Látomáskeresés a Hegyen - 6. rész

Negyedik nap

A negyedik nap hajnalára ébredtünk, végre közeledik a látomáskeresés vége! Most már csak délutánig kell kibírni a tétlenséget, és ismét visszakerülünk az élet megszokott forgatagába. Engem ezen a kiülésen a fizikai ingerhiány és a "túlalvás" mellett leginkább a semmittevés kínzott meg, tehát például egy jó vastag és érdekes könyvvel remelkül ellettem volna négy napig... Ugyanakkor Oguz már a kiülés előtt emlegette, hogy szeretne hozzátenni majd még egy éjszakát a kiüléshez, és így négy éjszaka után, reggel lenne a záró kunyhó-szertartás. Na azt már biztosan nem bírnám ki ép ésszel...

Minden esetre a kora hajnali hidegben keltem, elvégeztem a reggeli tornámat, majd állva, ülve stb. vártam, hogy följebb jöjjön a nap, és melegebb legyen. A ponyvát vagy háromszor átrendeztem az utolsó napon, csak hogy teljen az idő. 

Vaamikor délelőtt vagy napközben csináltam egy lélekutazást, ez volt az utolsó erőteljesebb utazás ezen a kiülésen. Elkezdtem dobolni, és feltettem a kérdést, hogy mi az a legfontosabb dolog, amit hazavigyek magammal, és amin dolgozzak majd a kiülés után. Amikor beleereszkedtem a révülésbe, egy hegycsúcsot láttam magam előtt, Apu Ausangatét. Ő volt az első Apu, vagyis hegy-szellem, aki megszólított, amikor elkezdtem foglalkozni az inka sámáni úttal. Nagyon erős szent hegynek tartják Peruban. 

A havas csúcs fölött mintha egy csillag kelt volna fel, egy hétágú csillag. Nagyon szépen ragyogott és egyre magasabbra emelkedett, majd ebből a csillagból egy szivárványszínű fénycsóva nyúlt le a földre. A fénycsóván, mintha egy lépcsőn ereszkedne lefelé, egy tündérszerű Nusta, női alak jelent meg, ennek a csillagnak az estrellája (szelleme). Elindult lefelé. Az andoki tanítás szerint mindenkinek van egy születési szerencse-csillaga, és én megkérdeztem, hogy ez-e az enyém, és hogy mi a neve. Azt a választ kaptam, hogy Cassiopeia, és ha jól emlékszem, ez a név már a márciusi Munay Ki elvonuláson is megjött egy hasonló gyakorlat közben. Az inkák persze más néven nevezték a csillagokat, és a Cassiopeiát nem is láthatták, mert elsősorban az északi égbolton látható. Azóta utánanéztem egy csillagászati alkalmazásban, és a születésem éjszakáján valóban az égbolton ragyogott ez a csillag. Majd a mitológiai aspektusainak is utána fogok járni. 

Minden esetre lejött a csillagtündér és átölelt, utána pedig felkísért magához az égi szférába ezen a fény-lépcsőn keresztül. Megérkeztünk ennek a csillagnak a világába. Csodaszép mennyie fény-lények sátálgattak kristálypaloták és szép kertek között, mitha minden tökéletes lett volna. Férfiak és nők formájában jelentek meg ezek az angyali lények, és nagy szeretettel viszonyultak egymásoz.

Az estrella azt mondta, hogy azoknak a lelke kerül ide, akik megtanulják gyakorolni és érezni a feltétel nélküli szeretetet, és akik túllépnek a játszmákon, a bántáson, az ártáson, az önzésen, és mindent és mindenkit tudnak értékelni a belső értékének megfelelően. Ők felemelkedhetnek ebbe a csillagba. Nagyon fontos feladatunk van mindenki felé. Mindazoknak, akiknek Cassiopeia csillagnemzetségének génjei megtalálhatóak a dns-ében, és kapcsolódást éreznek ehhez a csillaghoz, az a feladata, hogy tanítsuk, gyakoroljuk ezt a szeretetet, a Munay-t mások felé. 

Utána azt mondta, hogy elvezet e Királynőhöz, és amikor beléptünk a palotájába, akkor nekem olyan benyomásom volt, hogy a királynő olyasmi szerepet töltött be, mint a méhkasban a királynő. Csodálatos szép női arca volt koronával, és a palástja mintha öt részre volna osztva, vagy mintha öt teste volna, vagy mintha egy ötszirmú virág közepében láttam volna a fejét. Tehát inkább virágszerű volt a teste, mint emberszerű, és ezekből a virgszirmokból nektár folyt le, azokhoz a lelkekhez, akiknek szükségük volt az áldásta és a segítségre. Itt is nagy szeretetet éreztem, és amikor az estrella mindent megmutatott, akkor elindultunk vissza le, a Középső Világba, és búcsúzóul azt mondta, hogy "Ne aggódj, mert mindig veled leszek. Amikor felnézel az égre, és rám pillantasz, akkor kapcsolatba tudsz lépni velem, és ezt a hét sugarat is megkapod, amelyeknek az energiáiról Pumától tanultál. Rajtuk keresztül fog támogatni téged a csillagok energiája. Ott van az oltáradon az a hét kő, ami be lett avatva a hét kozmikus sugárra, azokat használd, és vidd be az életedbe még jobban ezeket az erőket, amikor szükséged van rájuk."

Amikor leértünk, akkor átadott Apu Ausangaténak, a hegy szellemének, aki egy hatalmas nagy, emberszerű formában jelent meg, de a fején nagy hétágú koronával, mint ahogyan Virakocsát szokták ábrázolni. Bevitt a hegy gyomrába, és azt mondta, hogy "Megmutatom neked, hogyan szenvednek az emberek." A hegy gyomrában, a barlangokban mintha beteg emberek lettek volna, akik valamiféle szerkezetekre voltak rácsatlakoztatva, és ezek a gépek próbálták kivonni a méreganyagot a szervezetükből, de nem sikerült, mert nem tudták elengedni. Kérdeztem, hogy mi ez a méreg, ami bántja a lelküket, és azt mondta, hogy ugyanaz, ami a te lelkedet is bántotta, és amit megtapasztaltál tegnapelőtt: a düh, a sértődöttség, az elhagyatottság, a keserűség, a kihasználtság érzése, a veszteségérzet, az irigység, a féltékenység. Mindezek ott vannak méregként a lelkükben, és nem tudják elengedni, nem akarják elengedni. Nem tudnak megtisztulni tőle, és ezért szenvednek. Kérdeztem, hogy hogyan lehetne rajtuk segíteni, és azt mondta, hogy csais a feltétel nélküli szeretettel, ahogy az estrella is mondta neked. "A legfontosabb dolog az életedben, hogy gyakorold és másoknak átadd a feltétel nélküli szeretetet, és ezzel lehet az ő lelküket is megmenteni. Nem tudod befolyásolni a döntésüket, a szabad akaratukat, de tudod őket szeretni feltétel nélkül, és ez könnyebbséget ad a lelküknek." 

lassan ismét kiértünk a hegycsúcsra, és  itt is egy csodaszép fénykörbe kerültem. Jöttek az Apuk a különböző irányból, jött a Pacsamama, Földanya. Ő is átitatott a szeretetének ölelésével, és azután jöttek az erőállataim. Magamba hívtam az erőállataim erejét, és az összes szellemi vezetőmet és tanítómat is hívtam, hogy az erejükkel járják át az energiabuborékomat, és az egész egyre jobban kifényesedett, ragyogni kezdett és hatalmasra növekedett. Feloldódtak a határok az Én és az Univerzum között. Ennyi volt ez az utazás, megköszöntem a szellemeknek a tanítást és az áldást. 

A nap többi részét azzal töltöttem, hogy vártam a köd eloszlását és a nap melengető sugarait. Akkor le tudtam vanni magamról a sok ruha-réteget, és kifeküdtem egy kicsit napozni. Az az igazság, hogy az utolsó napra az ember elméje már tolja el magától a szellemi gyakorlatokat, inkább már csak a henyélés és a várakozás ment. Találtam viszont egy fát, melynek a levelei kicsit hasonlítottak a perui szent kokacserje leveleihez, és elvégeztem hét felajánlást a hét irányba, mintegy szavakba öntve azt, amit szeretnék hazavinni erről a kiülésről.