rité mám ékam avjaktam vjóma-rúpam mahésvaram
Semmilyen lény - sem mozgó, sem mozdulatlan - nem örök a világban, kivéve engem, aki egy vagyok, megnyilvánulatlan, a nagy úr, akinek a természete az űr.
A vjóma szó többféleképpen értelmezhető ebben a kontextusban: utalhat az éterre (ákása), mely a legfinomabb az öt durva fizikai elem közül, és a prána (életerő) fő alkotóeleme, de utalhat az űrre, mint ürességre is, ekkor pedig a brahmant jelenti, melyre ebben a versben az avjakta (megnyilvánulatlan) szó is utal. A brahman nem rendelkezik anyagi szempontból meghatározható tulajdonságokkal, ezért az űr, üresség is érzékeltetheti anyagon túli mivoltát. Ezért is tekintették a természeti népek a Nagy Eget vagy a mindent átható Nagy Szellemet ez eredeti, kettősségek nélküli isteni minőségnek. Ebben a tekintetben a fizikai univerzumban megnyilvánuló tér (annak akárhány dimenziójával) is már egy minősített jellemző. Az inkák például a teret befogadó, női minőségnek, míg az időt aktív, férfi minőségnek tekintik. A Nagy Szellem viszont ezeken túl, az örök valóság szintjén létezik. Siva a versben örökkévaló helyzeténél fogva is az összes teremtett lény fölé helyezi magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése