A meditáció az elme megállítását irányozza elő, egy statikus, koncentrált tudatállapot elérése érdekében. A gyakorlott meditálók az elme csendjét és mozdulatlanságát élvezik, melyben kialakul az az osztatlan figyelem, amiben a meditáló tudata egyre mélyebbre hatol a meditáció tárgyának szemlélésében, tapasztalásában, közben elfeledkezve a saját azonosságáról is. Ezért szokták a jógikus meditáció mélyebb állapotait, a szamádhikat úgy jellemezni, hogy a jógi "eggyé válik" a meditáció tárgyával, illetve a tudata átlátszóvá válik, mint egy kristály, mely hűen közvetíti a mögé helyezett tárgy képét. A révülés ezzel szemben egy aktívabb "utazás", mely nem feltétlenül szolgálja a felszabadulás vagy a spirituális tökéletesség állapotának elérését, de adhat útmutatást, önismeretet, vagy elősegítheti a gyógyulást a traumákból, betegségekből.
Bár eleinte engem is jobban foglalkoztattak a két módszer közötti különbségek, ahogy egyre többet gyakorlom a révülést, jobban előtérbe kezdenek kerülni a hasonlóságok, vagyis azok a párhuzamok, melyek mindkét technika gyakorlásában jelentkeznek.
Az egyik közös jellemző az, hogy a révülés és a meditáció során is megjelenhetnek zavaró gondolatok, melyek eltérítik a figyelmünket, és ezek kiküszöbölése bizony hosszadalmas gyakorlást igényel. Ahogy a jógi észreveszi, hogy az elméje már nem a meditáció tárgyára koncentrál, és tudatosan visszahozza azt, úgy révülés közben is beszűrődhetnek a középső világbeli egónkhoz, életünkhöz kapcsolódó tudati tartalmak, és ezeket tudatosan ki kell zárni az utazásból, és visszatérni az eredeti témához. Ez nem szokott egyből könnyen menni, de fokozatosan lehet fejlődni benne.
Ide tartozik az akarás elengedése is. A jógi a szamádhi állapotában olyan intenzív megéléseket tapasztal, melyekről tudja, hogy nem a saját fantáziájának termékei, hanem a szellemi valóság megnyilvánulásai. A révülés esetében is, ha sikerül kizárnunk a középső világbeli tudati tartalmainkat és az akarást, valamint sikerül nyakon csípni a projekciókat, akkor erős meggyőződésünk lesz arról, hogy a megélt utazást nem a fantáziánk teremtette, hanem a Szellemvilágtól "kaptuk". Ehhez kapcsolódik az a folyamat, amit "üreges csővé válásnak" neveztek az ősök. Ez minden olyan, a középső világbeli egóhoz és az itteni életünkhöz kapcsolódó tudati tartalom "kiürítését" jelenti, mely zavarhatja, torzíthatja a Szellemvilág közléseit. Ezt is gyakorolni kell.
És végül a tudatosság, a figyelem, a tudatos jelenlét kérdése is közös a jógikus meditáció és a révülés esetében. Legyen az akár egy valós idejű érzékszervi benyomáson alapuló meditáció vagy utazás, például egy vízesés szemlélése, vagy pedig a tudat kiürítése után egy másik dimenzióba, Alsó vagy Felső Világba történő utazás, azt kell gyakorolnunk, hogyan tudjuk "szélessávúvá" tenni az elme befogadó képességét. Ez a holografikus érzékelés képességét jelenti, amikor annyira tisztán és tudatosan vagyunk jelen egy élményben, hogy a vele kapcsolatos "teljes" információcsomag megérkezik a tudatunkba. Ezt persze szavakba önteni és a racionális elménkkel analizálni már nehezebb, de rendkívül felemelő élmény.
Még egy hasonlóság: A meditációs állapot eléréséhez "le kell csavarni" a racionális és analitikus bal agyfélteke működését, ezt nevezzük az elme elcsendesítésének. Ekkor előtérbe kerülhet a jobb agyféltekés, intuitív, asszociatív, kreatív elmeműködés, mely lehetővé teszi a holografikusd érzékelést. A holografikus meditációról korábban írtam egy cikksorozatot, érdemes visszatérni arra is (Holografikus meditáció 1, 2, 3, 4, 5, 6). A révülés, lélekutazás során is arra törekszünk, hogy a jobb agyféltekés, relaxált, befogadó állapot kerüljön dominanciába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése