1. - A menekülés (Flight)
Az emberi pszichológiába ösztönszintű túlélési reakciók vannak beprogramozva, melyek alkalmazásával a lélek igyekszik túlélni egy traumát vagy stresszhelyzetet. Az egyik legegészségesebb reakció a traumára a menekülés (flight), mellyel az áldozat igyekszik elkerülni a trauma megismétlődését. Ennek legszélsőségesebb fajtája az öngyilkosság, de különböző félelmek, fóbiák, gátlások is kialakulhatnak a trauma nyomán. Sok esetben a trauma elszenvedője ösztönösen “törli” a traumával kapcsolatos emlékeket, és a tudatalattiba próbálja süllyeszteni az egész élményt, főleg olyankor, ha nem sikerült elmenekülnie a trauma, bántalmazás elől. Ilyenkor egy vagy több lélekrész is leválik, és az áldozat elveszíti a kapcsolatát saját lélekrészeivel, a személyisége szétdarabolódik.2. - A harc (Fight)
Az előző stratégiával szemben, amikor az áldozat úgy érzi, hogy erejéből nem futja a trauma okának kiiktatására, és ezért a menekülést választja; a harc az a reakció, amit akkor választunk, ha esélyt látunk a győzelemre. Például egy függőség, betegség vagy a túlsúly legyőzése kíméletlen harcot követel, nem tudunk “kimenekülni” belőle. A harc-reakciót azonban nem mindig a bátorság motiválja. Van, amikor félelemből, kétségbeesésből vagy bosszúból harcolunk. Sok esetben a harc-reakció pusztítással vagy sérüléssel, veszteséggel járhat, így maga az agresszió megnyilvánulása még győzelem esetén is mélyítheti a traumát. Nagyon bölcsen, tudatosan és józanul kellene dönteni abban, hogy mikor, miért és hogyan bocsátkozunk harcba, ami traumatizált lélekkel nem mindig sikerül. Múltbeli harcainkból, látszólagos győzelmeinkből és vereségeinkből is nagyon sokat tanulhatunk.
Az előző stratégiával szemben, amikor az áldozat úgy érzi, hogy erejéből nem futja a trauma okának kiiktatására, és ezért a menekülést választja; a harc az a reakció, amit akkor választunk, ha esélyt látunk a győzelemre. Például egy függőség, betegség vagy a túlsúly legyőzése kíméletlen harcot követel, nem tudunk “kimenekülni” belőle. A harc-reakciót azonban nem mindig a bátorság motiválja. Van, amikor félelemből, kétségbeesésből vagy bosszúból harcolunk. Sok esetben a harc-reakció pusztítással vagy sérüléssel, veszteséggel járhat, így maga az agresszió megnyilvánulása még győzelem esetén is mélyítheti a traumát. Nagyon bölcsen, tudatosan és józanul kellene dönteni abban, hogy mikor, miért és hogyan bocsátkozunk harcba, ami traumatizált lélekkel nem mindig sikerül. Múltbeli harcainkból, látszólagos győzelmeinkből és vereségeinkből is nagyon sokat tanulhatunk.
3. - A gondoskodás
Ez az empaták tipikus traumakezelési stratégiája - amikor szenved, akkor keres valakit, aki nála is jobban szenved, és a róla való gondoskodásra koncentrál, mivel azzal elvonja a figyelmét saját traumájáról, de ezt általában áldozat-, megmentő-, vagy mártírszerep felvételével teszi. A segítő foglalkozásúak között is előfordul az ilyen kényszeres, sérült segítő szerepkör kialakulása, melyben a segítés sokszor nem a belső stabilitásból, hanem a saját traumák előli menekülésből táplálkozik. A gyerekének mindent megadni kész szülő is sokszor a saját gyerekein keresztül igyekszik megélni saját, összetört álmait, és ezáltal transzgenerációs mintáit is átviszi a gyerekére.
Ez az empaták tipikus traumakezelési stratégiája - amikor szenved, akkor keres valakit, aki nála is jobban szenved, és a róla való gondoskodásra koncentrál, mivel azzal elvonja a figyelmét saját traumájáról, de ezt általában áldozat-, megmentő-, vagy mártírszerep felvételével teszi. A segítő foglalkozásúak között is előfordul az ilyen kényszeres, sérült segítő szerepkör kialakulása, melyben a segítés sokszor nem a belső stabilitásból, hanem a saját traumák előli menekülésből táplálkozik. A gyerekének mindent megadni kész szülő is sokszor a saját gyerekein keresztül igyekszik megélni saját, összetört álmait, és ezáltal transzgenerációs mintáit is átviszi a gyerekére.
4. - A ragaszkodás
Amikor a lélek traumát szenved el, akkor ösztönösen belekerül az üldöző-áldozat-megmentő dráma-háromszögbe, és amennyiben áldozatként azonosítja magát, keres egy megmentő-figurát, aki védelmezi a traumatizáló hatásokkal szemben. Ez a gyermek esetében a szülő, egy beteg ember esetében az orvos, ápoló, terapeuta, vagy más esetben a “gazda”, aki fenntart, tanít, vagy akit szerepmodellnek tekintünk. A megmentő iránt erős ragaszkodás alakulhat ki, ami által a traumatizált személy kiszolgáltatottá, manipulálhatóvá válhat, és így kodependens kapcsolatba kerül a megmentő-figurával.
Amikor a lélek traumát szenved el, akkor ösztönösen belekerül az üldöző-áldozat-megmentő dráma-háromszögbe, és amennyiben áldozatként azonosítja magát, keres egy megmentő-figurát, aki védelmezi a traumatizáló hatásokkal szemben. Ez a gyermek esetében a szülő, egy beteg ember esetében az orvos, ápoló, terapeuta, vagy más esetben a “gazda”, aki fenntart, tanít, vagy akit szerepmodellnek tekintünk. A megmentő iránt erős ragaszkodás alakulhat ki, ami által a traumatizált személy kiszolgáltatottá, manipulálhatóvá válhat, és így kodependens kapcsolatba kerül a megmentő-figurával.
5. - A célok kitűzése
Amikor a lélek a traumák súlyát cipeli magával, akkor célokat ketes, melyekért érdemes (túl)élni, küzdeni, áldozatot hozni. A célok, vágyak, kötelezettségek mind nagyon fontos dolgok, és szükséged van motivációra ahhoz, hogy ne add fel a céljaidat. Amikor viszont a közeli és távoli célokat, mindennapi tevékenységeket arra használod, hogy eltereld a saját figyelmedet feldolgozatlan traumáidról, akkor ezek pótcselekvéssé válnak, és gyakran a velük asszociált öröm- és elégedettség-érzéstől is megfosztod magadat. “Nem a cél a fontos, hanem az út” - szokták mondani, de ha úgy érzed, hogy kényszeresen haladnod kell az úton, újabb és újabb célokat vízionálva magad előtt, hogy “legyen miért élni”, akkor a céljaid elérésekor elmarad a beteljesülés és a hála érzése, mert a lelkedben még mindig űr tátong. Ha feldolgoztad a traumáidat, akkor a lelked arra a szabadsági fokozatta ébred, amikor az úton való haladás, a nehézségek leküzdése, az eredmények elérése vagy éppen elengedése egyaránt lehetővé teszi az elégedettség, teljesség, ragaszkodás nélküli motiváció és az aktivitás közbeni elcsendesedés állapotainak megélését. Ezt nevezhetjük asszertivitásnak is, de a traumákkal kapcsolatos munkát nem hagyhatjuk ki belőle.
Amikor a lélek a traumák súlyát cipeli magával, akkor célokat ketes, melyekért érdemes (túl)élni, küzdeni, áldozatot hozni. A célok, vágyak, kötelezettségek mind nagyon fontos dolgok, és szükséged van motivációra ahhoz, hogy ne add fel a céljaidat. Amikor viszont a közeli és távoli célokat, mindennapi tevékenységeket arra használod, hogy eltereld a saját figyelmedet feldolgozatlan traumáidról, akkor ezek pótcselekvéssé válnak, és gyakran a velük asszociált öröm- és elégedettség-érzéstől is megfosztod magadat. “Nem a cél a fontos, hanem az út” - szokták mondani, de ha úgy érzed, hogy kényszeresen haladnod kell az úton, újabb és újabb célokat vízionálva magad előtt, hogy “legyen miért élni”, akkor a céljaid elérésekor elmarad a beteljesülés és a hála érzése, mert a lelkedben még mindig űr tátong. Ha feldolgoztad a traumáidat, akkor a lelked arra a szabadsági fokozatta ébred, amikor az úton való haladás, a nehézségek leküzdése, az eredmények elérése vagy éppen elengedése egyaránt lehetővé teszi az elégedettség, teljesség, ragaszkodás nélküli motiváció és az aktivitás közbeni elcsendesedés állapotainak megélését. Ezt nevezhetjük asszertivitásnak is, de a traumákkal kapcsolatos munkát nem hagyhatjuk ki belőle.
6. - Alkalmazkodás
Mindannyian számos álommal és vággyal a szívünkben születünk, de van, amikor az életed során megélt traumák arra kényszerítenek, hogy feladd az álmaidat és lemondj a céljaidról. Például ha gyerekként az az álmod, hogy zenész vagy művész legyél, de a felnőttek azt sulykolják beléd, hogy nincs tehetséged hozzá, vagy nem tudsz megélni belőle, akkor el fogod fojtani ezt a vágyadat, és lehet, hogy egy lélekrészed is vele megy. Ha egy-egy szokásod miatt mindig szídnak vagy büntetnek, akkor szégyenérzet és bűntudat alakul ki benned és elfojtod azt a szokást. Fontos felismerni tehát, hogy mikor kell valamit valóban elengedni, és mikor tudod ezt tudatosan, őszintén megtenni, és mikor van az, hogy egy trauma miatt mondasz le valamiről, néha önbüntetés gyanánt, ilyen programokat kialakítva a tudatodban: “Nekem ez nem jár, nem érdemlem meg” stb. Az elfojtott vagy kényszerből elengedett vágyak újabb traumát okozhatnak, és erős önkorlátozó hiedelmeket betonoznak be a tudatodba.
Mindannyian számos álommal és vággyal a szívünkben születünk, de van, amikor az életed során megélt traumák arra kényszerítenek, hogy feladd az álmaidat és lemondj a céljaidról. Például ha gyerekként az az álmod, hogy zenész vagy művész legyél, de a felnőttek azt sulykolják beléd, hogy nincs tehetséged hozzá, vagy nem tudsz megélni belőle, akkor el fogod fojtani ezt a vágyadat, és lehet, hogy egy lélekrészed is vele megy. Ha egy-egy szokásod miatt mindig szídnak vagy büntetnek, akkor szégyenérzet és bűntudat alakul ki benned és elfojtod azt a szokást. Fontos felismerni tehát, hogy mikor kell valamit valóban elengedni, és mikor tudod ezt tudatosan, őszintén megtenni, és mikor van az, hogy egy trauma miatt mondasz le valamiről, néha önbüntetés gyanánt, ilyen programokat kialakítva a tudatodban: “Nekem ez nem jár, nem érdemlem meg” stb. Az elfojtott vagy kényszerből elengedett vágyak újabb traumát okozhatnak, és erős önkorlátozó hiedelmeket betonoznak be a tudatodba.
7. - Versengés
Ez a traumakezelési stratégia minden főemlősbe bele van kódolva. Hajlamosak vagyunk másokhoz hasonlítani magunkat, versenyre kelni velük, néha még az is hamis biztonságérzetet ad, ha másokban látunk egy hibát, és így önmagunkat jobbnak, sikeresebbnek, életrevalóbbnak tekinthetjük. A fizikai túlélés a múltban és néha a jelenben is azon múlik, hogy ki az, aki sikeresebben tud hozzájutni az életszükségletekhez, pénzhez, befolyáshoz és más anyagi forrásokhoz. A traumák feldolgozása után képessé válhatsz arra, hogy ne azért versengj másokkal, mert fenyegetve érzed magad vagy a szűkös anyagi lehetőségek miatt szorongsz, hanem a fejlődésedet önmagadhoz mérve, és a ragaszkodásokon, eredménycentrikusságon túllépve is találj motivációt az önmeghaladáshoz és ahhoz, hogy hiteles példává válj mások számára.
Ez a traumakezelési stratégia minden főemlősbe bele van kódolva. Hajlamosak vagyunk másokhoz hasonlítani magunkat, versenyre kelni velük, néha még az is hamis biztonságérzetet ad, ha másokban látunk egy hibát, és így önmagunkat jobbnak, sikeresebbnek, életrevalóbbnak tekinthetjük. A fizikai túlélés a múltban és néha a jelenben is azon múlik, hogy ki az, aki sikeresebben tud hozzájutni az életszükségletekhez, pénzhez, befolyáshoz és más anyagi forrásokhoz. A traumák feldolgozása után képessé válhatsz arra, hogy ne azért versengj másokkal, mert fenyegetve érzed magad vagy a szűkös anyagi lehetőségek miatt szorongsz, hanem a fejlődésedet önmagadhoz mérve, és a ragaszkodásokon, eredménycentrikusságon túllépve is találj motivációt az önmeghaladáshoz és ahhoz, hogy hiteles példává válj mások számára.
8. - Szeretet és együttműködés
Az ember társas lény, és mint ahogyan a főemlősökben, bennünk is megvan a késztetés az együttműködésre, az empátiára a traumák és nehéz helyzetek túlélése érdekében. Ez a stressz-reakció azonban viszonylag magasabb tudatosságot és egészséges ősbizalmat feltételez. Ha bízol az embertársaidban, akkor hajlandóbb vagy segíteni a rászorultakon vagy segítséget kérni, elfogadni. Az önzetlen szeretet olyan társadalmi struktúrában, mikroközösségben tud megnyilvánulni a leginkább, ahol nem a megfélemlítésen alapuló alá-fölérendeltségi viszonyok dominálnak, hanem az egyenlőség, önkéntesség, a közös vízió és közös értékek. A spirális fejlődési struktúrában ez már a transzperszonális szint, amikor az egyéni érdekeinket hajlandóak vagyunk alárendelni vagy összehangolni a közösség jól-létének érdekeivel. A szeretet-alapú együttműködés nem csak a traumák túlélését segítheti, hanem számos gyógyító folyamat kibontakozását is támogatja.
Az ember társas lény, és mint ahogyan a főemlősökben, bennünk is megvan a késztetés az együttműködésre, az empátiára a traumák és nehéz helyzetek túlélése érdekében. Ez a stressz-reakció azonban viszonylag magasabb tudatosságot és egészséges ősbizalmat feltételez. Ha bízol az embertársaidban, akkor hajlandóbb vagy segíteni a rászorultakon vagy segítséget kérni, elfogadni. Az önzetlen szeretet olyan társadalmi struktúrában, mikroközösségben tud megnyilvánulni a leginkább, ahol nem a megfélemlítésen alapuló alá-fölérendeltségi viszonyok dominálnak, hanem az egyenlőség, önkéntesség, a közös vízió és közös értékek. A spirális fejlődési struktúrában ez már a transzperszonális szint, amikor az egyéni érdekeinket hajlandóak vagyunk alárendelni vagy összehangolni a közösség jól-létének érdekeivel. A szeretet-alapú együttműködés nem csak a traumák túlélését segítheti, hanem számos gyógyító folyamat kibontakozását is támogatja.
Ehhez kapcsolódó további írásaim:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése