A brahman önellentmondása

Újabb részlet az Ísvara-gítából:

3.3. szarvéndrija-gunábhászam szarvéndrija-vivardzsitam
szarvádháram szadánandam avjaktam dvaita-vardzsitam

“Úgy tűnik, mintha az összes tulajdonságnak és érzékszervnek a birtokában lenne, mégis, mindegyiktől mentes. Minden dolog fenntartója, az örök gyönyör formája, a megnyilvánulatlan és mentes a kettősségektől.”

A fenti vers olyan, látszólag ellentmondó tulajdonságokkal ruházza fel a brahmant, mely által abszolút mivolta érthetőbbé válhat, illetve el tudjuk fogadni, hogy a brahman felette áll a „felfogható” és „logikus” kategóriákon, így esetében teljesen természetes a (látszólagos) önellentmondás. A brahman egyszerre uralja az összes megnyilvánult minőséget és mindenki érzékszerveit (valamint az érzéktárgyakat is), ugyanakkor túl van mindenen és tulajdonságok nélküli. A szarvádháram („minden dolog támasza”) és az avjaktam („megnyilvánulatlan” ugyanúgy ellentétpárnak tűnnek, mint a szadánandam („az örök gyönyör”) és a dvaita-vardzsitam („kettősségektől mentes”).

3.4. szarvópamána-rahitam pramánátíta-gócsaram
nirvikalpam nirábhászam szarvávászam parámritam

“Mivel semmilyen tárgyhoz nem hasonlítható, létezése túlmutat a tudás hatáskörén. Ő minden menedéke, a legfelsőbb halhatatlanság és meghaladja az elme kitalációit vagy bármilyen hasonlatot.”

Ebben a versben Siva meg is indokolja a brahman „logikátlanságát”: mivel a brahman semmihez sem hasonlítható, és teljes mértékben magában foglalja az egymást látszólag kizáró kategóriákat is, kijelenthetjük, hogy a brahman pramánátíta-gócsaram, vagyis a közönséges elme számára nem felfogható, megismerhető, tehát túl van a tudáson is. Ugyanakkor a brahman a kutatás végső célja, minden menedéke, és nem különbözik a tudat természetétől. A jógí számára tehát a brahman megismerése nem valamiféle külső tárgy megismerését, hanem önnön tudatára ébredését jelenti.