Amikor véget ért a Felső Világbeli utazás, melyet az előző részben ismertettem, úgy jöttem vissza, hogy tudtam: befejeztem a dolgomat erre a kiülésre, és a következő időszak annak a jegyében fog telni, hogy az itt tanult dolgokat elmélyítsem és alkalmazzam a mindennapi életemben is. Így egyre türelmetlenebbül vártam, hogy mikor jön már Oguz, hogy kihívjon a kunyhóból. Az idő java részét megint heverészéssel töltöttem el, jobb híján, és egyszer hallottam, ahogy fűrészelnek, rakják a fát és a köveket a befejező kunyhó-szertartáshoz. Utána jó ideig semmi. Majd fellobbant a szertűz a kunyhó előtt, és hallottam a lángok bíztató ropogását, a beszűrődő füstszagot. Innen besaccoltam, hogy maximum két óra lehet hátra a "szabadulásig", de azt gondoltam, hogy Oguz először mindenkit be fog hozni a hegyről és az erdőből, és én leszek az utolsó. Komótosan összepakolgattam a cuccaimat, és vártam. Vártam. Vártam. Végül itt is az történt, mint minden egyes jövetelekor: amikor nem számítottam rá, akkor jelent meg, és kihívott a kunyhóból. A négy villás botot és a zsályát nekem kellett összeszednem, majd megöleltük egymást, és segítettek kiszedni a cuccaimat a kunyhóból, kiszellőztetni a kunyhót a szertartás előtt. Ekkor viszont nem kaptam vizet, de gondoltam, hogy nem lesz hosszú a kunyhó-szer, és csak kibírom már a végéig ivás nélkül. Amíg vártam a többiek visszaérkezésére, megmelegítettem a dobomat a szertűznél, és így a bőr visszafeszült, kiszállt belőle a pára. Most megint olyan, mint újkorában.
Lassan mindenki beért a kiülőhelyéről, talán 13-an maradtunk kint végig a 18 kiülőből. Mindenki eléggé elcsigázott volt, de a szertartás közelgő vége azért felvillanyozott bennünket. Beültünk a kunyhóba, jöttek az izzó kövek, Oguz locsolta a vizet, felcsapott a gőz. Elmondtuk az imaköröket, és énekeltünk torkunk szakadtából, mint egy maraton hajrájában. A harmadik körnél azonban én már besokalltam, nagyon mellbevágott a meleg és az elmúlt négy nap megpróbáltatásai. A negyedikben már csak a túlélésre játszottam, aztán valahogy nagy nehezen mindenki kikászálódott a kunyhóból, és végre kaptunk vizet, cukros teát. Én is kimásztam, és "Minden a rokonom!" felkiáltással elterültem, hogy elkezdhessek inni és visszatérni a "normál" üzemmódba. Hátra volt még a botok és a zsálya elégetése a szertűzben, majd átöltözés, mosakodás a patakban, és együtt elfogyasztottuk a böjtöt megtörő vacsorát.
Beszámolóm olvasgatása közben sokan nekem szegezték a kérdést: nem veszélyes-e négy napig víz nélkül lenni? Ahogy összeszámoltam, a kezdő kunyhó és a záró kunyhó között nagyjából 72 óra és még egy pár telt el. Én azért fogadtam el másod- és harmadnap a kis pohár vizet, hogy a lélektani határ meglegyen, de utólag belegondolva lehet, hogy anélkül is ki lehet bírni a dolgot. Ez ugyanis nem egy közönséges akaraterő-vizsga vagy túlélő-mutatvány, hanem egy szakrális szertartás. Oguz és a segítők négy napig folyamatosan táplálják a szertüzet és énekelnek reggel-este, ezzel tartva nekünk a védelmező teret. Emellett jóka esznek-isznak helyettünk is, és ez a kollektív szimbiózis úgy látszik, hogy nagyon sokat segít az éhezés és szomjazás mérséklésében. Így nem csak agonizál az ember négy napig, hanem jut lehetősége a belső munkára, a tudatalattijában rejlő démonokkal való megközdésre, és a számvetés megvonására az életével kapcsolatban. Tehát egyedül senkinek nem ajánlom, hogy üljön ki az erdőbe négy napra étlen-szomjan, mert annak nem ugyanez lesz a hatása spirituálisan sem. Mint minden szellemi munka esetében, itt is nagyon fontos, hogy olyan beavatott személy vezesse a szertartást, akinek mély kapcsolata van a Szellemvilággal, és így tudja biztonságosan levezetni a folyamatot.
Magából abból is, hogy a kunyhó után már egy-két órával úgy működtem, mintha mi sem történt volna, szintén arra következtetek, hogy sok szellemi támogatást kaptunk. Nem spóroltam az evéssel a böjt megtörésekor, mégis kifogástalanul sikerült megemészteni, nem ült be a gyomromba, mint egy nagy kődarab. Az integrációs időszak persze még hetekig, hónapokig is eltarthat, ami alatt sok felismerés jöhet, és sok olyan mozzanat történhet az életemben, amit valahol a lelkem mélyén ez a Földanya méhében eltöltött négy nap indított el. Jelenleg úgy érzem, hogy ezt a szertartást (pesze megfelelő előkészületek után) mindenkinek érdemes kipróbálnia, legalább egyszer az életében. Minden a rokonom!
Belinkelem még ide az előző kilenc részt is, hogy sorrendben is el tudjátok olvasni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése