Tanítások az Ősök útján, 8. hétvége 1. rész

Elérkeztünk kétéves képzésünk végéhez Oguznál, és az utolsó, nyolcadik hétvégén a Griff csoport a Szarvas, illetve Őz csoporttal közösen vett részt Diósjenőn. Én Oguz egyik tanítványával már pénteken délelőtt elindultam, hogy segítsünk néhány dologban. Fát vágtunk, mely nem csak a ház fűtéséhez, hanem a szertartásokhoz is kell télire, azután megerősítettük és befedtük az izzasztókunyhót, majd a jurta alapzatát kerítettük körbe egy műanyag ponyvával, hogy jabban kibírja a telet. Estére megérkezett a csapat többi tagja is, doboltunk és énekeltünk közösen, majd egy nyitó kört tartottunk, melyen összefoglaltuk magunknak azt is, hogy mi történt velünk ezalatt a két év alatt. Az éjszakát Nógrádon töltöttük, Dezsőék jurtájában, és valahogy ezen első éjszaka alatt nem sokat tudtam aludni. Először izzadtam a hálózsákban, majd elkezdett esni az eső és fújni a szél, utána elromlott az ajtó pöcke, és arra ébredtem éjszaka közepén, hogy az ajtó tárva-nyitva van és befúj a szél meg az eső is bever. 

Ekkor megszereltem az ajtó pöckét, és bekapcsoltam a Szieszta kályhát a jurtában, így reggelre már komfortosabb lett az időjárás. A második nap ismét Oguz szertartás-jurtájában találkoztunk, és az első lélekutazás témája ez volt: " Hogyan tovább?" A Felső Világba kellett utazni, és én a Holdanyán kötöttem ki. Először olyan volt, mint amilyennek az űrhajósok látták, amikor ott jártak (ha egyáltalán ott jártak valóban), majd átalakult egy vízzel teli, kékes, bársonyos világgá, mintha belekóstoltam volna a Holdanya befogadó, női minőségébe. Lehet, hogy ezzel az oldalammal is fejlesztenem kell a kapcsolatot, hiszen sok nő fordul hozzám sokféle női problémával. 

Miután vége lett ennek az utazásnak, egy páros gyakorlat következett, ahol vagy egymás kérdésére kellett "ráutazni", vagyis választ kérni a Szellemvilágtól úgy, hogy a párod nem árulta el a kérdést, vagy pedig gyógyítást kérhetett az, akinek szüksége volt rá. Én kértem egy gyógyítást a megfázásomra, és amikor lefeküdtem, kellemes álomba merültem, majd hívtam Ekendranath-ot, a tizedik dimenziós gyógyítómat, hogy borítson be kellemes arany fényével és gyógyítson. A páromnak ugyanis az volt a konkrét feladata, hogy a betegségem vagy problémám okára rákérdezzen. 

Az Atma Center bezárása és a Nomád Jóga megnyitása körüli sok munka önmagában elég ok volt arra, hogy a fáradtság miatt megroggyanjon az immunrendszerem, de persze tudatosan igyekeztem nem belecsúszni a betegség mindent letaglózó fázisába. A gyakorlat végén a gyakorlópárom, aki a saját testén szokta érzékelni testérzetek formájában azt, hogy mi a helyzet, azt mondta, hogy a testének a jobb oldalában, a férfi oldalban érzett görcsösséget, és mintha valamit nem tudnék kimondani, a torkát fojtogatta egy feszítő érzés. Bizonyára ezek a változások és kihívások, meg az egész válságos helyzet, amiben élünk, megviseli a férfi oldalamat is, de ami a kommunikációt illeti, igyekszem nem magamba fojtani mindazt, amit belülről érzek. 

Az ebéd elmaradt, mert estére izzasztókunyhót és parázson járást terveztünk. Délután volt még egy utazás, melyen dorombon játszottunk. Itt is a Felső Világba, Nap-apához utaztunk. Amikor megérkeztem a Nap bolygóra a tűzsárkányomon, akkor egy nagy lángtengert láttam, ami egyébként nem volt bántó vagy félelmetes. Sok fénylényt láttam közeledni, jönni-menni, mintha minden tűzből lenne gyúrva a Nap felszínén és mélyén. Vélhetőleg minden bolgyónak van egy olyan végtelennek tűnő belső dimenziója, mint a Földanyának is, és ez a mélység mindenféle titkokat rejt. Utána elkezdtünk távolodni a Naptól, és megláttam a Napistent, vagy Nap-apát, amint a szekerén rója a körét a zodiákusban. Az egyiptomiak szerint bárkában hajózik, de a sztyeppei és szárazföldi népek úgy tartják, hogy egy nagy szekéren közlekedik az égen körbe-körbe. A Nap-apa szekerén sok más fénylény is utazik, a szekér alatt pedig árnyak lapulnak. A sötétségben sok árnyék-lény lapul, akikről például az Ószövetségben azt hitték, hogy Isten ellen fellázadt, bukott angyalok. A fény és az árnyék, az Élet és a Halál azonban nem ellenségek, illetve nem a jót és a rosszat képviselik, hanem a két ellentétes pólust, melyek egysége és egyensúlya alkotja a Világmindenséget. Tehát Fény nélkül nincs Árnyék, de Árnyak nélkül a Fény sem értelmezhető. Ezért is kell sokat foglalkozni, "barátkozni", ha úgy tetszik a saját árnyékainkkal és démonjainkkal is, mert így tudjuk leküzdeni a félelmeinket.

A Nap-apa szekerét vagy egy tucat fénylő ló húzta, majd kivált közülük egy csodás, fehér fényben ragyogó táltos ló, és már csak ő vitt tovább felfelé, a Felső Világ számtalan Nap- és bolygórenszerén keresztül, egészen Siva-lokára, ahol a Fény és az Árnyék végső kifejeződése Siva és Párvatí alakjában jelenik meg, legalábbis nekem. Számomra ez a Forrás, mely fölött már nincsen semmi más, és egyszerre Sivalóka maga a végső Fény, a differenciálatlan Brahman-ragyogás is. 

Az utazás után elkezdtünk készülődni az izzasztókunyhóra, fát vágtunk, megraktuk a tüzet, Oguz belehelyezte a köveket, és meggyújtottuk a szertüzet, hogy felhevüljenek a Nagyapák, az ősi vulkanikus kövületek. Nagyon szép volt a láng, estefelé még szebb lett, ahogy elsötétedett az egész kert. A Tűzapán meditáltam, és annak örültem, hogy nem esett az eső, mert így végre elérkezett az első parázson járásom napja is. Amikor már jó melegek voltak a kövek, megfüstöltük magunkat levendula-füstölővel, majd egyenként bemásztunk a kunyhóba négykézláb, "Minden a rokonom" jelszóval üdvözölve a kunyhót, a Földanya méhét. A következő részben el is mesélem az este további történéseit.