2.13. pasjanti munajó juktáh szvátmánam paramárthatah
vikára-hínam nirduhkham ánandátmánam avjajam
“A jógában mélyen elmerült bölcsek a legmagasabb igazság szerint látják saját Önvalójukat, mely változatlan, mentes a szenvedéstől, gyönyörtermészetű és elpusztíthatatlan.”
Ebben a versben az Úr Siva bebizonyítja azt, hogy az Önvaló nem tisztátalan (amala), nem átmeneti (avjajam) és nem változékony (vikára-hínam) (lásd az előző verset, 2.12), sőt, nincs alávetve a szenvedésnek sem (nirduhkham), mivel gyönyörtermészettel rendelkezik (ánandátmánam). Az Önvaló természetéről a jógában mélyen elmerült bölcsek (jukta-munik) saját tapasztalatot is szerezhetnek a misztikus érzékelés (jógí-pratjaksa) folyamatán keresztül. Mivel az Önvalót nem tapasztalhatjuk meg a hétköznapi érzékelés segítségével (2.8), a jógában mélyen elmerült állapotot kell elérnünk az Önvaló, azaz saját belső természetünk közvetlen megtapasztalásához:
jógas csitta-vritti niródhah (Jóga-szútra 1.2)
„A jóga az elme hullámzásának megszüntetése.”
tadá drastuh szvarúpé 'vaszthánam (Jóga-szútra 1.3)
„Akkor a látó megállapodik önnön természetében.”
Az Ísvara-gítá fenti versében azt olvassuk, hogy a jógik látják (pasjanti) saját önvalójukat ebben a misztikus tudatállapotban, mely a szamádhi legmagasabb fokozata (nirbídzsa vagy aszampragjáta szamádhi), ugyanakkor ne feledjük, hogy ebben az állapotban a látó (drastri, a tudat) és a látott (drisja, a teremtett valóság) közötti kapcsolat megszűnik, így a látó megállapodik önmagában, és eléri az egység (egyedüliség - kaivalja) állapotát. A látó nem láthatja önmagát, azaz saját önvalóját kívülről, mivel nem lehet egyszerre látó és látott is.
tad-abhávát szamjógábhávó hánam taddriséh kiavaljam (Jóga-szútra 2.25)
„A tudatlanság hiánya által a látó és a látott egyesülése megszűnik. Ezt az állapotot felszabadulásnak (kaivalja) nevezik, vagyis a látottól való függetlenségnek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése