4. vers
nádánuszandhána namó 'sztu tubhjam
tvam szádhanam tattva-padaszja dzsáné
bhavat-praszádát pavanéna szákam
vilíjaté visnu-padé manó mé
"Ó, nádánuszandhána, minden dicsőséget neked! Téged tekintelek a legjobb eszköznek az igazság eléréséhez! A te jóvoltadból az elmém, a légzésemmel együtt feloldódik a legfelsőbb állapotban."
A következő versekben Sankara részletesebben ismerteti a nádánuszandhánam folyamatát. Ebben a versben a gyakorlat eredményeit ismerteti. A szanszkrit írások egyik közkedvelt fogása, hogy először egy gyakorlat hasznát ismertetik, hogy kedvet csináljanak a gyakorlásához. A gyakorlás sikeréhez elengedhetetlen az, hogy komolyan vegyük, és higgyünk benne. Ezért is hangsúlyozza a gyakorlat hatásait. Sankara itt is utalást tesz a pránájáma fontosságára, mely nélkül nem érhetjük el a sikert a nádánuszandhánában.
A Visnu-pada a legfelsőbb célt és állapotot jelenti a jógában, függetlenül attól, hogy a gyakorló milyen istenképpel rendelkezik a hinduizmuson belül, vagy akár azon kívül. A hinduizmuson belül azonban a két legnépszerűbb irányzat a vaisnavizmus (Visnu-hit) és saivizmus (Siva-hit), melyek legtöbb követője értelemszerűen Visnut vagy Sivát tekinti a legfelsőbb isteni megnyilvánulásnak. Érdekes azonban, hogy magát Ádi-Sankarát is sokan Siva megtestesüléseként tartják számon, és ő maga nevezi Visnu-padának a legfelsőbb célt. Spirituális, illetve filozófiai értelemben tehát a személyes isten-attribútomokon túlmutató, a tárgy nélküli (nirbídzsa vagy aszampragjáta) szamádhiban megtapasztalható eggyé válás a kozmikus tudattal, a Brahmannal, a létező legmagasabb állapotnak tekinthető. Ez az interpretáció állna leginkább összhangban Sankara tanításaival. A vaisnava hívők szerint azonban a Visnu-pada konkrétan Visnu isteni formájára, lótuszlábaira és isteni hajlákára, a Vaikunthára utal, melyet a spirituális megnyilvánulások közül a legmagasabb helynek tekintenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése