A fénylő energiamező olyan alakú, mint a fánk (vagy tórusz, ahogy a geometriában nevezik), melynek közepén van egy kevesebb, mint egy molekula átmérőjű, szűk csatorna, quechua nyelven poqpo-nak, fénylő gömbnek nevezik. A halálközeli élményeket átélő emberek arról számolnak be, hogy ezen az alagúton keresztül utaznak vissza a fénybe. Az emberi energiamező a föld mágneses mezejének tükörképe, mely az Északi-sarok fölött árad ki és megkerüli a bolygót, majd a Déli-sarkon lép vissza a Földbe.
Hasonlóképpen, az ember fénylő energiamezejének energiaszálai, a seque-k, a fejünk tetejéből indulnak ki és körbeveszik a fénylő energiatestünket, egy akkora tojást formázva, mint a két kitárt karunk. Az energiamezőnk kb 30 cm-re nyúlik bele a földbe, majd a lábainkon keresztül újra belép a testünkbe.
Bár a Föld mágneses tere rohamosan csökken, ahogy távolodik a bolygótól, igazából sohasem szűnik teljesen meg. Sok száz mérföldre nyílik ki az űrbe, és a fény sebességével utazik az univerzum széléig. Az emberi energiamező szintén látszólag csak néhány mérföldre terjed ki, mivel a távolsággal gyorsan csökken az ereje. Mégis a fény sebességével terjed ki, és összekapcsol bennünket az egész Univerzum fénylő Ley-vonalakból álló mátrixával, amit az inkák texemuyo-nak, vagyis mindent átható fényhálónak neveztek el.
A Föld felszínét behálózó Ley-vonalak az akupunktúrás meridiánokhoz hasonlóan kötik össze a Föld fő csakráit. A Föld meridiánjai az egész bolygót behálózzák, a bolygó egyik részéról a másikra szállítva az energiát és az információt. A sámánok az erővonalak segítségével tudnak kommunikálni egymással. Az orvosságos ember képes érzékelni és látni az Univerzum Ley-vonalait is, melyek magukat a galaxisokat kötik össze. A Ley-vonalak hálózata tehát minden élő organizmus esetében jelen van: behálózza az ember és az állatok energiamezejét (poqpo), a Földanya felszínét és a csillagos égboltot is.
Modern technológiai társadalmunkban sok ember veszítette el kapcsolatát az Univerzum mátrixával. Gyakran derül ki, hogy azok az emberek, akik krónikus fáradtság-szindrómában szenvednek, teljesen elveszítették kapcsolatukat a természeti világgal. Nem kirándulnak az erdőben, nem kertészkednek, még a virágokat sem szagolják meg. Persze nem biztos, hogy a kapcsolódás a természettel teljesen megszünteti a krónikus fáradtság-szindrómát, aki egy összetett betegség lehet. Mégis azoknak, akik ettől szenvednek, szükségük van az élő kapcsolatra a Természet energiahálózatával.
A Földet behálózó Ley-vonalakhoz (seque-khez) hasonlóan, a bőrünk felületét is behálózzák az energetikai meridiánok, melyek összekötik a különböző meridián-pontokat (ezek valójában parányi csakrák). A meridiánok a vér-, ideg-, vagy nyirokhálózathoz hasonló rendszert alkotnak, és olyanok, mint az LEF vénái és artériái. Dél-Amerikában ríos de luz-nak, vagyis a “fény folyóinak” nevezik ezeket a csatornákat. A bennszülött sámánok a belső látás képessége által azonosítják a meridiánok helyzetét és a bennük kialakuló blokkokat. A meridiánokban keringő energiaáram alapján képesek felismerni a betegség és az egészség állapotát. A perui sámánok által beazonosított energiavonalak szinte hajszálra egybeesnek a kínai medicina meridián-hálózatával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése