2.10. jathá prakása-tamaszóh szambandhó nópapadjaté
tadvad aikjam na szambandhah prapancsa-paramátmanóh
“A fény és a sötétség között lehetetlen a kapcsolat. Hasonlóképpen, nincs azonosság a legmagasabb Önvaló és a teremtés között.”
2.11. cshájátapau jathá lóké paraszpara-vilaksanau
tadvat prapancsa-purusau vibhinnau paramárthatah
“Itt a földön az árnyék és a napfény eltérő tulajdonságokkal rendelkezik. Hasonlóképpen különbözik a legmagasabb igazságban a szellem (purusa) és a teremtett világ (prapancsa).”
A fény és a sötétség vagy árnyék példája a “tökéletes” (átman vagy purusa) és a „tökéletlen” (prapancsa, azaz teremtett világ) közötti különbség érzékeltetésére szolgál, ám a hasonlatnak van egy másik, rejtett párhuzama is: fény nélkül nincs árnyék, illetve a sötétség nem más, mint a fény hiánya. Tehát ok-okozati összefüggésben áll egymással a kettő. A teremtés nem létezhetne a Teremtő, vagyis a purusa nélkül, és bár tökéletlennek tűnik, mégsem független a Teremtőtől. A fenti két versben megjelenő dualista tanítást Sankara advaita védánta filozófiája úgy igyekszik feloldani, ahogy a Buddha is tette: a teremtett világot illúziónak, vagy álomképnek, az elme képzelődésének tekinti, így feloldja azt az ellentmondást, hogy a tökéletes brahmanból hogyan származhatna a tökéletlen világ. Ha a világ valóságosságát kétségbe vonjuk, akkor elméletben kijelenthetjük, hogy csakis a brahman létezik. Ez persze önmagában nem ad magyarázatot az illúzió, vagyis a teremtés keletkezésére. A példa azonban nem támasztja alá azt a következtetést sem, hogy a teremtés illúzió, mivel a földön, vagyis a mi világunkban a fényt és a sötétséget is ugyanolyan valóságosnak érzékeljük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése