Látomások nyomában 3. rész

3. A tűz napja

Amikor felébredtem álmomból, éreztem, hogy már beállt a derekam a sok fekvéstől. Jógáztam egyet, azután összeállítottam magamnak egy kis "szádhanát", gyakorlási rendszert. A jóga után légzőgyakorlatokat végeztem, majd meditációt, melyektől felfrissültem. Utána játszottam dorombon, didgeridoo-n, majd doboltam és dalokat énekeltem. A második napra már egy kicsit leeresztett a dobom bőre a párás kunyhóban, és nagyon frusztráló volt erre a tompa hangra révülni. Szóval kitaláltam egy megoldást: a dobverőt belefeszítettem a bőrbe, és így egy kicsit jobban megfeszült, majd a csörgővel ütöttem a dobot. Ebből persze előjött egy olyan para, hogy mi lesz, ha így marad a dob bőre. A második nap a tűz elemé volt, és imádkoztam az átalakulásért, hogy végbemenjen a tudatomban is. Amikor Oguz tűz-dalát énekeltem, akkor egészen különlegesen melegem lett.

Lángok ropogjatok,

szememben ragyogjatok.

Lángok ropogjatok,

szívemben lobogjatok.

Az égig emeljetek,

a széllel repítsetek.

Lángok ropogjatok,

az éjben vezessetek.

Sok minden mást nem is tudtam csinálni, így mikor a dalok végére értem, mág mantráztam egy kicsit, majd lefeküdtem ismét henyélni. Igazából nem is az éhség és a szomjúság kínzott a legjobban, hanem a tétlenség és a mozgáshiány. Napi tizennyolc órát töltöttem fekve, és azért a második napon már kezdem kialudni magamat. Reggel és este doboltak Oguzék, így lehetett tudni, hogy megint eltelt egy nap. Napközben néha kijöttem pisilni a kunyhó mellé, azután vissza. Inkább csak a hangokat hallottam kintről, a segítők beszélgetéseit. Ez igazából egy kicsit zavart és kivitte a tudatomat a tudatos jelenlétből. A madarak hangja viszont jó volt, egyre több madarat felismertem. 

Oguz megígérte, hogy második és harmadik nap körbemegy, megkérdezi, hogy ki hogy van, és megkérdezi, hogy kérünk-e "orvosságot", ami egy gyerekfogmosópohárnyi víz volt, kb másfél deci lehetett. Gondoltam, hogy ezt nem fogom visszautasítani, bár nem éreztem annyira kínzónak még a szomjúságot második nap, de úgy voltam vele, hogy minek vállaljak fölösleges szenvedést, örülök, ha így végigcsinálom. Ez a kis víz a lélektani határ, amitől még elhiszed, hogy nem halsz meg a kiszáradástól, de a szomj oltásához persze nem elegendő. 

Délután már nagyon vártam Oguzt, és aztán rájöttem, hogy ez a türelmetlenség is egy fő hiba, amit el kell engedni. Ahogy sikerült elhessegetnem azt a gondolatot, hogy "mikor jön már Oguz", el is indult az első révülés. Az Életfa mellett álltam, és egy indián sámán közeledett felém, egy fehér ló hátán. A lovakat csak az észak-amerikai indiánok ismerték, de ezt a sámán-tanítót már láttam korábban révületben. Egyszer be is mutatkozott, de elfelejtettem a nevét. Az volt a különlegessége, hogy egyszerre volt északi és déli indián, a hajának egyik fele fehér, a másik fekete volt, az arca egyik fele férfi, a másik nő, és a testének egyik fele fiatal, a másik öreg. Amikor a sámán a közelembe ért, függőleges fényoszlopok kezdtek alászállni mellette, és pontosan ebben a pillanatban megszólalt Oguz kolompos botja, és egy dalt énekelve odalépett a kunyhóhoz, hogy megkérdezze hogy vagyok, és felkínálja a vizet. 

A kiülés közben kaptam néhány dalt is, amiket most ide leírok, hogy ne felejtsem el. 

Tűzből jöttem, tűzből jöttem

tűzben járok, tűzben járok

Szívem szítja, szívem szítja

Izzó lángot, izzó lángot

Közben a gödör a kunhyó közepén átalakult tűz-katlanná, és éreztem, ahogy tör fel a lángoszlop. A második dal nagyon egyszerű volt:

Nap-apa, Holdanya

Ég-apa, Földanya

Tűzapa, Vízanya

Ősapa, ősanya

Volt még egy dal harmadik nap:

Porból lettem réges-régen

Barlang mélyén kőként éltem 

Mélyre nyúló gyökerével

Faként nőttem ki a fényre

Az utolsó pedig egy Odinos nóta volt, meyben minden sor végén a farkasok üvöltését kell utánozni:

Az Einherjarok hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu

Háborúba hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu

A Valhallába hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu

A Ragnarökre hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu

Ennek is meglesz a maga története majd a következő részben. 

/folyt. köv./