5.5. jat-páda-pankadzsam szmritvá purusó ‘gjána-dzsam bhajam
dzsahati nritja-mánam tam bhútésam dadrisuh kila
Látták őt, a táncolót. Aki emlékezik rá és lótusz lábára, az megszabadul a tudatlanságból fakadó félelemtől.
A félelem a lelket megkötő alapvető érzelmi minőség. Legerősebb változata a halálfélelem (abhinivésa). A félelem táptalaja a tudatlanság (avidjá). Aki rendelkezik a diszkriminatív tudással, az képes megkülönböztetni az örökkévalót (a brahmant, az örök tudatosságot) az átmenetitől (az anyagi testtől), és így nem bánkódik sem az élő (a lélek), sem a halott (a test) felett. A Jóga-szútra 2.9 szerint:
szva-rasza-váhí vidusó ’pi tathá-rúdhó ’bhinivésah
„A halálfélelem (abhinivésa), amit még a bölcsek is átélnek, önnön létezésünk fenntartásának vágyából fakad.”
A spirituális tudással és megvalósítással rendelkező jógí képes legyőzni a halálfélelmet, mert felkészült a halál-beavatásra és az azutáni létállapotokra. Szókratész szerint sincs értelme a halálfélelemnek:
„Félni a haláltól nem más, mint bölcsnek tartani magunkat, miközben nem vagyunk azok, hiszen azt gondoljuk, hogy tudjuk azt, amit, nem is ismerünk. Senki sem tudhatja, hogy a halál nem a legnagyobb áldás-e az ember életében, mégis úgy félnek tőle, mintha bizonyosan a legnagyobb veszedelem volna.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése