Egy ősi inka mítosz szerint az első inkát Inkarínak hívták. Az Andok népei úgy tartják, hogy az első emberpár Manco Capak és Mama Oqllu voltak, akik a Titicaca-tó egyik szigetének barlangjából bukkantak elő. Manco Capac a Napisten fia volt, Mama Oqllut pedig a Holdanya lányának tartják. Ők alapították az inka birodalmat, és annak fővárosát, Cuzco-t. A Q'ero indiánok az inkák leszármazottainak tekintik magukat, és az ő mítoszukban ugyanezt a szerepet Inkarí és a felesége Qollarí töltik be. Amikor a megfelelő helyet keresték az inka birodalom fővárosához, akor Inkarí egy arany botot dobott le a hegy tetejéről, ahol állt. A bot számtalanszor ért földet különböző területeken, de mindig az oldalára esett. Egyszer aztán a mai Cuzco területe felé dobta, és a bot vége beleállt a földbe, ezzel jelezve a talaj termékeny puhaságát. Ezt a helyet elnevezték Cuzconak, a Világ Köldökének. A völgyet pedig, ahol a főváros épült, Szent Völgynek nevezték el.
Inkarí rendkívüli építészeti képességekkel rendelkezett, és hatalmas kőtömbökből, habarcs és bármiféle kötőanyag nélkül építettem meg Cuzco megalitikus építményeit, a Qoricanchát, a Naptemplomot, valamint a ma Sacsaywamannak nevezett területen álló hatalmas épületeket. Utána elment Machu Picchuba, és ott is remekbe szabott házakat és templomokat épített. Majd visszatért, és megépítette Ollantayambo-t. Amiént éppen építkezett Ollantayamboban, Isten emberi formát öltve megjelent előtte (Itt a Q'erok vagy Virakocshát, vagy Jézust, vagy mindkettőt egyszerre értik, minden esetre a Legfelsőbb Istenre gondolnak, aki megjelent Inkarí előtt). Isten ezt mondta Inkarínak: "Inkarí, adok neked több munay-t." "Milyen munayt? van nekem saját munay-om!" - válaszolta Inkarí.
Isten nem erőltette a dolgot, de látta a szeme sarkából, hogy Inkarí az akaraterejével mozgatta a köveket, és így építette Peru csodálaltra máltó monolitikus építményeit, melyek pontos kivitelezési technológiájáról mindmáig tanakodnak a kutatók. A kövek ugyanis szabálytalan alakúak, némelyik több tonna vagy több tucat tonna súlyú, és a szabálytalanul "körbevágott" kövek lapjai úgy illeszkednek egymáshoz mindenféle habarcs nélkül, mintha lézerrel vágták volna ki őket. A mítosz szerint Inkarí a botjával rámutatott a kövekre, és megparancsolta nekik, hogy rendeződjenek falba, mire a kövek maguktól a helyükre kerültek (és vélhetőleg az alakjuk is egymáshoz idomult). Isten ebben akart segíteni Inkarínak, mert tudta, hogy idővel ez a képessége meg fog kopni, és a kövek többé nem fognak engedelmeskedni az akaratának.
A Q'erók úgy tartják, hogy ha Inkarí annak idején, az inka birodalom alapításakor elfogadta volna ezt a munay-t Istentől, akkor a leszármazottai mindmáig erőfeszítés nélkül tudnának építkezni, élelmet termelni és élni ebben a világban, és az inka birodalom most is virágozna. Így Inkarí is rájött idővel a hibára, amit elkövetett: ha Isten felajánlja a munay-t (a szeretet erejét), akkor tedd félre a büszkeségedet, és fogadd el, mert a szeretet ereje nem csak a köveket képes súlytalanná tenni, de minden akadályt és nehézséget képes legyőzni, és megszünteti az ellenségeskedést, ítélkezést az emberek között. A munay a feltételek és elvárások nélküli szeretetet jelenti Quechua nyelven, és a Q'ero sámánok ezt az erőt tekintik a legfőbb gyógyító és teremtő erőnek, melyet mindenkinek be kell fogadnia a szívébe.
A mítosz szerint Inkarí halhatatlan, és elbújt a dzsungel mélyére, amikor látta birodalmát szétesni Atawallpa és Huascar testvér-háborúja, és a spanyol gyarmatosítás hatására. De egyszer vissza fog térni, és az inka birodalom ismét virágba borul, és minden népet, a "szivárvány fiait" magába foglalja, valamint egyesíti az Alsó, Felső és Középső Világokat. De mindez csak a Munay hatására következhet be. Ezért a Q'erok azon dolgoznak, és erre tanítanak másokat, hogy egyensúlyt teremtsenek a Középső Világban azáltal, hogy mindenki egyesül a szeretetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése