál felkúszi a lépcsőn a szobájáig. Ki akartam nyújtani a kezemet Anti barátom felé, hogy kikísérjen pisilni, de ez is mintha órákig tartott volna. Utána elengedtem ezt a próbálkozást, és vele együtt azt a szexcsakrás blokkot is sikerült elengedni, hogy nekem mindig szükségem van egy apafigurára az életemben ahhoz, hogy jóváhagyják az álmaimat és a törekvéseimet. Végül amikor elengedtem azt a befeszülést is, hogy esetleg itt helyben fogok bevizelni, valahogy visszajött az erőm, egyedül kisétáltam az udvarra, és győzedelmesen eleresztettem a vizeletemet, két lábbal, szilárdan állva Pacsamamán.
Visszatértem után rám zúdultak a traumák és az elvárások, melyet az életemben az apafiguráktól, apámtól és a tanítóimtól kaptam, valamint a nőktől, akik a párjaim voltak, és mindannyian a maguk elképzelése szerint próbáltak átformálni engem. Rádöbbentem, hogy a kívülről befogadott elvárásokat "internalizáltam", vagyis beépítettem a saját egómba, és elkezdtem magamtól elvárni mindezeket a dolgokat. Amikor a tükörbe nézek reggelente, eldöntöm, hogy sikerült-e megfelelnem a saját magammal szemben támasztott elvárásoknak, vagy elbuktam. Ha a másodikat élem meg, akkor beindul az önvád, a bűntudat, önszabotázs és az elutasítás, itélkezés önmagam felé.
Ekkor a Szellemvilág feloldozot minden elvárás alól, és azt mondta: " Mi elfogadunk téged az összes hibáddal, tökéletlenségeddel, sebeddel, traumáddal és szeretethiányoddal együtt. Akkor te miért nem teszed? Miért gondolod azt, hogy csak akkor leszel "megfelelő", ha kigyógyulsz a traumáidból, és "egészségessé" válsz? Fogadd el magadat úgy, ahogy vagy!" Az utazásban sok kolibri- és jaguár-energiát is éreztem, és egy kisebb halál-élményem is volt, de az is viszonylag "könnyűnek" tűnt. Ezt a blogbejegyzést az első szertartás után írtam: "Újjászületés". Mivel ez most hosszúra sikerült, egy következőben írok majd a második szertartásról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése