2.12. jadj átmá malinó ‘szvaszthó vikárí szját szvabhávatah
na hi taszja bhavén muktir dzsanmántara-satair api
“Ha az Önvaló tisztátalan (malina), nem szilárd (aszvasztha) és változékony (vikárí) lenne természetében, nem válhatna felszabadulttá még az újjászületések százai után sem.”
Az Önvaló tehát szeplőtlen (amala), szilárd (szavasztha) és állandó (avikárí), vagyis természetét tekintve örökkévaló. Ha az Önvaló az anyagi jelenségvilág teremtett dolgaihoz, tárgyaihoz, testeihez stb. hasonlóan mulandó és átmeneti lenne, azaz lenne a létrejöttének egy kezdeti pontja és egy olyan időpont, amikor létezése megszűnik, akkor nem lenne értelme arról beszélni, hogy elérheti a felszabadult állapotot (muktit). Ez ugyanis az időn és az átmenetiségen túli, transzcendens állapot. Krisna, Sivához hasonlóan elmagyarázza Ardzsunának a halhatatlan lélek tudományát a Bhagavad-gítában (2.12-25):
„Nem volt oly idő, amikor Én, te, vagy ezek a királyok nem léteztek. Miként most létezünk, léteztünk már a múltban is, és létezünk majd a jövőben, mert létünk végtelen.
Miként a megtestesült lélek fokozatosan végigjárja a test állapotait, a gyermekkortól az ifjúkoron át az öregkorig, ugyanúgy jut a halál pillanatában is egy másik testbe. A tanult embert azonban nem téveszti meg az ilyen átalakulás.
Ó Kuntí fia, csupán az érzékek érzéktárgyakkal való kapcsolata idézi elő a hideg és meleg, a gyönyör és fájdalom érzékelését. Ám ezek a hatások mind mulandóak, – megjelennek, majd ismét tovatűnnek. Ezért, ó Bharata, el kell viselned őket!
Ó emberek legnemesebbike, a határozott értelmű személy, aki kiegyensúlyozott gyönyörben és fájdalomban egyaránt, s akit nem háborít az érzéki tapasztalás, az kétségtelenül méltó a felszabadulásra.
A mulandóból, – mint amilyen az anyagi test - nem származhat örökkévaló, s az örökkévaló lélekből változás vagy pusztulás. Az igazság látnokai e kettő elemzésével különböztették meg az örök valóság, s a mulandó illúzió természetét.
Tudd meg, hogy a lélek, aki áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan, változatlan és örökkévaló, ezért senki sem képes megsemmisíteni őt!
Az örök, elpusztíthatatlan és megmérhetetlen léleknek csupán anyagi testei alárendeltek a pusztulásnak. Ezért harcolj hát, ó Bharata, s ne add fel a vallás természetednek megfelelő alapelveit!
Aki az élőlényt gyilkosnak vagy meggyilkolhatónak hiszi, az tudatlan a lélek igazi természetét illetően, hiszen a lélek nem gyilkol és nem is gyilkolható meg.
A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Nem a múltban keletkezett, nem most jön létre és nem is a jövőben fog újra létrejönni. Születetlen, halhatatlan és kimeríthetetlen. Örökké ifjú, mégis ősi, s bár a test születés és halál igázottja, a lélek mégsem pusztul el soha.
Ó Partha, hogyan lehetne képes bárkit is megölni, vagy hogyan kényszeríthetne bárkit is az ölésre az, aki a lelket állandónak, elpusztíthatatlannak, születetlennek és kimeríthetetlennek ismeri?
Miként valaki új ruhát fölöltve, elveti a viseltes régit, akként a lélek is föladja elnyűtt, öreg testeit, ismét újakat fogadva el helyükbe.
A lelket fegyver át nem döfheti, tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti és szél sem száríthatja.
Miként a megtestesült lélek fokozatosan végigjárja a test állapotait, a gyermekkortól az ifjúkoron át az öregkorig, ugyanúgy jut a halál pillanatában is egy másik testbe. A tanult embert azonban nem téveszti meg az ilyen átalakulás.
Ó Kuntí fia, csupán az érzékek érzéktárgyakkal való kapcsolata idézi elő a hideg és meleg, a gyönyör és fájdalom érzékelését. Ám ezek a hatások mind mulandóak, – megjelennek, majd ismét tovatűnnek. Ezért, ó Bharata, el kell viselned őket!
Ó emberek legnemesebbike, a határozott értelmű személy, aki kiegyensúlyozott gyönyörben és fájdalomban egyaránt, s akit nem háborít az érzéki tapasztalás, az kétségtelenül méltó a felszabadulásra.
A mulandóból, – mint amilyen az anyagi test - nem származhat örökkévaló, s az örökkévaló lélekből változás vagy pusztulás. Az igazság látnokai e kettő elemzésével különböztették meg az örök valóság, s a mulandó illúzió természetét.
Tudd meg, hogy a lélek, aki áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan, változatlan és örökkévaló, ezért senki sem képes megsemmisíteni őt!
Az örök, elpusztíthatatlan és megmérhetetlen léleknek csupán anyagi testei alárendeltek a pusztulásnak. Ezért harcolj hát, ó Bharata, s ne add fel a vallás természetednek megfelelő alapelveit!
Aki az élőlényt gyilkosnak vagy meggyilkolhatónak hiszi, az tudatlan a lélek igazi természetét illetően, hiszen a lélek nem gyilkol és nem is gyilkolható meg.
A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Nem a múltban keletkezett, nem most jön létre és nem is a jövőben fog újra létrejönni. Születetlen, halhatatlan és kimeríthetetlen. Örökké ifjú, mégis ősi, s bár a test születés és halál igázottja, a lélek mégsem pusztul el soha.
Ó Partha, hogyan lehetne képes bárkit is megölni, vagy hogyan kényszeríthetne bárkit is az ölésre az, aki a lelket állandónak, elpusztíthatatlannak, születetlennek és kimeríthetetlennek ismeri?
Miként valaki új ruhát fölöltve, elveti a viseltes régit, akként a lélek is föladja elnyűtt, öreg testeit, ismét újakat fogadva el helyükbe.
A lelket fegyver át nem döfheti, tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti és szél sem száríthatja.
A lélek oszthatatlan és lehetetlen megégetni, benedvesíteni vagy kiszárítani. Örökkévaló, állandó, elmozdíthatatlan, mindig létező és semmi sem állhatja útját. E lélek túl van az érzékelhetőn, felfoghatatlan és nem hat rá a hatféle változás. Ezért ilyennek megismerve a lelket, nem bánkódhatsz tovább!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése