práha dévó mahádévam praszádábhimukham szthitam
“Nárájana, az isten az istenek között, az emberek fenntartója meghallgatta az Úr szavait. Nárájana válaszolt a nagy istennek, Sivának, aki jószándékkal telve állt ott.”
Az Úr Siva esetében mindig fontos, hogy mely hangulatában van éppen. Amikor Sivának nevezik, akkor “kedvező” hangulatban van, vagy ahogy a versben szerepel: “akinek az arcán ragyog az elégedettség” (praszádábhimukham). Ellenben, amikor Rudrának nevezik, akkor „haragos” kedvében van, és nem olyan kellemes módon részesíti áldásában a híveit. A versek, melyek a két isten párbeszédét leírják, felváltva illetik őket olyan jelzőkkel, melyek alapján az Ísvara-gítá nam feltétlenül akarja hierarchikus sorrendbe állítani a két istent. Például Nárájanát Déva-dévának („isten az istenek között”), illetve Dzsanárdanának („a világ, vagy az emberiség fenntartója, mozgatója”) nevezi, de ezeket a neveket Sivával kapcsolatban is olvashatjuk a szanszkrit irodalomban.
abhjágatá mám saranam szamjag-darsana-kánksinah
“Uram, ezek az aszkéták megszabadultak minden tisztátalanságtól. A helyes tudás iránti vágytól vezérelve közelítettek meg engem.”
Miközben Nárájana elmagyarázza a bölcsek helyzetét, és hogy miért keresték fel őt magát, továbbirányítja kérdéseiket Sivához, akit ebben a kontextusban önmagánál alkalmasabbnak tekint a válaszok megadására. A bölcsek szántalan lemondást, aszketikus gyakorlatot (tapaszt) végeztek annak érdekében, hogy megszabaduljanak minden szennyeződéstől. A “ksína-kalmasa” kifejezés elsősorban a tudatot és az elmét terhelő szennyeződésektől való megtisztulásra értelmezhető. Az is fontos képesítés a bölcsek részéről, hogy szívüket őszintén a helyes tudás megszerzésének folyamatának szentelték, és ebben szeretnének útmutatást kapni Nárájanától, illetve Sivától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése