Biodinamikus traumaoldó légzés

A biodinamikus trauma-oldó légzés tulajdonképpen a tudatos, természetes légzés, a meditáció, a test-tudatosság, a befelé figyelés, a mozgás és a zene, illetve hangkiadás kombinációja. Ezzel a légzőgyakorlattal finoman, drasztikus beavatkozások és a toleranciahatár átszakítása nélkül érhetjük el a traumák kioldódását a fizikai testből, az izomzatból és a szövetekből, melyek olyanok, mind egy merevlemez: minél több trauma éri az érzelmi testünket, annál több íródik át belőle a fizikai testre. Ezt a légzőgyakorlatot, iletve metodológiát Giten Tonkov fejlesztette ki, és ajánlom nektek önmagában, vagy az holnapi blogban következő DMT-légzőgyakorlatok előtti előkészítő vagy azutáni integrációs folyamathoz is, mivel nagyon lágy módszerről van szó. A gyakorlatot teljes csendben is végezhetjük, akkor is hat, de kísérletezhetünk különböző, lágy zenékkel is (nem kell, hogy túl gyors ritmusúak legyenek).

Helyezkedjünk el hanyatt fekvésben, vagy ülve (a gerincünk ne támaszkodjék semmihez), vagy állva, laza tartásban, mélyen ülő medencével. Hunyjuk be a szemünket és lélegezzünk természetesen. Figyeljük meg, hogy hol mozog a testünk légzés közben. A tenyereinkkel is kitapinthatjuk a légzés központját (mellkas, bordaív, has stb.), vagy odairányíthatjuk a figyelmünket, és érezhetjük, ahogy mozognak az izmok és a szövetek.

Most terjesszük ki a figyelmünket a teljes testünk felületére (ha ez egyszerre nem megy, akkor haladjunk zónánként, azokra a helyekre koncentrálva először, ahol ösztönönsen feszültséget, elakadást észlelünk. Figyeljük meg, hogy milyen érzetek keletkeznek a bőrünk felszínén? Hogyan ér hozzá a ruha, a talaj, a levegő, a szellő, a napfény? Hol érezzük melegnek, hidegnek, hol érezzük azt, hogy feszül a bőr, vagy bizsereg? 

Most haladjunk befelé, a bőr alatti fascia (izompólya) rétegét vizsgálva. Hogyan érintkezik a bőprrel? Hol vannak benne feszültségek, érzéketlen helyek? Lélegezzünk oda, és igyekezzünk "fellazítani" a feszültséget, de a légzés inkább mélyebb és lágyabb legyen, ne gyorsabb és kapkodóbb. 

Most menjünk még beljebb, és vizsgáljuk az izomzatunk felszíni kötegeit. Hol feszül, mi feszül, és hol érezzük lazának és "otthonosnak"? Milyen érzelmek szabadulnak fel a feszült helyekről, milyen képek jönnek fel? Ahogy próbáljuk átlélegezni a feszültebb, érzéketlenebb helyeket, engedjük, hogy a légzés és a mozgás oda menjen, ahová akar. A gerinc és a törzs ringatózó, körkörös, spirális apró mozgásaival és a légzésünknek hangot adva még inkább előseíthetjük a "transz" állapot elérését, mely akár újjászületés-szerű élményeket is magával hozhat. Mindezt végezhetjük a hangulatunkhoz illő zenére is. Az éneklés, a hangok létrehozása és kiengedése is sok mindent kioldhat belőlünk. Ne gondolkodjunk azon, hogy miért azt csináljuk, ami éppen történik, csak adjuk át magunkat neki! Engedjük, hogy a légzés energiahullámai és a hangrezgések egészen a csontokig, a gerincvelőig, a legmélyebb szövetekig hatoljanak!

Amikor úgy érezzük, hogy "hazaértünk", és a gyógyító utazás végére értünk, lassan induljunk el kifelé. Figyeljük meg a mély izmok mozgását, lüktetését, "életrekelését", majd a felszíni izmok szinergiáját, végül a fascián keresztül ismét érkezzünk meg a bőrünk felszínéhez. Ezután fokozatosan térjünk vissza a hétköznapi, "külső" tudatállapotba, akár végigmasszírozva a füleinket, szemeinket, egyéb testrészeinket, majd amikor megfelelőnek érezzük, nyissuk ki a szemünket. A gyakorlat lényege ebben az esetben tehát nem az intenzív légzés, hanem a testérzetek, a jelenlét, a testünk és a prána, az aurarétegek kölcsönhatásaiként zajló folyamatok megfigyelése és tudatosítása a gyógyulás, traumaoldás érdekében. Ez egy nagyon intuitív gyakorlat, és jól előkészít a következő blogban ismertetett DMT-légzésre.