A lélekutaztató bárka

A múltkori dobkörön Oguznál lélekkísérést végeztünk, egy olyan hölgy lelkét kísértük el a Túlvilágra, aki éppen aznap halt meg. A lélekkísérésről és annak jelentőségéről már írtam több blogbejegyzésben, de ez alkalommal egy külön szimbólumot is kaptam hozzá Odintól. Amikor elkezdtünk dobolni, csörgőzni és a "lélekkísérő" transz-pozícióban révülni, akkor megjelent előttem a nagymama szelleme, akit el kellett kísérni a Holtak Birodalmába, és egy ragyogó bárka vagy csónak. Ez a szimbólum sokszor meg szokott jelenni lélekkísérés esetén, például az egyiptomi halottaskönyv szerint is bárkán utazik a halott lelke, illetve a vikingek is sokszor temették hajóba a halottaikat, akár úgy, hogy a hajót elásták a föld alá az "utasokkal", valamint éttelekkel, italokkal, ruhákkal, ékszerekkel, használati tárgyakkal együtt, vagy pedig a nyílt vízre bocsátották a bárkát, és meggyújtották, majd hagyták elhajózni és elporladni a csónakot és a halottat. 

Ez alkalommal megjelent Odin, és egy fekete rúna-követ nyújtott felém, melyen fehér vonalakkal látszott a bárka ábrázolása. Középen a kör egy kerek viking pajzs, annaka közepén pedig a pajzsot díszítő kiemelkedő fémkupak látszik. Előtte és mögötte a bárka két vége látszik. Odin a hátamra rajzolta a szimbólumot, mintha szárnyak lennének. A bárkát vagy evezőkkel, vagy vitorlával szokták meghajtani, és eszembe jutott, hogy mindkettő működtetéséhez használni kell a hátizmokat. Odin elmondta, hogy ezt a szimbólumot akkor kell megjeleníteni, amikor egy halott lelkét szeretnénk biztonságban elkísérni a következő rendeltetési helyére. A szimbólum megidézése után meg szokott jelenni a mennyei bárka, és a segítők, akik elviszik a lelket a az Alsó vagy Felső Világba, a Holtak Birodalmába vagy más helyekre, ahová szól az útja. Gyakran előfordul, hogy a folyó, melyen evezünk vagy haladunk, felfelé kanyarodik, a Nap vagy a Fény felé, vagy pedig lefelé, sötétebb helyek irányába fordul. A sötét helyek nem mindig jelentenek rossz vagy kellemetlen helyeket. A "nyugtalan" holtak általában vagy a folyóban kapálóznak, vagy a parton barangolnak céltalanul, vagy a saját tudatalattijuk börtönében sínylődnek - ezt nevezik sok vallásban pokolnak. 

A bárka és a lélekkísérés szimbóluma a "szellemkenu" gyakorlatban is megjelenik, mely nem csak halottak kísérésénél, hanem beteg emberek gyógyítása, vagy lélekvisszahívás esetén is alkalmazható, hogyha többen szeretnénk létrehozni egy olyan védett energiateret, melyben el tudunk utazni különböző helyekre. Ilyenkor a halottak képét vagy a gyógyítás/lélekvisszahívás alanyát fektetjük a kenu közepébe, és a többi ember egy hajót alakít ki, így utazunk dobbal és csörgővel. Van, amikor a halottak képviseletében mécseseket gyújtunk a szellemkenuban. 

A vikingek nagy hajósok hírében álltak, és sok hajójukat sárkányfej díszítette -innen jön a "drakkar" szó, mely szintén sárkányt jelent. A "hajó" vagy "csónak" szóra azonban inkább a "knörr" kifejezést használták. A viking mitológia leghíresebb "erőtárgya" a Skidbladnir  („Evezős”) nevű hajó, a hajók legjobbja, melyet a törpék Frey számára készítettek ajándékul. Ez a hajó elbírta az isteneket és összes felszerelésüket. Különlegessége, hogy amikor épp nem használták akkor zsebkendő méretűre is össze tudták hajtogatni. A hajó nem csak a vízen, de a levegőben és a földön is képes volt haladni.

„Yggdraszill kőrisfa,
íme, fák közt az első,
hajók közt Evezős,
Ódin az ázok közt;
paripák közt Suhanó,
hidak közt Szivárványhíd,
skáldok közt Bragi első,
sólymok közt Karcsú,
kutyák közt Garm.”
(Grímnir-ének, 44.)