Elutasítás
Amikor a szülő érzelmileg elutasítja a gyerekét vagy diszkriminálja a testvéreivel szemben, a gyerek önbizalma összetörik, kétségek gyötrik, megfelelési kényszer, depresszió és félelem alakulhat ki az elutasítás bármilyen fajtájától, ami gyakran felnőttkorban is megmarad. A gyermeki elme ugyanis nem tudja feldolgozni azt, amit a felnőtt fel tud.
Ha a szülő narcisztikus alkat, akkor észre sem veszi az okozott traumát. Gyakran a szülő képtelen megfelelni a gyerekneveléssel járó terheknek, és ezért elutasítja a gyereket, érzékelteti vele, hogy terhet jelent, vsgy le is mond róla. Az elutasító érzelmi minta transzgenerációsan is átíródhat nemzedékről nemzedékre.
Elhagyás
Ez a trauma kissé más jellegű, mint az elutasítas traumája. Egyik vagy mindkét szülő elveszítéséhez kapcsolódik haláleset, betegség vagy válás miatt. Ha valaki gyermekként megéli ezt a traumát, az később is szoronghat vagy félhet attól, hogy elveszít számára fontos, szeretett embereket, kapcsolatokat. Az elhagyási trauma az alábbi viselkedési mintákat eredményezheti:
- mindig elégedetté akar tenni másokat;
- aránytalanul sokat fektet be a kapcsolataiba;
- képtelen megbízni másokban, féltékeny;
- ellök magától másokat, mert fél az elutasítástól, képtelen elköteleződni;
- nem érzi biztonságban magát a párkapcsolatban;
- hajlamos a kodependens kapcsolatok kialakítására;
- folyamatos megerősítést igényel, hogy a másik szereti és nem akarja elhagyni;
- kontrollálni akarja a partnerét és másokat;
- képtelen kilépni a toxikus kapcsolatokból;
- nehezen tudja fenntartani a kapcsolatait, sűrűn vált partnert.
- szabotálja a kapcsolatait;
- kerüli az érzelmi intimitást, mert fél a kiszolgáltatottságtól.
Aki gyermekkorban megélte az elhagyási traumát, az hajlamos lehet olyan emberekhez kapcsolódni, akik nem bánnak jól vele, vagy el is hagyják. Ez pedig megerősíti a traumát és a bizalmatlanság érzését.
Elhanyagolás
A gyermekkori elhanyagolás trauma akkor alakul ki, ha a szülő, nevelő nem gondoskodik a gyermek alapvető fizikai, egészségügyi, érzelmi és életszükségleteiről. Gyakori változatai a gyermek felügyelet nélkül hagyása, érzelmi ridegség vagy elhanyagolás, elutasítás, a lakhatás, élelmezés, ruházkodás, oktatás, orvosi ellátás hiányosságai.
Ha a szülő közömbös, elutasító, irracionálisan viselkedik gyermekével, vagy depressziós, alkohol-, drog- vagy egyéb függőségben szenved, akkor elhanyagolhatja gyermekét. Sok szülő nem tudatosan teszi ezt, hanem a tudás vagy tapasztalat hiánya, múltbeli trauma, extrém stressz, létbizonytalanság, betegség, fogyatékosság vagy függőség miatt.
Az elhanyagolási trauma következményei lehetnek viselkedés-zavarok, gyenge kognitív vagy beszédkészség, gyenge indulatkezelési képesség, elzárkózás a társas kapcsolatoktól, magány, az érzelmek kezelésével kapcsolatos nehézségek, alacsony önértékelés, tanulási és intellektuális nehézségek, és olyan patologikus tünetek, mint a tikkelés, dührohamok, lopási, önkínzási, önbüntetési hajlam.
Árulás
Amikor a szülő, nevelő, tanító vagy egy intézmény vezetője visszaél a gyermek (vagy felnőtt) bizalmával, kihasználja érzelmi kötődését, anyagi vagy egyéb ráutaltságát, és zsarolja, manipulálja, vagy bántalmazza a gyereket, azzal összetöri a bizalmát és traumát okoz neki (Betrayal Trauma).
A gyermek bárminemű (szexuális, fizikai, érzelmi) bántalmazása magában hordozza ezt a traumát. A gyermek lelke védekezésképpen disszociációval reagál, vagyis “kiiktatja” tudatából a traumatikus emléket, hogy túl tudjon élni az ézelmileg nem biztonságos, ellenséges, kiszolgáltatott helyzetben. A tudattalanba sülllyesztett emlékkel együtt egy vagy több lélekrészével is elveszítheti a kapcsolatot.
A trauma következményeképpen a gyermek felnőttként is nehezen alakít ki bizalmas kapcsolatokat, hiszen fél az újabb árulás-élménytől. Az is előfordul, hogy szeretetnyelvébe “beépül” a bántalmazás ténye, és így hajlamos lesz ilyen kapcsolatokba belemenni és benne maradni, újraélve a gyermekkori trauma érzelmi mintázatát.
Igazságtalanság
Az árulási traumához hasonlóan a szülők és a nevelők részéről érheti hátrányos megkülönböztetés, rosszindulatú hibáztatás a gyermeket. Míg az árulási trauma összetöri a gyermek bizalmát, az igazságtalanság hatására elveszítheti a hitét abban, hogy a világ igazságos és erkölcsös.
A szexuális bántalmazásban mindig benne foglaltatik ez a trauma, hiszen az elkövető azt érezteti az áldozattal, hogy ő nem számít, es önző módon kihasználható. A bántalmazás eltitkolása, a gyermek fenyegetése, hibáztatása mind elmélyítik az igazságtalanság-traumát, de már az is kiválthatja, ha a szülő hazudik, nem tartja be az ígéretét, vagy nem ismeri be az elkövetett hibáját, miközben a gyermektől az ellenkezőjét várja el.
Az igazságtalanság-trauma felnőttkorban is predestinálhatja a gyermeket a diszkriminatív helyzetek tolerálására, és arra, hogy ne álljon ki, hanem lenyelje a sérelmeit, vagy éppen túlzó módon harcoljon a jogaiért. Ennek során a trauma beépül, és az illető már számít arra, hogy ismét igazságtalanság éri. Hajlamos lehet a távolságtartásra, mások kerülésére, vagy érzelmi “páncélt” növeszt maga köré, hogy megvédje magát, sokszor alaptalanul is feltételezi a támadást, és túlzó módon védekezik, vagy ellentámadásba lendül, ha az ítélkező magatartás legkisebb jelét véli felfedezni.
Megaláztatás
A megalázás mindig hatalmi pozícióban lévő személyektől jön - szülő, nevelő, idősebb testvér vagy csoporttárs. A megalázás erődemonstráció, mely gyakran az igazságtalanság traumáját is magában hordozza. A fizikai, verbális, érzelmi bántalmazás is minden esetben megalázással jár, melynek nyomán a gyermek önbecsülése darabjaira hullik, önpusztító programok alakulnak ki az elméjében, és elveszíti bizalmát a világban, mely nem védte meg őt a megaláztatástól. Az áldozathibáztatás mélyíti ezt a traumát. A gyermek igazságot és védelmet keres, és ha a megalázó bocsánatot is kér, az csak részben enyhíti a traumát, mert a gyermek már nem fog bízni az elkövetőben, főleg, ha annak megalázó magatartása megismétlődik.
A megaláztatás trauma következménye az önbecsülés és a fontosság érzésének maradandó elvesztése, frusztrált düh, elkeseredés és bosszúszomj, mely érzések tovább mélyítik a traumát. A megaláztatás trauma némileg eltér a megszégyenítésből fakadó traumától.
Megszégyenítés
Ha a szülő, nevelő vagy más felnőtt ismételten és igazságtalanul megbünteti, elítéli a gyermeket, vagy alaptalanul hibáztatja bizonyos dolgok miatt, akkor a gyermek beépíti ezeket a sérelmeket a személyiségébe, és folyamatos, úgynevezett toxikus bűntudatot érez:
“Nem vagyok szerethető, nem számítok, minden az én hibám, semmit sem tudok jól csinálni, nem érdemlem meg a sikert, rossz gyerek voltam, megérdemlem azt, hogy mások rosszul bánjanak velem, rossz ember vagyok, nem fontos az, amire vágyom vagy amire szükségem van, senki sem szeret, nem lehetek önmagam mások előtt, el kell titkolnom a valós érzelmeimet és gondolataimat, sohasem leszek elég jó.” Stb.
Ezeknek az egymásra épülő különböző traumáknak a gyógyításával felnőttként mindenképpen érdemes foglalkozni, ha nem akarjuk magunkkal cipelni a következményeit. Hogyan is kezdhetünk hozzá ezeknek a lelkünkben mélyre temetett traumáknak és következményeiknek a felszámolásához, feloldásához? Ezzel kapcsolatban dolgoztam ki egy tíz alkalomból álló traumaoldási stratégiát, melyben sámáni módszerekkel törekszünk a lelket terhelő emlékek hatásának feldolgozásában. Erről itt olvashattok bővebben:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése