"Az Ísvara-gítá történelmi háttere
A legkorábbi hindu szövegek a Védák, melyeket szanszkrit nyelven jegyeztek le kb. Kr. e. 1500-ban. Sok hindu számára a Védák jelentik az abszolút tekintélyt a szentírások között. A tradicionális magyarázat szerint a Védák örökek és nem ember szerezte őket, hanem ősi bölcsek kapták meg, akik elmondták és megjegyezték a Védák szavait. Igazából a „szentírás” szó félrevezető olyan szempontból, hogy a Védák szóbeli szövegek, melyeket csak a keletkezésük után több száz évvel írtak le. A Védák tudósai határozottan különbséget tesznek az örök Védák és az egyéb szövegek között, melyeket emberi szerzők írtak. Ebbe a második kategóriába tartozik a Bhagavad-gítá és az Ísvara-gítá, mindkettőt a Vjásza nevű bölcsnek tulajdonítják. Bár mindentudó látnoknak tartották, a Vjásza és más nagy bölcsek által alkotott szövegek nem kaptak olyan autoritív besorolást, mint az örök Védák. A „tradicionális” (szmriti) szövegek közé sorolják őket, szemben a „megnyilvánult” (sruti) szövegektől, melyek a Védákat alkotják. Siva és Visnu istenek, melyek központi szerephez jutnak az Ísvara-gítában, eltérnek azoktól, akiket a legtöbb Véda emleget. Mégis, Siva korai formája valamilyen módon jelen van a Védákban, Rudra („az Üvöltő”) néven. A Védák későbbi formáiban, az upanisadokban már egyre több jelét fedezhetjük fel Rudra-Siva imádatának. A Svétásvatárá Upanisad (kb. Kr. e. 2. sz.) Rudrát írja le a legfelsőbb lényként és az egész világ teremtőjeként. E monoteisztikus szöveg motívumai nagy befolyást gyakoroltak a későbbi vallásos irodalomra, beleértve a Bhagavad-gítát és az Ísvara-gítát is.
A puránák, e terjedelmes szövegek csoportja, melyek szerkesztése a Kr. e. 4. században kezdődött, a forrásai a Siva istent körülvevő mitológia nagy részének, mely inspirációként szolgált a középkori és modern hinduk számára. A puránákban található meg a gítáként, azaz dalként ismert szövegek nagy része. A Mahábhárata és Rámájana című hindu eposzokhoz hasonlóan, a puránák is „tradicionális” és nem „megnyilvánult” szövegek. Mindezeket a puránákat Vjásza műveiként tartják számon, akinek emberfeletti írói képességekkel kellett rendelkeznie, ha történelmi tényként kezeljük az ő szerzőségét. A puránákat néha „mitológiai” szövegnek címkézik. Bizonyára a hindu mitológia gazdag forrásai, de annál sokkal többek is. A Mahábháratához hasonlóan a puránák a bölcsesség kiterjedt forrásai, melyek foglalkoznak a filozófiával, teológiával, törvénnyel, asztrológiával, szertartástannal, kozmológiával és a politikatudománnyal is, általában oly módon kombinálva, ami ellehetetleníti a stílus-kategorizálást. Maga az Ísvara-gítá az egyik ilyen purána, a Kúrma Purána („A Teknős-inkarnáció puránája”) egyik részlete.
A puránák gyakran mutatják be az isteni formák hármasságát (a trimúrtit), melyen belül mindegyik forma meghatározott feladattal bír: Brahmá felelős a világ teremtéséért, Visnu a világ fenntartásáért, Siva pedig a világ pusztulásáért. Ez a megfogalmazás azonban nincs összhangban a puránák számos monoteisztikus hangvételű részével. Az Ísvara-gítá szerint, bár úgy tűnhet, hogy Brahmá és Visnu Sivától függetlenül végzik a dolgukat, a bölcsek tudják, hogy az összes többi istent egy legfelsőbb istenség irányítja, és annak a részeit alkotják. Ez az egyedüli legfelsőbb isten Siva. Siva az egyetlen abszolút isten, és a többi isten csupán az Egy különböző aspektusai. Mint ahogy a Bhagavad-gítá vagy a Svétásvatárá Upanisad is, az Ísvara-gítá szigorúan véve nem politeisztikus szöveg. Ugyanakkor nem is abban az értelemben monoteisztikus, mint a Biblia, vagy a Korán. Az Ísvara-gítá monoteizmusában a számos isten mind valóságos, és valóságos hatalmuk van a világban. De az összes hatalmuk az Egytől, a legfelsőbb Sivától származik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése