15. vers
avaszthitánámiha rádzsa-jógé
na dzságaró nápi szusupti-bhávó
na dzsívitam no maranam vicsitram
Annak számára, aki megállapodott a rádzsa-jógában, és a „látott” (vagyis a Teremtés) teljessége kiveti magából, mivel a „látó” természetével rendelkezik, nem létezik sem ébrenlét, sem alvás, és nem tekinthető sem élőnek, sem halottnak.
Sankara itt tovább mélyíti a rádzsa-jóga állapotának leírását. A jógi megállapodik az önvalójában, mely a „látó” természetével rendelkezik, és ezáltal teljességgel elkülönül a „látottól”, vagyis a jelenségvilágtól.
A jógi tudatállapota ekkor meghaladja az ébrenlét (dzságrat avaszthá), az álom (szvapnávaszthá) és az álom nélküli alvás (nidrávaszthá) állapotát is, és elérkezik az úgynevezett „turíjávaszthá”, vagyis negyedik, gondolatok nélküli tudatállapotba. Ebben az állapotban a jógi teljesen elmerül önnön természetében, így semmi nem térítheti el a figyelmét, Az érzékszerveit tökéletesen visszavonta, és az elme hullámzása elcsitul. A tárgy nélküli szamádhi (aszampragjáta) ezen állapotán kívül egyes jógik a szampragjáta (tárggyal rendelkező) szamádhi különböző szintjeit is a turíja kategóriába sorolják.
Az előző versben olvashattuk, hogy a jógi lelke táncol örömében. Nem érdekli az élet vagy a halál, mivel tudja, hogy a tudat valódi állapota túlhaladja a születés és halál körforgását. Sankara „rendkívülinek” nevezi ezt a tudatállapotot, mivel csak rendkívül kevesek érhetik el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése