Az első nap egy közös transzlégzést csináltunk, melyben a nyolc fős csoport egyik fele lélegzett, míg a másik fele párban kísérte a lélegzőket. Ilyenkor tartani kell a teret, figyelni a másik folyamataira, és ha kell, akkor érintéssel, nyomással, húzással, bodywork-technikákkal lehet támogatni a légzésben. A transzlégzés során lassabban kezdünk, majd fokozatosan felpörgetjük az orron keresztüli légzést, majd átváltunk orron be, szájon ki történő légzésre, míg végül szájon be és szájon ki lélegzünk, gyorsan, erőteljesen, teljes tüdővel.
A légzés közben izomgörcsök, zsibbadás, mindenféle elakadások jelentkezhetnek, főleg azokon a testtájakon, ahol a sejtjeink valamilyen korábbi trauma energiáját tárolják. Ha sikerül nyomással, légzéssel fellazítani azt a területet, akkor sok esetben felidéződik a trauma is, amit korábban elszenvedtünk, illetve kioldódik a traumábó származó "halott", befeszült energia, és sikerül elengedni, feldolgozni a traumát. Ez gyakran heves mozgással, hangkiadással, sírással, érzelmek felkavarodásával vagy energetikai élményekkel jár.
Én magam is lélegeztem első este, mert már kissé türelmetlenül vártam ezt a hétvégét. A légzéssel való munkát egy erős és fontos eszköznek érzdem, ezért is akartam minél több tapasztalatot szerezni vele. A légzés megkezdése előtt általában szoktak lenni félelmeim, fenntartásaim azt illetően, hogy mi lesz, ha belemegyek. Most ezt nem éreztem, de nem is vitt olyan mélyre a transz, mint ahogy a korábbi alkalmakról emlékeztem. Főleg energia-érzeteim voltak, és megjelent több erőállat, ekkor megéltem a farkas, kígyó, jaguár vagy a sas minőségét, a légzésem során mintegy átváltoztam és velük együtt mozogtam. Utána mintha növények, virágok és kristályok nőttek volna ki az egész testemből, majd megérkeztem egy jóleső, elfogadó, befogadó, szeretetteljes lebegésbe, amiben már levegőt sem akartzam venni, annyira mindegy volt minden.
Én is lélegeztem ismét, és ahogy belementem a transzba, Oguz mondta, hogy menjek lejjebb, az alsó csakrák és a Földanya felé. Egy ponton azt éreztem, hogy Földanya megnyílik, és befogad a méhébe, a szívébe, és egyre lejjebb süppedek ebbe a védelmező, tápláló, gyógyító, meleg tűz-ölelésbe. A föld alatt volt valamiféle barlang, ahol nagyon sok tűz és fény volt, és ott egy fénylő kristállyá váltam, melynek a kristályrácsa fényhálózatként kezdett lüktetni és villódzani. Minél jobban belemerültem és eggyé váltam a kristályrács pulzálásával, annál inkább kiterjedt, és azt éreztem, hogy így születnek és halnak meg a csillagok és az univerzumok is, a fénylő, lüktető, örvénylő energia kaotikusnak tűnő és felszabadultan mozgó, mégis térszerkezetbe rendezett halmazában. A transzlégzés vége felé embriópózban feküdtem az oldalamon, a mesámat (erőtárgyakat tartalmazó kis oltár-csomagomat) a szívemnél tartva.
Az volt az érzésem, mintha ki kellene hordanom egy magzatot, az egész univerzumot kellene felnövelnem a saját bensőmben, és nem is a szülés, hanem inkább a kihordás lenne a nagy feladat. Majd valahogy a hasamra fordultam, szintén babapózban, és Oguz felülről nyomott, miközben a medvedalt énekelte. Majd takarókat is hoztak, betakartak, és többen rám feküdtek, mintha téli álmot aludnék egy hegy gyomrában. Oguz mondta, hogy majd törjek ki onnan, mert újjá kell születnem, de én nagyon jól elvoltam odabent, és levegőt is könnyen kaptam. Szóval nem siettem el, mert azt is éreztem, hogy könnyedén ki tudnék törni abból a barlangból. Végül, amikor a legerősebbre fokozódott a dobolás, akkor felágaskodtam, és megszülettem. Egy jó adag idő eltelt, mire lenyugodott a légzésem is, és utána megöleltem Oguzt meg az egész csapatot, mert úrrá lett rajtalm az "Egész világot szeretem" hangulat.
A nap további részében egyéni transzlégzéseket kísértünk, én általában doboltam. A légzések jelemzően egy, kettő vagy három aktívabb szakaszból álltak, köztük egy-egy csendesebb pihenőidószakkal. Volt, akinek lélekrészei jöttek vissza, vagy erőt hozott vissza a Szellemvilágtól, és voltak sokan, akik jelen vagy előző életben elszenvedett traumáik feloldásán dolgoztak.
Az utolsó napon izzasztókunyhóra készülődtünk. Ennek a szertartásnak az összes elemét nem fogom itt ismertetni, mert korábbi blogokban volt már szó róla. Három körös kunyhó volt, vagyis először kilenc, majd tizenkettő, végül hét izzó követ hoztak be a kunyhóba, és Oguz gyógynövényeket tett rájuk, majd vízzel locsolta a köveket. Minden körben elmondtuk az imáinkat, aztán pedig énekeltünk vagy transzlélegeztünk. A második kör témája a belső gyermek, az újjászületés és az életfeladatunk megtalálása volt. Itt is lelkesen belelélegeztem magam, és hasonló módon, a lefelé és fölfelé történő utazások után megéltem a szeretetet és az elfogadást mindenki iránt. Azt az üzenetet is megkaptam, hogy a feltétel nélküli szeretet, az elfogadás, és az egónk félretolása biztosítja azt az állapotot, amikor üreges csőként közvetíteni tudjuk a Szellemvilág gyógyító erejét.
A kunyhó végeztével még bent maradtunk egy kicsit, mielőtt kimásztunk volna a kunyhóból és megszülettünk volna. Rájöttem, hogy transzlélegezni kunyhóban is egy jó dolog, és itt is el kell engedni az elvárásainkat, hogy mi fog történni a légzés során. Most ezeket az energiákat kellett megélni, és amikor már véget ért a kunyhó, én még a légzésvisszatartásokkal kísérleteztem. Amikor felbukkantam a kunyhóból, magamra öntöttem egy kanna vizet, majd hozzákészültünk a lkomához. Jó tapasztalatokkal gazdagodtam ezen a hétvégén is, amiket remélhetőleg tudok majd hasznosítani az általam vezetett transzlégzéseken is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése