ahankára-vimuktatvát prócsjaté pancsa-vimsakah
“A szellemet, amikor az anyagba ágyazva jelenik meg, és megtapasztalja az anyagi gunákat (kötőerőket), a huszonötödik elvnek nevezik, mivel mentes az egótól.”
A számkhja filozófia tanítása szerint a teremtés folyamatában az első elem, ami megnyilvánul a prakritiből, a buddhi (intellektus), és ebből nyilvánul meg az ahankára (egó). A purusa, vagyis a szellem a valóságban független az anyagtól, tehát az „anyagba ágyazott” állapot nem valós, hanem illúzió. Az ahankára az, amely elhiteti az egyéniesült tudattal az anyag és a szellem összekapcsoltságát, ám amint a purusa megtapasztalja önnön természetét, mentesül az egó, a prakriti és a gunák megkötő hatásától. Ezért a purusát tekintik a huszonötödik elemnek a számkhja filozófiában. A Bhagavad-gítá 13.22-es verse nagyon hasonlít az Ísvara-gítá ezen verséhez:
purusah prakriti-szthó hi bhunkté prakriti-dzsán gunán
káranam guna-szangó ’szja szad-aszad-jóni-dzsanmaszu
„Így él az élőlény az anyagi természetben, a természet három kötőerejét élvezve, s mindez az anyagi természettel való kapcsolatának köszönhető. Ily módon hol jó, hol pedig rossz éri őt a különféle fajokban.”
Bár ez a vers nem emeli ki az egó szerepét a purusa és a prakriti összekapcsolódásában, csakis az ahankára által létrehozott hamis azonosság-érzet teszi lehetővé azt, hogy a purusa a prakriti, vagyis az anyagi természet különféle megnyilvánulásait élvezze, vagy szenvedjen tőlük. A fájdalom és élvezet váltakozásának kettőssége elkíséri a lelket az újjászületések sorozatán keresztül. Az ismétlődő születés és halál, vagyis a szamszára körforgásában való fogság okozója szintén az ahankára, vagyis a hamis egó (Bhagavad-gítá 3.27):
ahankára-vimúdhátmá kartáham iti manjaté
„A hamis egó által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése