"Mivel indokolható a különbség abban, ahogy az Ísvara-gítá bemutatja a pasupata-jógát, és ahogy a Pasupata-szútrák? Az egyik elképzelhető lehetőség, hogy az Ísvara-gítá a pasupata irányzat egyfajta "exoterikus", vagy fősodratú megközelítését mutatta be. Bár az Ísvara-gítá újból és újból elismétli, hogy a tanításai titkosak, és csak egy szűk, kiválasztott körrel lehet őket megosztani, a gyakorlatban ez nem így volt. A Pasupata-szútrákkal ellentétben az Ísvara-gítá a népszerű Kúrma Purána részét képezte, és ennek következtében szélesebb közönségre számíthatott a hinduk sokféle köréből, nem csak Siva-hívők közül. Amennyiben az Ísvara-gítá valóban egy később beleillesztett szöveg a Kúrma Puránában, melyet eredetileg vaisnava írásnak tekintenek, akkor az Ísvara-gítá lehetett az egyike annak a számos törekvésnek a puránákon belül, hogy a pasupata irányzatot behozzák a köztudatba, megengedő és a szektariánusságtól viszonylag mentes módon bemutatva azt. Ez indokolná a védántikus, szánkhja és pátandzsála témák sokaságát is az Ísvara-gítában, melyek kevésbé gyakoriak a Pasupata-szútrákban és kommentárjaikban.
Az is világos azonban, hogy a Kúrma Purána különböző részeinek szerzői közül nem mindenki viszonyult annyira pozitívan a pasupatákhoz. Ha végignézzük a Kúrma Purána különböző részeit, akkor gyakrabban találunk elismerő megnyilvánulást a pasupatákkal kapcsolatban, mint kritikusat. De azért vannak súlyos kritikák is megfogalmazva magában a szövegben. Például, közvetlenül az Ísvara-gítá utáni részben, a családfenntartó dharmájáról szóló, Vjásza-gítá ("Vjásza dala") című részben a bölcs Vjásza a pasupatákat és két másik szektát is kritizál:
"Ne kerüljünk kapcsolatba, még beszédbe se elegyedjünk a tévúton járó eretnekekkel, vagyis a balkezes tantrikusokkal, a pancsarátrákkal és a pasupatákkal."
A Vjásza-gítá máshol is az eretnekek (pásándák) közé sorolja a pasupatákat a buddhistákkal, dzsainekkel, pancsarátrákal és kápálikákkal együtt. Ebben a részben Vjásza arra figyelmeztet, hogy az, aki ilyen emberekkel tart fen kapcsolatot, képtelen lesz sikeresen végrehajtani az ősökkel kapcsolatos (sráddha) rituálékat. Egyértelmű, hogy a pasupata szektáról alkotott általános benyomás nem volt túl pozitív a középkori Indiában. Ez a probléma különösen a szmárta brahmin családosok körében volt akut, akik az ősapáik által lefektetett szertartásrend fenntartásában voltak érdekeltek, melyeket egyaránt veszélyeztették a buddhista, dzsain és hindu szerzetesrendek. Ezért is különösen megemlítendő, hogy az Ísvara-gítá igyekszik moderálni a pasupaták erőteljes ellenállását a rituális állatáldozatokkal szemben. Mint ahogy Patandzsalí Jóga-szútrái, a Pasupata-szútrák is szigorúan ragaszkodnak a nem-ártás (ahimszá) elvéhez minden körülmények között, még akkor is, amikor a Védák kifejezetten állatáldozatok végzését írják elő. A védikus hagyományok őrzői számára ez volt a legfenyegetőbb a jógik tanításai közül. Az Ísvara-gítá azonban tartalmazza egy finom és fontos újradefiniálását az erőszakmentesség (ahimszá) elvének:
"A nagy bölcsek úgy határozzák meg a nem ártást, hogy nem okozunk fájdalmat semmilyen élőlénynek sehol, sem fizikai tettel, sem gondolattal, sem beszéddel. Nincs magasabb dharma, mint a nem-ártás. Ez a legnagyobb boldogság. De ha a szentírást követve ártunk valakinek, azt nem-ártásnak kell tekinteni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése