tadvad átmáksarénászau niskalénaikatám vradzsét
“Itt a Földön a folyók és a patakok eggyé válnak az óceánnal. Hasonlóképpen, az Önvaló eggyé válik az elpusztíthatatlan, feloszthatatlan brahmannal.”
A Cshándógja Upanisadban (6.10.1-2) találunk egy hasonló verset:
imáh szómja nadjah purasztát-prácsjah szjandanté pascsát-pratícsjasztáh szamudrát-szamudram-evápijanti sza szamudra éva bhavati tá jathá tatra na viduriyam aham aszmíjam aham aszmíti
évam éva khalu szómjémáh szarváh prajáh szata ágamja na viduh szata ágaccshámaha iti ta iha vjághró vá szimhó vá vrikó vá varáhó vá kító vá patangó vá damsó vá masakó vá jad-jad-bhavanti tadábhavanti
„Ó Szómja, a keleti lefolyású folyók kelet felé folynak, a nyugati lefolyásúak pedig nyugat felé. A tengerből származnak, de ugyanoda térnek vissza és eggyé válnak vele. Mint ahogyan a tengerbe torkollva többé nem ismerik különálló egyéniségüket - „ez a folyó vagyok”, vagy „az a folyó vagyok”, hasonló módon, ó Szómja, mindezek a lények, akik a szat-ból (a brahmanból) származnak, nem tudhatják ezt. Soha nem gondolják: „A szat-ból jöttünk. Bármik is voltak korábban ebben a világban – akár tigris, oroszlán, leopárd, vaddisznó, féreg vagy rovar, bolha vagy szúnyog, - a karmájuk szerint születnek újjá. Sohasem tudják, hogy a szat-ból jöttek.”
Az, aki felismeri, hogy a szat-ból jött, és a brahman természetével rendelkezik, könnyebben feladja az átmeneti és hamis azonosításokat, és hajlandó eggyé válni a végső természetével, azaz a brahmannal. Ez persze nem azt jelenti, hogy az anyagi világban átmenetileg magára öltött testek és létformák sokasága nem lenne valódi, hiszen a folyók is sok mindenben különböznek egymástól, de végső soron feladni kényszerülnek folyó természetüket és édes vizüket, miután belekeverednek az óceán sós vizébe. A karma kényszerítő hatása a folyók medréhez és vízgyűjtő területéhez hasonló: egy hegy keleti lejtőjén folyó patak arra felé fogja elérni az óceánt, és nem képes átkelni a hegycsúcson, hogy nyugat felé folyjon tovább. Ilyen a karma törvénye is, a cselekedeteinek következményei felé taszítja az élőlényt, mígnem átmeneti azonosságait feladván, eggyé válik az óceánnal, azaz a brahmannal. Az óceánból azonban pára formájában ismét kiválik a víz, majd csapadék formájában a földre esik, csak hogy újabb patakokba, folyókba gyűljön. Ez a végtelennek tűnő körforgás arra utal, hogy míg a kaivalját elért egyéni tudatosságok a brahmanba olvadás felé haladnak, addig mindig születnek kiáradások, melyek ismét egyéni tudatosságként azonosítják magukat. Az idő hatása alatt szemlélve mindezt ciklikus átalakulási folyamatnak látjuk, míg az időn túlról szemlélve egy folytatólagos, körkörös áramlássá válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése