Az Önvaló megnyilvánulásai

Újabb részlet az Ísvara-gítából:

2.5. szó ‘ntarjámí sza purusah sza pránah sza mahésvarah
sza káló ‘gnisz tad avjaktam sza évédam iti srutih

“Az Önvaló a belső tanú (antarjámí), az élvező (purusa), a lélegzet (prána), a nagy úr (mahésvara), az idő (kála), a tűz (agni), és az, ami megnyilvánulatlan (avjaktam). A kinyilvánított írások (sruti) állítják, hogy az Önvaló mindez.”

A sruti a „hallott” szentírásokat jelenti, és a négy Védára, valamint kiegészítő írásaikra (bráhmanák, áranjakák és upanisadok) vonatkozik, szemben a szmritivel, melyek az „emlékezés útján” megkapott szentírások, és a puránák, valamint az eposzok (Rámájana, Mahábhárata) tartoznak bele. A sruti írások tehát a versben felsorolt meghatározásokat is az átmannak (Önvalóval) azonosítják, és mindezek a definíciók az Úr Sivára is érvényesek, tehát ő maga nem különbözik az Önvalótól. Az antarjámí kifejezést többféle módon értelmezik: „A belül lakozó”, „a belső tanú”, illetve „a belső kontrolláló”, mindhárom esetben a tudatra vonatkozik. A purusa a maszkulin elvet képviselő tudatosság, míg a teremtés másik elve, a prakriti a feminin elvet képviselő természet. E kettő nászából jön létre a Teremtés összessége. Amikor az átman megnyilvánult (vjakta), akkor prakritire és purusára (női és férfi princípiumra) osztható, míg a Teremtés előtt, az időn kívül megnyilvánulatlan és megkülönböztetések nélküli (avjakta) formájában létezik. A prána, kála és agni szintén az Önvaló különböző megnyilvánult formái, míg a mahésvara megnyilvánult isteni formája (szaguna brahman).