Ne légy öngyilkos!

Az utóbbi időben két olyan esettel is összehozott az élet, hogy valaki öngyilkos lett. Az első eset még februárbann történt, és később kaptam egy emailt az áldozat egyik ismerősétől, melyben elmondta a történetet, és megemlítette, hogy az öngyilkos hölgy (aki egy művész volt egyébként), nagyon vonzódott az írásaimhoz, posztokban megosztott gondolataimhoz. A másik esettel kapcsolatban ma kerestek meg, ezt a hölgyet nem ismertem, tíz napja lett öngyilkos, és az ismerőse, illetve látók szerint nem találja a helyét a Túlvilágon, és nagyon fél, ezért segíteni kellene neki továbbmenni. 

A lélekkíséréssel kapcsolatban már leírtam a szertartásos teendőket ebben a blogban: "Egyéni lélekkísérés", illetve a tavaly nyári "Hableány" hajó elsüllyedése után a Margitszigeten tartottunk egy lélekkísérést Karak vezetésével a megfulladt áldozatok számára, erről is írtam blogbejegyzést. Van azonban egy lényeges különbség aközött, hogy valaki szerencsétlenség áldozataként hal meg, illetve gyilkosság vagy más erőszak áldozata, vagy pedig önkezével vet véget földi életének. A legtöbb spirituális kultúrában és hagyományban a legkomolyabb bűnnek tartják az öngyilkosságot, amiért a léleknek valamilyen formában vezekelnie vagy bűnhődnie kell a túlvilágon. Most elmondom, hogy mit éltem meg a mai kéréssel kapcsolatban. A hölgy, aki megkeresett, azt kérte, hogy segítsek ennek az öngyilkosnak, illetve a lelkének továbblépni a Fénybe. Ő így fogalmazott. Itt megjegyezném, hogy legyen kinek-kinek hite szerint, de azért nem mindenki megy automatikusan a Fénybe, vagy a Felső Világba a halála után, ehhez szükséges bizonyos spirituális és karmikus feltételek teljesülése. A legtöbben a Holtak Birodalmába mennek az Alsó Világban, és ott élnek, amíg nem jön el az ideje, hogy újra fizikai testet öltsenek. Chico Xavier a Föld fölé helyezte a Holtak Birodalmát az "Otthonunk - Nosso Lar" filmben, de végülis ez nem annyira lényeges különbség. A másik dolog pedig az, hogy valóban fontosak az itt maradottak által felajánlott jókívánságok, búcsúztatás, feltétel nélküli szeretet, de ez önmagában nem biztos, hogy semlegesíti az áldozat karmáját. 

Most akkor következzék mindaz, amit megéltem az utazás alatt, ugyanis megígértem a hölgynek, hogy le fogok ülni dobolni és révülni, és megpróbálom elkísérni ezt a megrettent lelket a Holtak Birodalmába. Elkezdtem a dobolást, és az Életfánál találtam magamat. Hívtam az erőállataimat, és megkértem őket, hogy vigyenek el ahhoz a tanítómhoz, aki segíteni tud majd a lélekkísérésben. Az oroszlánom odalépett elém, és elindultunk az Alsó Világba. Sok-sok klépcsőn keresztül mentünk lefelé, én az Oroszlán hátán, majd a lépcsők föld alatti termekbe, nagy templom-komplexumokba vezettek, végül már piramisok is látzsottak két oldalt. Ismét leereszkedtünk egy föld alatti üregbe, és végül megérkeztünk az Amenti csarnokába, ahol Thoth fogadott. Régebben csak egy csuklyának és kabátnak láttam, melyen belül fény ragyog, mostanában azonban óriási embertesttel és íbisz-fejjel szokott megjelenni. Ott ült és meditált a csarnok egyik kékesen-zöldesen fénylő termében. 

Előadtam neki kérésemet és az áldozat nevét. "Jöjj hát, szálljunk a bárkára!" Az egyiptomi hitvilág szerint a halottak lelke bárkán utazik az Alvilágon át fel a Mennybe, Oziriszhez. Az Alsó Világot egy nagy folyó szeli ketté, mely az Élet és Halál folyója. Egyik oldalán dús erdőségek vannak, az Alsó Világ természeti szellemeivel és lényeivel, míg a másik oldalán a Holtak Birodalma van, ahová csak az arra érdemesek léphetnek be, hogy találkozzanak korábban elhunyt rokonaikkal. A bárka a kettő között állott. Azok a lelkek, akiket egy arra alkalmas sámán vagy lélekvezető kísér, a bárkán jutnak át a másik partra. Azoknak a lelkeknek azonban, akik csak úgy meghalnak, és nem kíséri őket ebben jártas személy, saját maguknak kell átkelniük egy hídon, melyen mindenféle akadályok, forgó kések és egyéb kelepcék vannak. Ha nem jut át, akkor beleesik a Halál Folyójának vízébe, és ott fog úszni az árral. 

Megtaláltuk a szerencsétlenül járt lány lelkét az erdő mélyén, eszelősen bolyongott a fák között, és a szívéből egy kés állt ki. Lehet, hogy nem így lett öngyilkos, de a halála pillanatában megbánta tettét, és az önvád késként fúródott a szívébe. Amikor sikerült megállítanom a folyton menekülő lelket, elmondtam neki, hogy nyugodjon meg, mert meghalt, és a fizikai világba már nem tud visszatérni. Kihúztam a tőrt a szívéből, de a tátongó seb tovább vérzett. El akart volna indulni a Holtak Hídja felé, mert érezte, hogy valahogy át kellene kecmeregnie a túloldalra. Thoth azonban nem engedre átmenni, hanem elővette a mérlegét. Ezen méri meg a halott szívének súlyát, és ha nehezebb, mint a tollpihe, akkor vezekelnie kell, amíg meg nem könnyebbül, és csak utána léphet be a Holtak Birodalmába. 

A lány remegve tette fel vérző szívét a mérlegre, ám a serpenyő megindult lefelé - a szíve sokkal súlyosabbnak találtatott, mint a tollpihe. Thoth ekkor szó nélkül kinyitott egy szikla-ajtót, ami a mélybe vezetett, egy sötét, föld alatti labirintusba. "Itt kell bolyonganod magányosan az idők végezetéig, vagy addig, amíg a szíved súlya le nem csökken". A lány csordogáló könnyekkel, de beletörődve indult a lejárat felé. "Imádkozz Istenhez, bocsáss meg magadnak, és meg fogod találni a Fényt!" - szóltam utána, de magam sem tudtam, hogy mikor sikerül feloldoznia lelkét, és mikor tud kikerülni a bűntudat és a negatív karma labirintusából. Aki ide bekerül, az egyszer majd meglátja a Fényt, amikor teljes őszinteséggel adja át magát a Lagfelsőbb Teremtőnek, és akkor kikerül a föld alatti zárkából, és a Holtak Folyójában jön a felszínre.

"Őt most nem vihetjük el a Holtak Birodalmába, mert még nem nyerte el a jogot. Senki sem veheti el a saját vagy mások életét büntetlenül." - nézett rám szigorúan Thoth. "De gyere, szállj a bárkára, mert látod - sok-sok lélek úszik a Halál Folyójában: ők már készek arra, hogy átviygük őket a túlsó partra. Elindultunk a folyón, az erőállatok méltóságteljesen ültek a bárka szélén, mi pedig folyamatosan halásztuk ki a vízben sodródó lelkeket. A hajó lassan megtelt, és az alkonyati Nap arany hídjába érkezett a Halál Folyóján. A Nap aranyló sugarai nem csak a bárkát, az erőállataimat és Thoth alakját ragyogták be, de a hajón összegyűlt lelkek is fokozatosan kifényesedtek, és amikor kikötöttünk a túloldalon, akkor a saját rokonaik fogadták őket, ugyanolyan fénylő sziluettel érkezve, mint a napsugarak által "bearanyozott" lelkek. 

Amikor minden lélek meglelte helyét a Holtak Birodalmában, akkor Thoth megfordította a hajót, és elindultunk visszafelé. A kép fokozatosan elcsendesedett. A folyó víztükrének mélyén Apophist, az Alvilág hatalmas kígyóját láttam tekergőzni, fölötte pedig a különböző egyiptomi istenek alakjai jelentek meg, ahogy az Alsó Világ különböző régióiban laknak és köszöntik, vizsgáztatják az arra járó lelkeket. Végül búcsút intettem Thothnak, megköszöntem a leckét, és az erőállataimmal együtt visszatértünk az Életfához, és véget ért az utazás. 

A konklúzióm tehát az, hogy az öngyilkosság semmiképpen nem megoldás, bármekkora problémát is látunk az életünkben. A halál pillanatában minden olyan probléma, ami elől el akartunk menekülni, jelentéktelenné válik ahhoz képest, ami utána vár ránk. A lélek még egy ideig rágódik azokon a problémákon, amik elől el akart menekülni, és siratja magát, hogy most már nem is tud semmit sem tenni, hogy megoldja őket. Viszont érzi, ahogy jelentőségüket veszítik ahhoz a kitaszítottsághoz képest, amit ott megél, amikor megányosan kell bolyongania a sötét labirintusban, és nem léphet be a Holtak Birodalmába. Meddig tart ez? Az idő odaát relatív. megélheted éveknek, vagy ezer, millió évnek is. Amíg nem érted meg a leckét, addig fogsz bolyongani a sötétben, és amikor felviláglik a megbocsátás és a megadás, akkor találod meg az első halvány remény-sugarat, mint a föld alól kibújó csíra, vagy a víz mélyéről a felszín felé törekvő búvár. Ezért ne add fel, bármennyire is nehéz az élet. A nehézség mindig elmúlik vagy meg lehet oldani valamilyen módon, de ne menekülj el az Élet elől, mert akkor hosszú időre elakadsz az Élet és a Halál között, és ez a legszörnyűbb, ami egy lélekke történhet.