raktikádjupadhánéna tadvat parama-púrusah
“Az emberek vörösnek látják az átlátszó kristályt, ha valami vörös mellett van. Hasonlóképpen látják a Legfelsőbb Lelket is.”
Az egyéni Önvalóval (dzsívátman) és a legfelsőbb Önvalóval (paramátman) kapcsolatban, mely mindennek az összessége, gyakran használják azt a hasonlatot, amit ebben a versben is találunk. Amikor a kristály teljesen átlátszó, akkor hűen közvetíti a mögé helyezett piros virág vagy bármilyen tárgy formáját és tulajdonságait. Ugyanígy, a tiszta Önvaló hűen közvetíti a Legfelsőbb Önvaló ragyogó pompáját a saját tulajdonságain keresztül.
Ugyanakkor ezt csak azok képesek felfogni, akiknek a tudata már önmaga is megtisztult. A korábban említett upádhik (korlátozó tényezők) miatt az emberek látásmódja is eltorzul. Bár a kristály maga teljesen átlátszó és színtelen, átveszi a mögötte lévő virág vagy mag színét. A korlátozó tényező, jelen esetben a vörös tárgy, azt eredményezi, hogy az emberek tévedésből színesnek látják magát a kristályt. Ugyanez igaz az Önvalóra (átmanra vagy purusára). Az Önvaló nem más, mint a tiszta tudat, mely mentes a szennyeződésektől és elszíneződésektől. De az anyagi energiához (prakritihez) való közelsége miatt úgy tűnik, hogy felveszi a prakriti tulajdonságait. Holott a valóságban a prakriti nem képes beszennyezni, ahogy a 2.24. versben az égben szálló füst sem képes beszennyezni az eget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése