Jóga és sámánizmus

Lassan ötödik éve hozott el az életem az újabb állomásig: a sámáni útig, amely sok felismerést adott az eddigi szellemi utamat tekintve, nem is csak ebben az életemben, de számos előző életbeli emlék is most erült a helyére, amióta a sámánizmus dogmamentes útját és szemléletmódját tanulom. A mostani tanítványi találkozón tette fel nekem Oguz a kérdést, hogy szerintem miként egyeztethető össze a jóga és a sámánizmus útja, és elmerengtem a kérdésen, legalábbis azt gondoltam, hogy itt most összefoglalom ezzel kapcsolatban azokat a felismeréseket, melyekre eddig eljutottam. 

Oguz megpendített egy gondolatot, hogy őszerinte a jóga útja eredetileg egy sámáni út volt, és az ős-jógikat, valamint az ős-sámánokat tanulmányozva én is azt sejtem, hogy ezek nagyon hasonló spirituális utak voltak. 40 vagy 80 ezer évvel ezelőtt egy erdőlakó bölcs valószínűleg nem címkézte sem jógának, sem sámánizmusnak azokat a spirituális technikákat, amiket használt, és az átala megélt az élményeket sem próbálta beszuszakolni valamelyik hagyományba (pl. hinduizmus, kereszténység, politeizmus stb.), hiszen akkoriban lehet, hogy még nem is létezett írásbeliség, de talán a beszélt nyelv is más kifejezésmódokból állt, mint amiket mi ismerünk az emberiség küzelmúlt párezer évéből. Egy biztos: a jógi és a sámán is a testét, a hangokat, esetenként enteogén gyógynövényeket, a légzését és az elméjét használta a szellemi utazásaihoz.

Amíg tehát a "vallás" és a spiritualitás nem volt könyvekbe foglalva, addig nem létezett az "eretnekség" fogalma sem, mert hiszen ha valaki másképpen gondolta vagy tapasztalta a dolgokat, akkor megengedhető volt a szubjektivitás. A spiritualitás erkölcsi szabályozó szerepe azután kezdett növekedni, hogy az ember áttért a mezőgazdasági, letelepült életformára, kialakultak a városállamok, a hierarchizált társadalmi struktúrák, az alá-fölérendeltségi viszonyok, és a nagy birodalmak. A világvallások azóta is folytatják azt az evolúciós folyamatot, mellyel "lekövetik" a politikai és társadalmi változásokat, és az ideológiájukat, dogmatikájukat, előírásaikat az adott kor elvárásainak megfelelően alakítják.

Amikor elkezdtem foglalkozni a jógával, én is azt hittem, hogy a jóga a hinduizmus egyik "alkalmazott" tudománya, és ezért filozófiai vagy kulturális szempontból is szoros kapcsolatban áll a hindu világszemlélettel. De erre pontosan a sámáni úton jöttem rá, hogy egy sokkalta régebbi, mondhatni univerzális léptékű rendszerről, technikai eszköztárról van szó, mellyel megtanulhatjuk a testünk, a légzésünk és az elmeműködésünk irányítását, az általunk kívánt cél felé való fordítását. A jógik által menet közben elért misztikus képességek például megszólalásig hasonlítanak azokra, melyeket a különböző természeti népek sámánjaival kapcsolatban feljegyeztek. A sámán e képességeit a közösség szolgálatára fordítja, a jógi pedig személyes fejlődése vagy az általa tanított gyakorlók segítése érdekében alkalmazza. Ha önös célokra használjuk fel szellemi erőnket, mindkét hagyomány szerint pórul járunk, és elveszítjük azt, de még valami jó kis karmát is összeszedhetünk mellé. 

Tehát kirajzolódott bennem, hogy a jóga "istenképe" nem egy fix, dogmatikus dolog, hanem a jóga technikáinak gyakorlásával olyan tudatállapotok érhetők el, melyek a sámáni transszal is nagyon közeli rokonságban állnak. Amit itt megtapasztal az ember, az fogja alakítani a valóságról alkotott képét, és nem könyvekben leírt vagy guruk által hangoztatott dogmák, melyek esetenként persze táplálkozhatnak valós megélésekből, de semmiképpen sem tekinthetők mindenkire nézve egyformán igaznak vagy objektívnek.

A spiritualitás és az istenélmények szubjektív dolgok, és itt nehéz objektív, analitikus gondolkodással operálni és igazságot tenni. Erre is a sámáni út vezetett rá, hiszen előtte krisnásként egyértelműen azt gondoltam, hogy a mi utunk a lemagasabb rendű, és mindenki más többé-kevésbé távúton jár. A sámánizmus rávezetett arra, hogy tiszteljem a különböző hagyományok sajátos vonásait, és igyekezzek megérteni kialakulásuk miértjét, de leginkább a közös elemekre koncentráljak, és azon belül is bátran keressem a saját utamat. Ha viszont rátalálok egy csapásra, akkor ne akarjam minden áron abszolutizálni azt mások számára, hanem támogassak másokat is a saját útjuk megtalálásában. Ez nem könnyű feladat, és bizony kell hozzá bátorság. 

Akik hozzám fordulnak segítségért a saját életükkel, kapcsolataikkal, személyiségfejlődésükkel, vagy egészségükel kapcsolatban, gyakran követik azt a mintát, hogy valaki, akár én, akár a szellemek, majd megoldják helyettük a problémát, és szájbarágósan elmondjuk, hogy mi a megoldás. Ehelyett általában kapnak egy irányt, egy útmutatást, teli feladatokkal, melyeknek a pontos részleteire nekik kell rátalálniuk, és bizony munkát kell fektetni az önismeretbe. 

A sámáni hagyomáyon sokfélék, és leginkább a Természettel szoros kapcsolatban élő népeknél tudtak fennmaradni élő formában. Viszont az emberiség nagy része ma egy globalizált kultúra részese, és olyan értékrendek, kulturális és világnézeti tartalmak mentén éli az életet, melyhez szükséges egy "globalizált" megközelíés a sámánizmus részéről is. Mindenkiben ott van az igény, a hiány, hogy kapcsolódjon a Természet szellemeihez, az Alsó Világhoz, a szellemi valósághoz, és ehhez sok technika áll rendelkezésre a sámánizmuson belül. Michael Harner alkotta meg a "core"- vagy neosámánizmus fogalmát, mely a különböző hagyományok közös technikáit, a révülést, a lélekvisszahívást, a transzgenerációs oldást, a betegség-energia kiszívását, az Életfát, és még sok más technikát, szertartást foglal magába. Ehhez akkor is tud kapcsolódni a modern ember, ha saját népének ősi kultúrájával nincs már mély kapcsolata. 

Persze a hagyomány, az ősök kultúrájának megismerése, őrzése, felelevenítése is elengedhetetlen feladat a sámáni úton. Ha az Életfánk gyökerei nem nyúlnak mélyre, akkor bármilyen kis vihar meg fogja ingatni. Az ősökhöz való kapcsolódás azonban nem csak a jelen életbeli családi hagyományunkon keresztül történhet meg. Sokszor megesik, hogy olyan előző életbeli emlékek jönnek a felszínre, melyekben más, ősi kultúrákhoz kapcsolódtunk, akár az egyiptomi, atlantiszi, tibeti, afrikai, dél-amerikai vagy síksági indián kultúrákhoz, és ilyenkor ezeket a gyökereket sem kell megtagadni, mert azok is tudnak táplálni. Amikor hív egy kultúra, akkor hagyni kell, hogy az valamennyire manifesztálódjon az életünkben, persze ez nem jelenti azt, hogy közben megtagadjuk jelen életbeli, magyar, kárpát-medencei gyökereinket. Ha ezt tennénk, vagy divatból megpróbálnánk perui vagy nganaszán vagy bármilyen más, távoli nép sámánjává válni, az nem lenne olyan mély kapcsolódás, mint amit az adott kultúrába beleszületett emberek képesek elérni. Ezt nevezik angoluk kulturális "appropriációnak" vagy "kölcsönvételnek", ha úgy tetszik, de ennél sokkal mélyebb, ősibb rétegbe kell leereszkednie annak, aki igazán meg akarja érteni és tapasztalni a sámánságot és a saját lelke legbensőbb természetét. A jóga is ugyanide juttat el, levetkőzve magunkról az életek, évezredek által ránk rakódott illúziók fátylát. A végén csak a tiszta tudat marad, megjelölések nélkül.