Tanítások az Ősök útján, 8. hétvége 2. rész

A kunyhó-szertartás egy szellemkunyhó volt, ami azt jelenti, hogy három körben jönnek be a kövek, először kilenc, majd tizenhárom, és végül hat kő. A három körben az Alsó, Középső és Felső Világ szellemi lényei felé küldjük a fohászunkat és kérjük az áldásukat. Már az első körnél sikerült jól beleesni a transzba, és nem csak hogy megérkezett a négy erőállatom, hanem a hangjaik is kijöttek belőlem, de az egész kunyhó úgy zengett, mintha egy állatkert volna. Utána történt egy érdekes dolog: megérkezett az a négy erőállat is, akiket a perui sámánok kiemelt totemállatként tartanak számon: a kígyó, a jaguár, a kolibri és a kondorkeselyű is. Ez azárt is volt érdekes, mert a hétvége utáni keddre terveztem be a Munay Ki rítusok megkapását, ahol is ezek az erőállatok kiemelt szerepet játszanak, de erről majd később lesz még szó. A második körnél is komoly transzba mentünk bele, én elkezdtem spontán módon és intenzíven transzlélegezni, majd a dalokat is már kórusban üvöltöttük. A második és a harmadik kör szinte összemosódik, csak annyira emlékszem, hogy valaki rázendített egy nótára, mire mindannyian karaoke-kórusként elkezdtük énekelni. Az egész egy öngerjesztő folyamattá vált, és a Középső, majd a Feslő Világ összes segítőjéhez is tudtam kapcsolódni, akikkel eddig dolgoztam. 

Korábban megjelent egy Alsó Világbeli sámán-ős, aki a kettősségek megtestesítője volt, például fekete és fehér, illetve férfi és nő volt az arcának a két oldala, és azt mondta, hogy a síksági és a dél-amerikai indián törzseket is képviseli. Nemrégiben a nevét is sikerült megtudnom: Akuntinkaként mutatkozott be, és bizonyos értelemben véve az Alsó Világbeli lélekrészemnek is tekinthető, mivel általa az Alsó Világ szellemeihez és az Emberiség kollektív tudatához fűződő kapcsolatom is elmélyült. Akuntinka gyakran szokott egy fehér lovon ülve megjelenni, ami egyébként nem annyira ősi amerikai tradíció, az európai gyarmatosítók inkább használtak lovakat, mint ők. Viszont a fehér ló az én tudatomban valahol egy ősi hun-magyar spirituális szimbólum is, és most felültetett a lovára maga mögé, és útnak indultunk. Arra kértem, hogy tanítson, és a fény és árnyék egylényegűségét magyarázta, amit már a mai nap egyéb látomásai is sugalltak. A kunyhó végére teljesen feltöltődtem, és úgy érzetem, hogy készen állok a parázson járásra.

A harmadik kör végén kijöttünk a kunyhóból, és elkezdtünk készülődni a parázson járáshoz. Én akkora energialöketet kaptam a kunyhóban, hogy igyekeztem benne maradni ebben a transzállapotban, és ezért a tűz mellett ringatóztam és mélyen lélegeztem. Ebből a szempontból kicsit hosszúnak éreztem a szünetet , de legalább közben megszáradtam és átöltöztem. Amint leültem a tűz mellé, ösztönösen a parázs fölé tartottam a két tenyeremet, és mintha egy tűzgömböt kezdtem volna érzékelni a két tenyerem között. Ezt a tűzgömböt behelyeztem a gyökércsakrámba, majd így tettem az összes csakrámmal lentről fölfelé. Szintén kedden tudtam meg, hogy a Munay Ki egyik rítusában a tűz elemmel tápláljuk az archetipikus szellemlényeket (erőállatokat és őrzőket), akiket a csakráinkba helyez a beavató személy. 

Oguz és Rudi két sávba húzták szét a parazsat, és egy vékony szőnyeget terítettek le középre a pislákoló parázsból. Az egyik szélére állva előre-hátra ringatózva bele kellett lélegezni magunkat, majd kimondani, hogy miért, kiért megyünk át a parázson, és elindulni a másik oldalon minket váró személy felé. Az én fantáziámban az élt, hogy legalább tíz méter hosszú, és tíz centi vastag parázsszőnyegen kell keresztülsétálni, de így már "racionálisan" is megvalósíthatónak tűnt a dolog. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem éghet meg az ember talpa, ha éppen olyan kedve van a Tűzapának. Minde esetre megkértem az egyik társamat, hogy várjon a másik oldalon, és a családomért mentem át első körben a parázson. A bal talpamon éreztem azért, hogy megcsípett egy kissé a parázs, majd másnap egy kis vízhólyag is lett a bal nagylábujjamon. 

Még egyszer lehetett menni, és akkor azt kértem, hogy a Tűzapa fogadjon el, és Oguz várt a másik oldalon. Ebben a körben semmilyen fájdalmat nem éreztem a talpamban, és tudom, hogy sok feladatom lesz még a tűzzel kapcsolatban a sámáni úton. A szertartás még nem ért véget, mert Oguz még nem ment át a tűzön, de én már bementem a jurtába átöltözni. Csongorék hoztak ajándékokat, mert ők lemaradtak a múlt hétvégi ajándékozásról, melynek során a csoport tagjai egymásnak készítettek meglepetés-ajándékokat. Én kinéztem magamnak a legnagyobb csomagot, majd megkérdeztem Csongortól, hogy kinek szánta. Végül kibontottam, és egy gyönyörű csörgő volt benne, melynek nyelét dobverőként is lehet használni. Szintén most hétvégén kaptam meg a szerpipámat Balázstól, azt is láthatjátok ezen a képen. Még nem próbáltam ki, a pipázás amúgy sem az erősségem, de gondolom, majd kiderül, hogy mire kell használni.  A szombat éjszaka mély, álomtalan alvással telt Dezsőék előfűtött jurtájában, és az időjárás is nyugalmasabb volt. 

Vasárnap reggel egy nyitó körrel kezdtünk, majd transzlégzést vezettünk a jurtában. Először én magam is le akartam feküdni és lélegezni, de Oguz azt szerette volna, ha dobolok, így hárman tartottuk a teret a többiek megéléséhez. Szeretek transzlégzést vezetni, de mostanában kevés alkalmam nyílik arra, hogy magam is részt vegyek benne, pedig az eddigi transzlégzések mind meghatározó és mély élményeket hoztak. A jurtában még különlegesebb hangulata volt a szertartásnak. Remélem, hogy egyszer a saját jurtámban is vezethetek majd transzlégzést. A nap második felében az októberi látomáskeresés részleteit beszéltük meg, mivel ez lesz a képzés "záróvizsgája". Nyáron már voltam egy kiülésen, amiről írtam is egy beszámolót, viszont októberben nem a kunyhóban fogok ülni, hanem az erdőben a hegyoldalban, és vélhetőleg hideg lesz éjszaka. Tehát most a hőmérséklettel kell majd megbarátkoznom, remélem, hogy ez a látomáskeresés is mély tapasztalatokat és tanulási élményeket fog hozni. Az út természetesen még csak most kezdődött, de azért megköszöntem ezt a két évet is Oguznak és a csoportunk többi tagjának, a többi útonjárónak. SZép élményekkel és sok útravalóval gazdagodtunk, és folytatjuk tovább a szellemi utat.