agjánád anjathágjánát tattvam prakriti-samgatam
“Ezért minden testet öltött lény újjászületésének oka a tudatlanság. A tudatlanság hatására, mely hamis tudást jelent, a szellem összekapcsolódik az anyaggal.”
ahankára-vivékéna kartáham iti manjaté
“Az Önvaló az örökké felébredett, önragyogó, mindent átható Legfelsőbb Lélek. Az egó megkülönböztető képességének hiánya miatt gondolják azt az emberek, hogy “Én vagyok a cselekvő”.
A Jóga-szútra 2.4 szerint minden szenvedés (klésa) forrása az avidjá (tudatlanság), melyet itt agjánának nevez Siva, és pontosítja, hogy az agjána nem egyenlő a tudás teljes hiányával, hanem az illúzió által megtévesztett tudat számára igaznak tűnő, mégis valótlan, téves tudást jelenti. Az, hogy az Önvaló azonos az egóval, a testtel vagy bármely anyagi megnyilvánulással, egy tévedés. A spirituális tudás és a pasupata-jóga lényege az, hogy megtanuljunk különbséget tenni az Önvaló és az anyagi megnyilvánulások között. Ezt a megkülönböztető képességet vivéka-khjátinak nevezi a Jóga-szútra (2.26):
vivéka-khjátir-aviplavá hánópájah
„A felszabadulás módja az állandósult diszkriminatív tudás.”
A versben egyébként nem szerepel a tagadó szerkezet, vagyis az ahankára-vivékéna kifejezés szó szerinti fordítása ez lenne: „az egó megkülönböztető képessége miatt” hiszi önmagát cselekvőnek az ember, azonban ezt úgy interpretálhatjuk, hogy az egó vivékája alapból téves, mivel a különböző anyagi megnyilvánulások között képes ugyan különbséget tenni, de a valódi diszkriminatív tudás (vivéka-khjáti), vagyis az Önvaló és az anyag megkülönböztetésének képessége kizárólag a lélek adottsága.
Az Úr Siva itt tovább sorolja az Önvaló jellemzőit: nitjóditah – örökké felébredett, azaz megvilágosodott, mint a szüntelenül ragyogó Nap, és nem veszíthet fényéből. Ezzel arra utal, hogy az Önvaló befedettsége a tudatlansággal már önmagában is illúzió, tévképzet. Ugyanezt erősíti meg a szvajam-dzsjótih (önmagától ragyogó)kifejezés, vagyis nincs szüksége külső erőre, hatásra ahhoz, hogy ragyogó természetét megtartsa. A szarva-gah (mindent átható) és a purusah parah (legfelsőbb személy, élvező vagy irányító) a korábbi versekhez hasonló módon egyazon kategóriába helyezi a Legfelsőbb Lelket (paramátmát) és az egyéni lelket (dzsívátmát). A vers egyébként erősen rímel a Bhagavad-gítá 3.27. versére:
prakritéh krijamánáni gunaih karmáni szarvasah
ahankára-vimúdhátmá kartáham iti manjaté
„A hamis egó által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése