" Nem sok kétségünk lehet afelől, hogy az Ísvara-gítá merít a Bhagavad-gítából. De miért teszi ezt? Először is el kell utasítanunk azt a gondolatot, hogy a szerzői lusták voltak, plagizáltak, vagy inspiráció híján voltak. Lehetséges, hogy éppen az ellenkezője igaz: az Ísvara-gítá bizonyos részei túlzottan eredetinek tűnnek, és olyan elképzeléseket mutatnak be a jógikus vizualizációs gyakorlatokkal és a Siva-linga imádatával kapcsolatban, melyek túlzottan eltérnek a Bhagavad-gítától. Az ilyen újszerű részeket az Ísvara-gítában olyan témák követik, melyek hasonlóságát a Bhagavad-gítával minden intelligens ember felfedezi. Ezek a részek azért növelik a szöveg hitelességét, mert megmutatják, hogy az Ísvara-gítá bizonyos tanításainak látszólagos újdonsága ellenére a két szöveg alapvető témái megegyeznek.
Az utóbbi tíz évben az indiai vallásokkal foglalkozó történészek megújult figyelemmel kísérik a korai saiva szektákat, köztük a pasupatákat is. Egy tény egyre világosabbá válik: a pasupaták, vagyis az ókori India első jegyzett és elterjedt saiva szektájának tanításait nem redukálhatjuk le csupán a Pasupata-szútrákra, ahogy néhány korábbi tudós próbálta. Az utóbbi időben egy még korábbi Puránával, a Szkanda Puránával kapcsolatos kutatások arra engednek következtetni, hogy a Pasupata-szútrákhoz Kaundinja által fűzött kommentár merev szexizmusa és kaszt-tudata, valamint a Puránákban kifejezett pasupata ideológia viszonylagos nyitottsága közötti különbségeket sokkal jobban megérthetjük, ha szemügyre vesszük az első évszázadi India szociális és politikai történetét. Például, a pasupaták voltak azok, akik a Kr.u. 3-6. században elhozták Siva imádatát Varanasiba, mely most a legszentebb városként híresült el Siva imádói számára egész Indiában. A pasupatizmus második fázisában, a Pasupata-szútrák összeállítása után e csoport tagjai figyelemre méltó királyi támogatást kaptak, és aktívan toborozták a világi támogatókat. Az olyan vándorló aszkétáknak, mint a buddhista, dzsain és pasupata szerzetesek, szükségük volt egy külső anyagi és étel-forrásra, mivel a saját viselkedési kódexük tiltotta, hogy földet műveljenek, vagy a legtöbb üzlettel foglalkozzanak. A korai buddhista szerzetesek és a világi buddhisták közötti szimbiotikus viszonyhoz hasonlóan a pasupaták is úgy vetették meg a lábukat India-szerte, mint templomi papok, akiket világi hívők támogattak, akik az Úr Siva kegyét és segítségét keresték ügyes-bajos dolgaikhoz. Miközben a pasupaták a perifériáról a vallásos élet fősodrába kerültek a Kr. u. 1. században, elengedték a Kaundinja által leírt út egyes extrém és tilalmas aspektusait, mint például a nőkkel és súdrákkal való beszélgetés tilalmát. Egy kedvesebb, lágyabb pasupata-tan született meg, és az Ísvara-gítá minden bizonnyal ennek leghíresebb példája.
Nem mindenki fogadta el azonban e raszta-hajú és hamuval bekent jógík bekerülését a perifériáról a fősodorba. Ezt a konfliktust a Puránáknak azon részei tükrözik, ahol a pasupatákat a buddhistákhoz és a dzsainekhez hasonló, veszélyes eretnekeknek állítják be. A már kialakult szekták tagjait, akik Visnut tekintették a legfelsőbb istennek, és nem Sivát, nem ingatta meg az Ísvara-gítá engedékenysége. Bár a Puránák újfajta pasupata-felfogása, mely az értékeket hangsúlyozta a vaisnava és Pátandzsála-jógától való eltérések helyett, már egy új megközelítés a Pasupata-szútrák nyers retorikájához képest, az Ísvara-gítá is azt tanítja, hogy végső soron minden felszabadulás Siva kegyéből történik. De később, a Kr. u. 2. évszázadra ezek a viták már úgymond „őstörténetnek” számítottak. A Puránák késő középkori interpretátorai már hajlandóak voltak elfogadni az Ísvara-gítá tanításait, egylényegűvé tekintve őket a Bhagavad-gítával. Az Ísvara-gítá szerzőinek próbálkozása, hogy lefaragják a szektájuk történetének legextrémebb és legkihívóbb aspektusait, alapvetően sikerrel járt. Ennek eredményeképpen az Ísvara-gítá széles körben elfogadott szöveg lett, melyet nem-saiva szerzők is kommentáltak. A pasupaták, az egyik legádázabb szekta helyzetéből eljutottak addig, hogy az egyik elfogadott ásztika („állító”) iskolának tekintik őket. Ma, ha egyáltalán valaki megemlékezik a pasupatákról, a hinduizmus mozaikjának egyik színes kockájaként emlegetik őket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése