"Az Ísvara-gítá, bár a középkori hinduk szemében befolyásos szöveg volt, csupán egy a „gítáknak” nevezett részek közül a puránákból. A hindu mitológia legtöbb modern tudósa figyelmen kívül hagyta filozófiai fókuszukat, valamint az indiai filozófia modern történészei is figyelmen kívül hagyták őket, mivel nem tartják megfelelően filozofikusnak a puránákat. De India premodern filozófusai nem osztották ezt a hozzáállást a puránákhoz. Az Ísvara-gítához írt, máig fennmaradt öt szanszkrit kommentár szerzői legalább ugyanolyan komolyan veszik ezt a szöveget, mint a Bhagavad-gítát. Egyikőjük (Vigjána-bhiksu) még azt is kijelenti, hogy a Bhagavad-gítá és az Ísvara-gítá lényegében ugyanazt a tanítást adja át. E hindu filozófusok teljes joggal fordultak az Ísvara-gítá és a puránák felé ekkora tisztelettel. Ha valóban a bölcs Vjásza írta a Mahábháratát és a számos puránát, akkor az Ísvara-gítá és a Bhagavad-gítá ugyanazt a filozófiát kell, hogy bemutassa. Hogyan változtathatná meg egy mindentudó bölcs az álláspontját, vagy keveredhetne önellentmondásba?
A modern korban az olyan befolyásos hindu reformerek, mint Gandhi, Aurobindo és Radhakrishnan eltértek a Védák szerzőségével és a puránák szerzőinek mindentudóságával kapcsolatos premodern elképzelésektől. Ma már a hinduk és nem-hinduk széles rétege elfogadja, hogy a puránákat, a Mahábháratát és a Rámájanát nem egy, hanem több ember írta, több évszázados időtartam alatt, és a tematikus váltások, melyeket egyes szövegekben felfedezhetünk, a szerzők váltakozásának köszönhetők. Mégis, ha a Mahábhárata és a puránák szerzője nem egy személy, hanem sok évszázad alatt születtek meg, kik voltak e szövegek valódi szerzői és összeállítói? Hogyan értelmezzük a puránákban gyakran ismétlődő történeteket, vagy pedig a Mahábháratában szereplő történeteket? Valóban összezagyvált, babonás szövegek-e a puránák, melyek a hinduizmus későbbi, degenerációs fázisának termékei?
A szövegek közötti átfedések a hinduizmusban: Az Ísvara-gítá, a Bhagavad-gítá és a Jóga-szútra
Egyes modern szerzők azért nem veszik komolyan az Ísvara-gítát, mert látszólag sok átemelést tartalmaz a Bhagavad-gítából. A 20. századi szanszrkit-tudós, Franklin Edgerton szavait idézve az Ísvara-gítá „imitatív előadás”, „sápatag és élettelen” az eredetihez képest. Sok nyugati indológus és modern hindu reformer osztotta az Ísvara-gítá, és általában a puránák ilyetén besorolását. A modern purána-ellenes attitűd egyik markáns példája Swami Dayananda Saraswati (1824-1883), a befolyásos Arya Samaj („Nemesek Gyűlése”) nevű reform-mozgalom alapítója. Dayananda a bálványimádás minden formáját ellenezte, és a Védákat úgy értelmezte, hogy a forma és név nélküli végső Isten racionális imádatát hirdetik. Bár egynémely hindu, aki a formán túli Istenben hisz, egyetérthet abban, hogy a bálványok imádata egy „létra”, melynek segítségével a műveletlen ember is meg tudja közelíteni az abszolút realitást, Dayananda szenvedélyesen tiltakozott. Álláspontja szerint:
„A bálványokon keresztüli imádat módszerét a tantrák és a puránák vezették be.... A bálványimádat nem egy létra, hanem egy nagy verem, amibe beleesvén darabokra zúzza magát az ember. Sohasem képes kikecmeregni belőle, és biztosan benne marad, amíg meg nem hal. Soha senki nem vált tanulttá a bálványok imádata által. Minden bálványimádó tudatlan marad, amíg a halál le nem győzi őket és véget nem vet sikertelen pályafutásuknak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése