"Dayananda szerint a puránák szerzője igazából nem Vjásza, hanem későbbi szerzők írták „Vjásza nevében, tele nevetséges és hiteltelen történetekkel.” Bár a modern tudósok abban egyetértenének Dayananda véleményével, hogy az összes puránát nem egy szerző írta, sokan úgy érvelnének, hogy Dayananda alábecsüli a puránákat. Amellett, hogy hatalmas adatmennyiséget szolgáltatnak a középkori hinduizmus kialakulását megérteni igyekvő történészek számára, a puránák a bölcsesség hatalmas tárházai, a Védák és az eposzok szellemének folytatásai.
A Bhagavad-gítát, a Mahábhárata eposz részletét Gandhi és sok másik modern hindu a hinduizmus írásai közül a Bibliához leginkább hasonlíthatónak tekintette. A Bhagavad-gítá híre annyira lehengerlő, hogy maguk a hinduk is sokszor nem tudnak róla, hogy ez csak egy a sok tucat „gítáként”, vagyis dalként ismert szanszkrit szöveg közül. Ezek a gíták verses formában írt filozófiai párbeszédek, és gyakran egy mindentudó istenség és egy vagy több emberi lény közötti párbeszédet tartalmaznak. Ezeknek az egyéb gítáknak a témái gyakran átfedésben vannak a Bhagavad-gítával, különösen a bhaktira (isten iránti odaadásra) és a jóga gyakorlására irányuló fókusz tekintetében. De a Bhagavad-gítá után íródtak, gyakran évszázadokkal, és a tanításaik a korábbi szövegekben felvázolt témák további részletezését tartalmazzák. Egyes középkori gíták a tantrikus jóga tanításait mutatják be, beleértve az olyan, most már ismertté vált elképzeléseket, mint a férfi és női elvek kozmikus egyesülését, melyet a Kundaliní kígyó felemelkedése képvisel a csakráknak nevezett finom energiaközpontokon keresztül. Az Ísvara-gítá fontos tranzíciós pontot képvisel közvetlenül a tantra széles körű befolyása előtt, de már Patandzsalí „klasszikus” jógája után. Vitathatatlanul megmutatkozik benne Patandzsalí Jóga-szútrájának befolyása a nyolcfokú (astánga) jóga ismertetése során, mégis túlmegy rajta. A 11. fejezetben az Ísvara-gítá azt tanítja, hogy a Patandzsalí által legmagasabb célként bemutatott „egyedüliség” (kaivalja) csupán egy megelőző lépés a legmagasabb jógához, az egyéni én és az Úr Siva egyesüléséhez vezető úton.
Ahelyett, hogy merő imitációnak tekintve kritizáljuk az Ísvara-gítát és más szanszkrit nyelvű műveket, melyek korábbi szövegeket idéznek, ki kellene próbálnunk azt az imaginációs gyakorlatot, hogy gondolatban ezeknek az „imitációknak” a hallgatóságává válunk. Az Ísvara-gítá olvasói vagy hallgatói nyilván estek abba a hibába, hogy az Ísvara-gítá másolt verseit eredetinek gondolták. Ellenkezőleg, a Bhagavad-gítá idézeteket ez a szöveg kifejezetten kiemeli. Ahelyett, hogy gyengítené az Ísvara-gítá autoritását, az ilyen kölcsönzés éppen hogy megerősíti azt. A szanszkrit szöveghagyományban, melynek az Ísvara-gítá is a része, az újdonság nem erény, hanem hiba. Az Ísvara-gítá, a Bhagavad-gítá és a többi „tradicionális” szöveg (szmriti) azt hangsúlyozza, hogy nem képvisel új tanítást. Igazából azt állítják, hogy csupán új formátumban mutatják be a korábban kinyilvánított (sruti) szövegek, a Védák tanításait. Hasonló módon, az Ísvara-gítá és a Bhagavad-gítá kommentátorai azt állítják, hogy ők csupán felszínre hozzák azokat a jelentéseket, melyek már benne vannak a szövegekben, és nem újítanak vagy adnak hozzá saját értelmezést. Ebben az irodalmi univerzumban, mely olyannyira különbözött a mi modern világunktól, az innováció elfogadásához a tradíció ruhájába kellett öltöztetni azt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése