Sámánság és spiritualitás

Lassan ez az ötödik év, hogy elkezdtem ismerkedni a sámánság gyakorlataival és világképével. Tehát még az elején tartok. Nagyon az elején. Összehasonlításképpen: a Krisna-tudatban két év alatt elértem a papi rendfokozatot, tehát effektíve tanító, prédikátor és szertartásvezető lettem, és nagyon meg voltam győződve arról, hogy az általam hirdetett és képviselt út az üdvösség ha nem is egyedüli, de legmagasabb útja. Ebből az előhangból jön az az évezredek óta elterjedt elképzelés, hogy születésünknél fogva tökéletlenek, elesettek, bűnösök, gyarlók stb. vagyunk, és azért kötelezzük el magunkat egy vallási rendszernél, hogy ebből az állapotból kilábalva elérjük a felszabadulást, megvilágosodást, megváltást vagy a tiszta istenszeretetet (ez utóbbi volt a cél a Krisna-mozgalomban, a többit ki-ki helyettesítse be világnézete szerint). Tehát egy tökéletlen helyzetből szeretnénk eljutni egy tökéletesbe, és ehhez a vallási rendszerek ígérik az utat és az eszközöket. A jógában is némiképpen hasonló a helyzet, hiszen ott a végső cél szintén a kaivalja, vagyis a felszabadulás elérése az anyagi kötöttségek és a karma béklyóinak levetkőzésével. De sok modern "new age" spiri tanítás is a rezgésszint-emeléssel, dimenzióváltással meg egyéb hasonlókkal kecsegtet.

Amikor elkezdtem foglalkozni a sámánsággal, akkor egyrészt belső, spirituális élményeket éltem át, másrészt a sámánság ősi, animisztikus világszemlélete, melyben az összes természeti megnyilvánulást, az Élet minden formáját ugyanolyan szentnek tekintik, nagyon vonzónak tűnt, mondhatni hiányzott a lelkemnek. Viszont azt a koncepciót, melyet az emberiség és a vallások "civilizálódásának" pár ezer éve ráültetett a spiritualitásra, mely szerint egy tökéletlen állapotból el kell jutnunk egy tökéletesbe, jó darabig igyekeztem beleerőltetni a sámánizmushoz fűződő kapcsolatomba is. 

A helyzet azonban teljesen más. Animisztikus világképpel rendelkező, természeti őseink nem csak a hierarchikus társadalmi és hatalmi struktúrákat nem tartották szükségesnek, de a Szellemvilághoz is úgy viszonyultak, hogy minden a maga helyén van, nekünk csak a helyünket kell felismerni és harmóniában kell cselekednünk az Egésszel, a Nagy Szellemmel. Az animisták elfogadták a születés és halál, az elmúlás szükségszerűségét, és nem ragaszkodtak görcsösen egy örök és maradandó, "mennyei" állapot eléréséhez. Tudták, hogy itt van dolguk, és azt próbálták rendesen végezni. A sámán a Természet, a Szellemvilág és az emberi közösség, a törzs harmonikus együttműködéséért volt felelős, azért dolgozott. A közösség mindennapi teendőinek zavartalan végzését kellett biztosítania, például a gyógyítás, az időjárás isteneinek engesztelése, az esetleges (asztrális) veszélyforrások elleni védelem, a jövőbe látás, a halott lelkek kísérése, a fogantatás, születés elősegítése stb. terén. 

A sámán nem lelkipásztor, és bár ahhoz, hogy valóban hatékonyan tudja végezni a feladatát, jó adag önismeretre és spirituális gyakorlatra is szüksége van, nem azt tanítja a "híveknek", hogyan válhatnak bűnösből szentté. Az animista társadalomban az emberek általában pszichésen sokkal egészségesebbek voltak, ezért kevesebb volt a pszichopata bűnözők és narcisztikus hatalom-mániások száma. Ha meg ilyenek felbukkantak, azt nem ítélkezéssel, hanem szeretettel vagy korlátozásokkal igazították helyre, vagy extrém esetben kilökték a törzsből a rendzavarót, aki egyedül nem tudott sokáig életben maradni a dzsungelben.

Tehát a sámán feladata nem az, hogy lelkileg "emelje" a hozzá fordulókat, hanem hogy segítsen a bajaik, problémáik megoldásában, taníthat önismereti vagy spirituális gyakorlatokat is, de valójában mindekit az önkeresésre, saját identitásának és feladatának megtalálására bátorít. Amikor ezt keressük, nem igazán a tökéletesség számít abban, amit gyakorlunk, vagy amivel foglalkozunk, hanem a boldogság-érzet, amit ad. Ha valaki nem tud boldog lenni ebben a világban, annak nem sok vigaszt fog nyújtani egy halálon túli, tökéletes és szenvedések nélküli lét ígérete. Aki tehát a tökéletességet, megvilágosodást, vagy valamiféle vélt spirituális ideált keres a sámáni úton, az nem jó helyen jár. Inkább menjen templomokba, papokhoz, olvasson szent könyveket, és imádkozzon a bennük szereplő istenekhez. A sámáni út a szív útja, ahol a tudatosság és a szeretet egyaránt fontosak, és ahelyett, hogy a világot akarnánk átformálni a saját elképzelésünk szerint, igyekszünk megnyílni a Teremtés, az érintetlen Természet csodája felé. A mesterséges környezet, a hatalmi egyenlőtlenségen alapuló társadalmi struktúra és a tudományos-ipari-technológiai civilizáció az Égben létező, távoli isteneket hozott létre, miközben a Természet isteniségéről elfordítottuk a figyelmüket. A lelkünk azonban akkor tud valóban kiteljesedni, ha nem csak a Felső, de az Alsó és as Középső Világban is teljes értékűen jelen tudunk lenni.