Amenti csarnokának őrzője

Ma hangszeres relaxáció-képzést tartottam, és a nap végén csináltunk egy közös csörgős lélekutazást. Szokás szerint létrehoztam a teret az utazáshoz, az Életfa mellett ültünk, és körbevettek bennünket az erőállataink. Egy darabig nem történt semmi, arra próbáltam figyelni, hogy kivel mi történik, mennyire tudják követni a ritmust, vagy milyen nehézséget élnek meg esetleg a gyakorlat közben. 

A csörgőzés közben azt éreztem, mintha az egyik új kristálykoponyám, az ametiszt koponya jelezné a jelenlétét, majd elindult egy utazás. Az Életfa törzsén megjelent egy háromszög alakú nyílás, mely belülről lilás fénnyel világított. Valamiért Thoth-ra asszociáltam, bér ő személyesen nem jelent meg ebben az utazásban. Bizonyos legendák szerint azonban ő hozta létre az Amenti csarnokait, hogy átmentse oda az emberiség ősi tudását Atlantisz pusztulása elől. Az Egyiptomi halottaskönyv szerint a beavatottnak és a holtak lelkeinek is át kell jutniuk ezeken a csarnokokon, mert ott kapnak beavatást az Emberiség ősi tudásába, mely nélkül nem lehetnek elég bölcsek a túlvilági élethez. Sok más monda is kering az Amenti csarnokairól és arról, hogy hol találhatóak, és mit rejtenek, de nézzük tovább az utazást!

Egy lilás fényben világító, áttetsző fénylényt láttam meg, akiről meg voltam győződve, hogy az ametiszt kristálykoponyában lakó szellemmel azonos. "Anubhi vagyok, a Csarnok könyvtárosa, Thoth megbízásából őrzöm az ősi tudást. Te bármikus beléphetsz ide és kérdezhetsz tőlem, de ez nagyon keveseknek adatik meg." "Anubisz?" - gondoltam, mert tudtam, hogy van egy ilyen nevű egyiptomi isten. "Nem, Anubhi." - sugározta felém a választ. Vékony, "értelmiségi" sziluettje volt, aki legalább annyira imádja a könyveket és a tudást, mint én. Körbepillantottam. A könyvtár nem volt túlzsúfolt, de azért mindenhol akadt egy-egy papirusztekercs, vagy egy-egy vésett kőtábla, melyek képernyőhöz hasonlóan voltak a falba illesztve. Amikor felemeltem egy papiruszt, akkor láttam, hogy csak akkor jelennek meg rajta a jelek és a képek, amikor kérdezek valamit. Tehát, ahogy korábban az Akasha könyvtárban tett utazásomban, vagy a kristálykoponyák lbelső tereiben már sokszor láttam, az informácók nem térben és időben egymástól távol eső lapokra, kövekre voltak rögzítve, hanem a kérdésemnek és a "hozzáférési jogosultságomnak" megfelelően jelentek meg a felületeken. A fali polcokba illesztett szintén lilás kőtáblákon egész történelmi vagy csatajelenetek elevenedtek meg, ahogy rájuk pillantottam. A többi viszont üresen, fakón sugározta a lilás fényt. 

"Miért gyűjtöttétek össze ide a sok-sok millió korábbi földi civilizáció tudását?" - kérdeztem Anubhit. "Azért, mert az emberiség pár ezer évenként elpusztítja önmagát és a civilizációját, viszont mindegyik ember életének mindegyik napján szerez újabb tapasztalatokat, melyek ebbe a könyvtárba kerülnek. Aki beavatást nyer ebbe az ősi tudás-forrásba, az az őseink tudását felhasználva praktikusabb megoldást találhat, mint a mondern ember, aki vaktában tapogatózik. Sok-sok problémát sokkal jobban meg tudtak oldani az őseink, mint mi."

"Hogyan nyerhetek beavatást?" - kérdeztem a könyvtárost, aki láthatóan örült, hogy itt vagyok, és hogy egyáltalán van valaki, akét érdekel ez a temérdek rábízott kics. Intett, hogy kövessem. Igazából az eddigieket is inkább sugalta, mintsem hogy szabatos nylevtani megfogalmazásban adta volna ét. Anubhi egy központi terembe vezetett, ahol egy szökőkutat láttam. "Ez a Bölcsesség Vize" - mutatta. Az erőállataim lelkesen ittak is a vízből, valamint láttam, hogy sok-sok állat szelleme megy oda inni, valamint a növények is kapcsolatban állnak a Bölcsesség Vizével, és a gyökereiken, a gombafonalakon keresztül szívják fel, és áramoltatják körbe a vizet. A Földkerekség kövei, ásványai is kapcsolatban álltak ezzel a vízzel a földkérgen keresztül. Így mindegyik állat, növény, kő mindig tudta, hogy mi a teendője, és pontosan aszerint cselekedett. Mi ösztönlénynek szoktuk őket nevezni, valójában azonban pontosan tudják, hogyen kell élni az életüket, és ezért nem is gondolkodnak úgy, mint mi, csupán tárolják és élik a bölcsességet. Azt is láttam, ahogy az Yggdrasilnál, a vikingek életfájánál a nornák félig Mímir forrásában állnak, mely szintén a bölcsesség vize, és ott szövögetik mindenki sorsfonalait. Ők is maguktól tudják, hogy ki milyen sorsot érdemel, és aszerint fonják sorsfonalát. 

A terem másik sarkában a "Látás tüze" égett egy fáklya formájában. Ebben a tűzben volt az az erő, emlynek segítségével meg tudjuk különböztetni a Valóságot a Látszattól. A harmadik sarokban a "Termékenység Földje" állt egy kupacban egy nagy, kehelyszerű állványon. Tudtam, hogy az a teremtő erő, mely minden faj létrejöttéhez, születéséhez szükséges, ebben a földben rejtőzködik. És végül a negyedik sarokban egy fehéresen-áttetszőn örvénylő szellőspirált láttam egy oszlopból kiemelkedni. A "Változás szele". "Mindenki az állandóságot keresi ebben a világban, és nem hajlandóak tudomást venni, arról, hogy a Változás szele egy szempillantás alatt továbbfújhat mindent, amihez ragaszkodunk, és teljesen új helyzetbe hoz." - magyarázta Anubhi bölcsen mosolyogva. Ekkor az "Ötödik elem" című film egyik jelenete jutott az eszembe, és elkezdtem keresni a négy sarokban álló őselemek között középen az ötödiket, mely mind a négyet összekapcsolja. 

Rájöttem, hogy az ötödik elem a Szeretet, mert nem elég tudni és bölcsen viselkedni, meg kell tanulni szeretni is, mert anélkül ez a tudás nem fog senkinek sem segíteni a problémái megoldásában. Egy dobogó emberi szívet láttam középen, amint egyre magasabbra emelkedik. Közben megéreztem azt, hogy nekem kell odaállnom középre, mert az a legfontosabb feladatom, hogy megtanuljak szeretni, és ez lesz az erő, melynek segítségével másoknak is tudok segíteni. Az öt elem kirajzolta a gízai nagy piramis formáját, nem véletlen tehát a piramis formája, illetve, ha nem is ebben a dimenzióban, de a szakrális térben valahol mélyen a piramis alatt helyezkednek el az Amenti csarnokai. 

Az utazás itt lassan véget ért, és ismét a felszín, és az Életfa törzse felé kezdtünk emelkedni. A lilás kapuban búcsút intett nekem a szellemi segítőm, utánam küldve még néhány instrukciót: "Sohasem szabad büszkévé válnod a megszerzett tudásra, mert akkor elveszíted. Ameddig alázatos vagy, bármikor beléphetsz ide, és felteheted a kérdéseidet, elviheted a tudást a segítségre szorulóknak. Sohase gondold az, hogy hiányos a tudásod, és fogadj hálával minden felismerést és mindeg tudás-morzsát, mely bármilyen csatornán keresztül, bármilyen formában eljut hozzád. A tudás mindig éppen akkor fog megérkezni hozzád, amikor szükséged va rá. Viszont a jellemerődet, szeretetedet és tisztaságodat neked kell fejlesztened, hogy megbízható őrzőjévé válj a tudásnak és a Föld bölcsőjében valaha született ősrégi civilizációknak. Ez a tudás sok helyzetben létfontosságú lesz most is az Emberiség számára, és meg fogja menteni társaidat a pusztulástól."