Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:
27. vers
nasjatya-vidjá-timiré szamaszté
ahó! Budhá nirmala-dristajó' pi
kincsinna pasjanti dzsagat-szamagram
Amikor a Paramátmá fénye izzik, az avidjá (tudatlanság) sötétje teljességgel elpusztul; és bár ekkor a jógi mindent tisztán fog fel, mégsem lát semmit sem ebből a világból.
Sankara itt folytatja a nirvikalpa szamádhi állapotában lévő jógi élményeinek leírását. A Paramátmát, vagyis a Felsőlelket a naphoz hasonlítja, mely eloszlatja az avidjából (tudatlanságból) származó sötétséget.
A Jóga-szútra a következőképpen fogalmazza meg ezt a folyamatot:
tatah pratjak-csétanádhigamó 'pjantarájábhávascsa (1.29)
„Ebből a gyakorlásból az önvaló ismerete és az akadályok hiánya származik.” Vagyis, minél jobban „felragyog” a Paramátmá és vele együtt az Önvaló ismerete, annál inkább szertefoszlanak az akadályok, melyeket az avidjá jelképez. Mivel az avidjá a szenvedés és az érzékelés torzulásának oka, ennek megszűnésével a jógi most már tisztán lát. De, miközben a jógi elmerül a Paramátmá gyönyörűségében és boldogságában, minden más iránt érdektelenné válik. Ezért írja Sankara, hogy bár a jógi mindent tisztán lát, mégsem érzékel semmit sem az anyagi világból. T. Krishnamacharya hozzáteszi, hogy az avidjá teljes felszámolása azt jelenti, hogy a tetteink, a szavaink és a gondolataink is mentessé válnak a tudatlanságtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése