19. vers
upájam ékam tava-nirdisámah
pasjann udászinatajá prapancsam
szankalpam unmúlja szávadhánah
A bölcs mesterek, akik az unmaní avaszthá állapotának elérésére törekszenek, kinyilvánították, hogy az egyetlen módja az, ha nem hagyjuk, hogy befolyásoljanak a világi események és ha kigyomláljuk az összes vágyunkat anélkül, hogy azok felzaklatnának.
Az unmaní, vagy manónmaní az „elmenélküliség” állapota, vagyis a niródha (felfüggesztett) elmeállapot, mely a legalkalmasabb az aszampragjáta (tágy nélküli) szamádhi gyakorlásához, mivel itt a tiszta tudat önmagában merül el, és nincs szükség az elme egyhegyű állapotára, hogy összekösse a tudatot (a megfigyelőt) a meditáció tárgyával (a megfigyelttel).
A Hatha-jóga Pradípiká szerint ílyenkor a jógi már nem csak a külső érzékszervi ingereknek és a saját testérzeteinek sincs a tudatában, de a belső hang, az anáhata náda sem jut el a tudatáig:
kásthavadzs dzsájaté déha unmanj-avaszthajá dhruvam /4.105/
„Az ilyen személy már nem hallja a kagylókürt és a csörgődob hangját. Mivel az unmaní avaszthában van, a teste olyan lesz, mint egy darab fa.”
Sankara említi, hogy az unmaní avasztát elért embert nem érdeklik a világi dolgok. A jógi annyira elmerül az átman boldogságában, hogy a világi dolgok mér egyáltalán nem izgatják. Ezt helyesen kell megértenünk. Nem azt jelenti ez, hogy fel kell adnunk a világi céljainkat, hogy elérhessük ezt az állapotot. Ellenkezőleg, a világi kötelességeink beteljesítése és a rajtuk történő túllépés által találhatunk rá az unmaní állapotra. Csupán az anyagi kötelességek elől történő menekülés által nem érheti el senki.
Amikor Sankara a vágyak kigyomlálásáról beszél, akkor hozzáteszi, hogy ezt anélkül kell megtenni, hogy az elménk izgatottá válna. Ha a vágyak kiiktatásának folyamata frusztrációval, izgatottsággal és zavarral jár, akkor éppenséggel eltávolítja a gyakorlót az unmaní állapotától. Patandzsalí ugyanezt mondja az elkülönülésről.
A Jóga-szútrában ezt olvassuk:
tat-param purusa-khjátér-guna-vaitrisnyam ( Jóga-szútra 1.16.)
„A legmagasabb elkülönülés, ami az önvaló ismeretéből fakad, a gunák megnyilvánulásai iránti szomjtól való mentesség.”
A „szomjtól való mentesség” kifejezés arra utal, hogy ha ez a szomj már megszűnt, akkor az érzéktárgyak iránti vágy is megszűnik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése