29. vers
kucsa-kalasa-jugé vá krisna-száréksanánám
csataradzsa-damaté vá saddzanánám maté vá
mati krita guna dósá mám vibhum na szprisanti
Hadd merüljön el ez az elme a nirvikalpa szamádhiban, vagy az antilop-szemű gyönyörű bölcsek korsóhoz hasonló melleinek nézésében. Meditáljon akár egy ostoba személy szemlélésén, vagy kontemplálja a nemes elméjű emberek természetét. Az elme erényes vagy bűnös gondolatai nem befolyásolnak engem, aki mindent átható vagyok.
A jógi tudata arra a szintre emelkedik, amikor nem lát különbséget aközött, hogy a nirvikalpa szamádhiban önnön valódi természetén, a határtalan tudaton meditál, vagy pedig a megnyilvánult (szaguna) brahman különféle formáinak szépségét szemléli, hiszen mindkettő a Brahman, vagyis az abszolút tudatosság megnyilvánulatlan vagy éppen megnyilvánult formája. A gyakorló gi számára van különbség aközött, hogy egy ostoba vagy bűnös személy jellemén meditál, vagy éppen a nemes, szent életű emberek jellemére emlékezik. A manónmaní állapot csúcsán azonban a jógi figyelmét nem csak hogy nem téríti el az elme erényes vagy hibás működése, de újabb karmát és mentális lenyomatokat sem hoz létre.
Swami Narasimhananda fordításában egy másik befejező verset olvashatunk:
giréh prasravanam bhavét
srinóti sravanátítam
nádam muktir na szamsajah
Amikor a prána megszilárdul a brahma-randhrában (a felső “léleknyílásban”), a tudat úgy áramlik, mint egy vízesés a hegy tetejéről. A jógi meghallja az anáhata hangot, mely túl van a hallható tartományon, és nem lehet kétség afelől, hogy eléri a muktit (felszabadulást).
srí-góvinda-bhagavat-púdzsja-páda-sisjaszja srímat sankarácsárja kritau jóga-tárávalí szampúrnam
Így végződik a Jóga-tárávalí, melynek szerzője Srí Sankarácsárja, aki Góvinda-bhagavatpáda tanítványa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése