Öleld át az Árnyékodat!

Sok szó esett már a különböző lélek- vagy személyiségrészeinkről. A sámáni felfogásban mindannyian különböző lélekrészekkel rendelkeznünk, de nem mindegy, hogy ezek a lélekrészek megfelelően integrált módon működnek együtt, vagy pedig szét vannak esve, el vannak nyomva, vagy egyes lélekrészeinkkel meg is szakadt a kapcsolatunk. A lélekvisszahívás kapcsán már számtalan blogbejegyzésben beszéltem erről a témáról. Itt csak egyet linkelek be (A személyiségrészek integrációja), mert abban benne van a link a többi, erről szóló cikkhez is.  

Ahhoz, hogy megértsünk a személyiségrészeink közötti viszonyt, és azt, hogy miért nyomjuk el egyes személyiség-részeinket, C.G.Jung Árnyék-modelljét hívtam segítségül, mely bár a modern pszichológia kifejezéseivel, de sok mindenre rávilágít, amiről az ősi sámánok is beszéltek az elveszett lélekrészek kapcsán. 

"A mindennap hordott társadalmi maszk mögött rejtőzik az árnyék-énünk: az az impulzív, sebzett, szomorú, elszigetelt lélekrészünk, melyet általában megpróbálunk figyelmen kívül hagyni. Az Árnyék az érzelmi gazdagság és a vitalitás forrása lehet, és az Árnyék elfogadása a gyógyulás és a valóban hiteles élet felé vezető utat jelentheti." /C. Zweig és S. Wolf/ 

Ha valóban őszintén vágysz a fejlődésre, változásra és a teljesség megélésére, akkor az életed bizonyos pontján találkozni fogsz a személyiséged olyan részeivel, melyek elfogadása legalábbis nehéz lesz, ha nem tűnik majd teljességgel felkavarónak. Ezek a személyiségrészeid alkotják az Árnyékot, a természeted sötétebb oldalát.

C.G. Jung volt az első pszichológus, aki mélyebben próbált foglalkozni az Árnyék-énnel, és arra jutott, hogy a tudatalatti elménk különböző Én-ekből tevődik össze, melyeket Jung archetípusoknak nevezett el. Ezek az archetípusok határozzák meg azt, ahogyan megéljük az életünk különböző érzelmeit, helyzeteit és kihívásait. A két fő archetípus a Perszóna és az Árnyék.

"Félelmetes a gondolat, hogy az embernek van egy árny-oldala is, melyet nem csak kisebb gyengeségek és esendőségek alkotnak, hanem egy kifejezetten démonikus dinamizmus. Az egyénnek ritkán van erről tudomása, mivel számára, mint egyén számára elképzelhetetlen, hogy bármilyen körülmények között túl kelljen lépnie önmagán. De ha hagyjuk, hogy ezek az ártatlan teremtmények tömeget alkossanak, ott máris megnyilvánul a dühöngő szörnyeteg." /C.G.Jung/

Mi az a Perszóna?

A Perszóna az, amik szeretnénk lenni, és ahogy szeretnénk, hogy lásson a világ. Maga a latin szó maszkot jelent, és mindazok a különböző maszkok, szerepek, Középső Világbeli egó-felépítmények alkotják, melyeket viselünk különböző emberek előtt és különböző helyzetekben.

Mi az Árnyék?

Az Árnyék viszont az az archetípus, mely a tudatalatti elme részét képezi, és elnyomott gondolatokból, ösztönökből, érzelmekből, gyengeségekből, vágyakból, perverziókból és zavarbaejtő félelmekből áll. Ezt az archetípust nem kell feltétlenül "rossz"-ként elkönyvelni, csak azért, mert a vadságot, a káoszt, az ismeretlent képviseli. Jung szerint ez a látens energia mindannyiunk része, és a Természethez, az Alsó Világhoz kapcsol bennünket, a kreatív energia komoly forrása is lehet. 

Jung szerint, aki nem nagyon foglalkozott a reinkarnációs emlékekkel és tudati tartalmakkal, csak az élete vége felé, mindannyian tiszta, fehér vászonként születünk. De gyermekkorunkban elkezdjük megtanulni a különbségtételt a jó és a rossz között, ahogyan Ádám és Éva tették. Ebben a pillanatban születik meg az Árnyék, és önmagunkat is elkezdjük "jó" és "rossz", vagy elfogadható és nem elfogadható részekre osztani. A társadalmi ráhatásoknak megfelelően elkezdjük kialakítani a Perszónát (mely megfelel a társadalmi normáknak) és az Árnyékot (mely nem felel meg, és ezért rejtegetni kell).

A Perszóna és az Árnyék elválaszthatatlanok: A Perszóna, a szerethető, társadalmilag elfogadható arcunk, mely azonban nem hiteles, megteremti az Árnyékot, mely a hiteles, vad, ám társadalmilag elutasítandó énünk.  A Perszóna az, amit folyamatosan mutatunk, és előtérbe helyezünk, míg az Árnyék sötét részei a tudattalan sarkaiban sínylődnek, és sohasem integráljuk őket a tudatos elménkbe, mert eleve nem is érzékeljük ezt a felosztottságot. A sötét vágyak, motivációk, félelmek tehát tovább gyűlnek és erősödnek a sötétben, miközben a tudatos elménk disszociál, azaz elkülönül tőlük. Ez mind a pszichológiai túlélő és védekező mechanizmusaink működésének köszönhető.

Az Árnyék-Én elnyomása ahhoz vezethet, hogy a tudattalanban zajló folyamatok kontroll nélkül a felszínre törnek, depressziót, pszichológiai problémákat, hirtelen viselkedési zavarokat, vagy olyan érzelmi, pszichés, kapcsolati konfliktusokat okoznak, melyek következményeitől nagyon hosszú ideig szenvedhetünk. 

Tejes egészként születünk, de a társadalmi nyomás és elvárások hatására megtanuljuk feldarabolni a lelkünket, és elutasítani, megtagadni annak "civilizálatlan", vad, ösztönszintű aspektusait. A negatívnak vélt érzelmeink és jellemvonásaink elnyomása az önelfogadás és a hiteles önismeret útján felmerülő legnagyobb akadály lehet, hiszen nem tapasztalhatjuk meg lényünk teljességét, ha vannak olyan személyiségrészeink, melyekkel nem is merünk szembenézni. 

A sámáni megközelítésben, például a lélekvisszahívás, a trauma-kezelés vagy a tudatalatti gyógyítása során az Árnyék megtapasztalása, a "spirituális halál" vagy az egó halála és az abból va újjászületés a lélek gyógyulásának fontos mozzanatai. A Árnyék megismerése ugyanakkor elengedhetetlen ahhoz, hogy keifeljesszük a kapcsolatunkat az Alsó Világgal, ne csak a Felsővel. 

A társadalom számtalan ideológiát teremt, mely az Árnyák elnyomásának és disszociálásának melegágya. Például az "önfejlesztés", mindfulness, siker-tréningek tömkelege, ahol azt sulykoljuk magunknak, hogy "napról napra egyre jobban és jobban vagyok, szeretetben, harmóniában és bőségben élek stb.", tulajdonképpen szégyellnivalóvá teszik azt, ha valaki éppen pocskul érzi magát, mert teret enged az Árnyék-Énben zajló folyamatainak. 

Emellett a New Age és a modernebb Ég-vallások vagy egyistenhívő dogmatikák is a "fény" felé való törekvést, a Magasabb Én elérését tűzik ki egyértelmű célként, miközben az Árnyék integrálásáról megfeledkeznek. Ahelyett, hogy megtanulnál ember leni, valamiféle elképzelt és mesterkélt spirituális tökéletességet próbálsz magadra erőltetni. Ahelyett, hogy szembenéznél és elfogadnád az Árnyékban, a tudatalattidban zajló folyamatokat, a spirituális elkerülést választod, és abban bízol, hogy Isten vagy a spirituális gyakorlat "kipusztítja" a szívedből a tisztátalanságokat. 

A "fény" ezekben a spirituális tanításokban egyenértékű a szeretet, béke, öröm, harmónia, együttérzés stb. fogalmaival. Az olyan "sötét" érzelmeket viszont, mint a düh, bosszú, uralkodási vágy, félelem, szégyenérzet, versengés, féltékenység, kéj - egyenesen démoninak és a Sátán kísértésének állítják be. Mivel ezeket mind "gonosznak" tekintjük, igyekszünk kerülni őket, vagy megtagadni önmagunkban, és ezáltal még mélyebbre süllyesztjük a tudatalattinkban. De ez egy tragikus hiba. Minél inkább kerüljük a sötétséget, annál erősebb lesz, majd egyszer, egy váratlan pillanatban, kitör, mint egy vulkán.

Ameddig tagadjuk az Árnyékot, nem tudjuk integrálni. Az integrálás az elfogadással, felismeréssel, a felelősségvállalással kezdődik, a tagadás vagy elutasítás helyett. Ettől remélhetjük az énünk teljességének megtapasztalását, a józan, gyógyult, elfogadó, együttérző, higgadt, megértő személyiség kialakulását. 

Ezzel szemben, ha el akarjuk pusztítani az Árnyékot (ami lehetetlen), akkor a személyiségünk darabjaira esik szét. Az idegösszeomlás, "széthullás", sok esetben az Árnyék elutasításából fakadó belső konfliktus következménye. A széttöredezett személyiség nem igazán tudja kezelni a nehézségeket az életében, mert hiányzik a középpont és mindig a szélsőséges darabokra esett személyiség-részei által igyekszik reagálni az élete történéseire, például függőségekbe való menekvéssel, önpusztító viselkedési mintákkal stb. Ezek mind védekezési mechanizmusok, mellyel a széttöredezett személyiség igyekszik menteni a menthetőt. 

A tantra, gnózis vagy az egyiptomi, kabbalisztikus hagyomány közös abban, hogy jobbkezes és balkezes ótról beszélnek, melyek a Teljességhez vezetik a gyakorlót. Történelmileg a bal oldalt tartják a tisztátalan, bűnös, alantas oldalnak, és így a "balkezes" utakat is alárendelt módszernek tekintik a "jobbkezes", a pozitív értékek, a magasabb Önvaló felé törekvő utakkal szemben. Ne feledjük azonban azt, hogy két kezünk van, és a "balkezes" út pontosan az Árnyék-Énünk elfogadását és a vele való megbarátkozást, az integrálását képviseli, ami a felszabadulás kulcsa. 

Ha csak a Fény felé törekszünk, akkor beleeshetünk a spirituális elkerülés, és az Árnyék, a sötétség elutasításának hibájába. A "balkezes" tanítás szerint azonban eredendően a Sötétség és a káosz uralkodott, ezért meg kell tanulnunk átölelni a saját sötétségünket és Árnyékunkat, ha egyensúlyban akarunk haladni a Fény útján. Ha csak a felső csakrákkal foglalkozunk, akkor nem lesznek mély gyökereink, és nem lesz stabil a spirituális fejlődésünk. Ha egy ház alapjai, a föld alatt lévő részei nem erősek, akkor a felépítmény könnyen összedől, bármilyen csinos is. 

Ezt a cikket Mateo Sol írása alapján állítottam össze, és a következő részben az Árnyék 13 archetípusáról lesz majd szó.