Feltétel nélküli szeretet

Szoktam hallani, hogy ezoterikus körökben divatos fogalommá vált a feltétel nélküli szeretet, rövidítve FNSZ (mármint aki lusta kiírni egy kommetben az egészet, az csak odaírja, hogy "Küldöm az FNSZ-t, és egy csomó szívecskét." Végülis jó ötletnek tűnik, hiszen a feltétel nélküli szeretettel nem árthatunk senkinek, sőt, még akkor sem tűnik ráerőltetésnek, ha az illető esetleg nem is kért belőle. A kérdés a fejemben azonban az, hogy az adott esetben van-e egy ilyen megnyilvánulásnak valódi érzelmi-energetikai tartalma, vagy csupán udvariassági frázisként pufogtatjuk, miközben nem hogy mások iránt, de saját magunk, a lélekrészeink iránt (lásd a tegnapelőtti bejegyzést) sem vagyunk még képesek érezni és kinyilvánítani a feltétel nélküli szeretet érzését. Szó se róla, ha ezt valóban képes felébreszteni valaki a szívében, akkor azt hiszem, hogy egy hatalmas gyógyító és öngyógyító kincsre lel, melyet sok korábbi szent, bódhiszattva, megvilágosodott spirituális tanító komoly önszigor és lelki gyakorlatok után kapott meg. Az üres szentimentalizmus és hízelgés azonban szerintem nem képviseli ugyanezt a mélységet.

Egy kicsit az az érzésem, hogy leolcsósodott a szeretet, az elfogadás és a könyörület, együttérzés. Érdemes mélyen belenézni a saját szívünkbe, hogy valóban olyan puha-e, mint a vaj, és hajlandóak vagyunk minden áldozatot meghozni, ha kell, mások szenvedésének enyhítése érdekében, de persze csak akkor, ha ezt kérik, és úgy, ahogyan kérik. Hiszen mindenkinek szabad akarata van, és ha megpróbálunk valamit, akár segítséget, akár hiedelemrendszert ráerőltetni valakire, az már szerintem nem fér bele a feltétel nélküli szeretet definíciójába. 

A nagy spirituális hagyományok mindig a legfelsőbb, legmagasztosabb elérendő célként tekintettek és tekintenek a feltétel nélküli szeretet állapotára, és ennek megfelelően nem volt olyan könnyű a hozzáférés ehhez a mindent éltető, gyógyító energiához. Bármennyire is önellentmondásnak tűnik, szeretnék most összefoglalni néhány feltételt, melynek szerintem teljesülnie kell ahhoz, hogy valaki elérhesse a feltétel nélküli szeretet állapotát, melyet a buddhista hagyományban mettának, vagyis könyörületnek, együttérző szeretetnek neveznek. Ugyanis szerintem nem feltétel nélkül osztogatja a Szellemvilág ezt a kicset. 

Az első, és talán legfontosabb feltétel, vagy tulajdonság, melyet ki kell fejleszteni: meg kell szabadulnunk az irigységtől. Amíg ez a rosszintulatú érzelem ott tanyázik a szívünkben, nem fogjuk tudni gyakorolni sem a feltétel nélküli elfogadást, sem az elengedést, nem is beszélve a szeretetről. Sok más további "kvalifikációt" is meg kell szereznie a jóreményű jelöltnek: mentesnek kell lennie a kontrollálási vágytól, az önzéstől, az egoizmustól, a félelmektől, a ragaszkodásoktól és az ellenszenvtől. A feltétel nélküli szeretet felé vezető hosszú ösvényen a jelöltnek gyakorolnia kell az alázatot, a könyörületességet, az együttérzést, az erőszakmentességet annak legmagasabb formájában, és fokozatosan ki kell emelkednie az összes önkorlátozó hiedelemrendszeréből, hiszen a szeretet határtalan és indokolatlan.

 Mondhatjuk azt, hogy Isten, vagy a Legfelsőbb kegyéből kaphatjuk meg ezt az áldást, de az előkészítő munkát mindeképpen magunknak kell véghezvinnünk, hiszen a fenti tényezők megakadályozzák a feltétel nélküli szeretet állapotának megtaasztalását. Éppen így, miután megtapasztaltuk ezt az állapotot, a szeretet által vezérelt tetteink is indokolatlanná fognak válni, vagyis megtanulunk minden önös érdektől függetlenül cselekedni, vagy éppenséggel nem cselekedni. 

Végezetül azt gondolom, hogy a feltétel nélküli szeretet megéléséhez szervesen kapcsolódik az Egységélmény megélésének képessége, mert csak akkor tudunk ítélkezés nélkül elfogadni mindent és mindenkit a Makro- és mikrokozmoszon belül is, kiterjesztve a feltétel nélküli szeretetet a Létező Teljes Világmindenségre.