"Mint ahogyan a puránákat is tekinthetjük a Mahábhárata adalékainak, mivel sok, benne foglalt történetet és témát ismételnek meg és részleteznek tovább, így az Ísvara-gítá is gyakran részletezi a Bhagavad-gítá tanításait, olyan filozófiai témákat elemezve, melyekre a Bhagavad-gítá csupán célzott, a későbbi szövegben pedig főszerephez jutnak. Az egyik figyelemre méltó példa erre a májá („mágikus erő”) fogalma, mely futólag megjelenik a Bhagavad-gítában. Az Ísvara-gítában a mágikus erő fogalma, melyet isten arra használ, hogy elfedje a dolgok valódi természetét a világi teremtmények elől, fő témává válik. Harminckét alkalommal hangzik el a májá szó. Az Ísvara-gítá májinként, vagyis mágusként írja le istent, aki formákat hoz létre a világban nőnemű mágikus ereje által. Egy idekapcsolódó téma az emberi szexuális nemzés példájának használata metaforaként isten világteremtésének folyamatára. Az az elképzelés, hogy a végső isten férfi- és női aspektussal is rendelkezik, ismerős a későbbi hindu teológiából, például Rámánudzsa Srí Vaisnava iskolájából. A Bhagavad-gítá 14.3-4. verse szerint:
„Az én méhem a nagy, határtalan szellem; ebbe helyezem az embriót, és belőle keletkezik, Ardzsuna, minden teremtmény. A határtalan szellem a nagy méh, melyből az összes forma származik, amely az összes méhbe kerül, és én vagyok a magot adó atya.”
Az Ísvara-gítá szerzői lelkesen tovább boncolgatják ezt a metaforát, még kifejezőbben bemutatva, hogy a végső isten, Siva, androgün, vagyis egyaránt rendelkezik férfias és nőies jellemvonásokkal:
„A nagy brahman a méhem. Oda helyezem a magot, ez a mágikus erőnek nevezett forrás, és belőle születik az egész világ.
A mágikus erő az összes forma legfelsőbb méhe, melyek a különböző lények méhében születnek. A bölcsek tudják, hogy én vagyok az atya.
A bölcs, aki felismer engem, mint a megtermékenyítőt, az apát, és az uralkodót, nem kerül illúzióba egyik világban sem.” (Ísvara-gítá 8.3, 8.7, 8.8)
Cselekvés és lemondás
A Bhagavad-gítá és az Ísvara-gítá közötti egyértelmű tematikus hasonlóságok ellenére vannak fontos különbségek a hangnemben és a hangsúlyban. A Bhagavad-gítá elsődlegesen a családos emberekhez szól, a társadalom olyan tagjaihoz, mint Ardzsuna, a harcos, akik világi eredményekre törekszenek: házaggásra, gyermekek nemzésére, megélhetésre, és (mint Ardzsuna esetében), a háborúk megnyerésére. A Bhagavad-gítá folytatólagos aktualitása, különösen az olyan modern hindu gondolkodók fejében, mint Gandhi vagy Tilak, a karma-jógáról, vagyis a cselekvés jógájáról szóló tanaiban volt. Le kell-e mondanunk a karrierről vagy a családról, hogy elérjük az élet legmagasabb célját, a halál és újjászületés körforgásából való felszabadulást? A munka (karma) klasszikus indiai elmélete szerint minden világ törekvés karmikus gyümölcsök felhalmozását eredményezi, és ezek a karmikus gyümölcsök biztosítják a folyamatos újjászületést életről életre. Még a Védákban előírt áldozatokat végző pap is leköti magát a világhoz az áldozati eredmények által. Lehet, hogy a tettei eredménye pozitív, és kényelemmel, valamint világi sikerekkel megáldott testekben való újjászületést eredményez, ennek ellenére, az ilyen tettek nem viszik közelebb az egyént a szamszárában történő újjászületés alóli felszabadulás végső céljához. E gondolatmenetet követve, csakis minden cselekedetet (a jámbor és a bűnös tetteket egyaránt) feladva, és a lemondás rendjébe (szannjásza) lépve remélhetjük a felszabadulást valamikor a jövőben."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése