A lélek anatómiája

Ma tartottam a "Lélek anatómiája" előadásom második részét a Facebook oldalamon (az első részről szóló blogot itt találod), és ahogy az előadásban ígértem, összeszedem ebben a blogban azoknak a bejegyzéseimnek a linkjét, melyek alapján az előadás elhangzott, hogy vissza tudjátok olvasni, ha szeretnéntek használni ezeket a felosztásokat. Az alábbi blogbejegyzésekben olvashatjátok el a vázlatokat, amik alapján beszéltem: "Hány lelkünk van?", illetve "Lélekfelfogások a sámánságban" 1. rész, 2. rész; egyiptomi lélekfelfogás; óészaki lélekfelfogás: 1. rész, 2. rész, 3. rész.

Az előadás végén egy lélekutazást vezettem, melyben az volt a feladat, hogy kérjük meg az erőállatunkat vagy a szellemi vezetőnket, hogy mutassa meg nekünk, melyik lélekrészünkkel a legfontosabb jelen pillanatban a kapcsolat fejlesztése, és mi a feladatunk vele kapcsolatban. Leírom most azt, hogy mit éltem meg az utazás során, és ha ti is elkülditek nekem a megéléseiteket, annak is nagyon örülök. 

Elkezdtem játszani a dorombon, ilyenkor szoktam létrehozni az "erőteret", amiben mindannyian dolgozunk. Először egy védelmező fehér gömböt szoktam elképzelni, majd azon belül egy kéket, mely távol tartja a negatív erőket. Utána hívom az erőállataimat, a sast, farkast, oroszlánt és a sárkányt, majd a különböző szellemi segítőket és gyógyítókat, akikkel dolgozni szoktam. Az Életfánál álltunk, és megkértem az erőállataimat, hogy vigyenek el ahhoz a szellemi tanítóhoz, aki meg tudja mutatni nekem, hogy melyik lélekrésszel kel most leginkább dolgoznom, erősítenem a kapcsolatot. A sasommal eggyé váltunk, és elrepült velem Thoth-hoz, aki egy mérleget tartott a kezében. Thoth közölte, hogy a legfontosabb lélekrész számomra, amivel most foglalkoznom kell, az Ib-em, vagyis a szívem. Elhelyezte a szívemet a mérleg egyik serpenyőjében, és a másikba beletett egy tollat. A szívem azonban nehezebb volt. Beletett még egy tollat, majd még egyet, és végül így a három toll kiegyensúlyozta a szívemet. "A három toll az Igazság, a Megbocsátás és a Ragaszkodás. Addig kell gyakorolnod, míg csak az Igazság marad, és a mérleg két oldala akkor is egyensúlyban lesz. Kövesd a szívedet, és haladj azon az úton, ne hagyd, hogy mások véleménye vagy elvárásai eltérítsenek. Addig haladj az úton, amíg csak az Igazság marad."

Ezt úgy értelmezem utólag, hogy a megbocsátást addig kell gyakorolnom, míg nem tudom megbocsátani magamnak a hibáimat és a tökéletlenségeimet, és nem szűnik meg a bűntudatom. Ez akkor fog bekövetkezni, ha megtanulom teljességgel elfogadni magamat olyannak, amilyen valójában vagyok. Illetve a megbocsátást mások felé addig kell gyakorolnom, amíg még úgy érzem, hogy valaki képes megbántani. Vagyis amikor az egóm szertefoszlott, akkor már nem fogom azt érezni, hogy valaki képes megbántani, és így a megbocsátás gyakorlása szükségtelenné válik. A ragaszkodást pedig addig kell gyakorolnom mások felé, amíg már nem köt meg, tehát amíg megtanulom az önzetlen szeretetet, elvárások nélkül. Mindaddig, ha megpróbálok lemondani a ragaszkodásaimról, az a szív megkeményedésével fog járni, és így a szívem nem lesz elég könnyű. Akkor most vissza az utazásba, ugyanis közben nem ajánlott elkezdeni értelmezni és analizálni, mert kiesünk a transzállapotból. 

Úgy látszik, hogy Thoth szavait (pontosabban gondolatait, mert ezek inkább telepatikus sugallatok formájában érkeznek) szó szerint értelmeztem, mert azt láttam, hogy megyek felfelé egy hegycsúcsra, a hátamon egy kerek (talán viking) pajzs, és egy íj nyilakkal. Egyszer korábban láttam már magamat így menni föl egy hegyre, de akkor lóháton voltam. A hegy tetején a szivárványhíd várt rám, és azon továbbhaladva elérkeztem Odinhoz a Valhallába. A megszokott fából ácsolt építmény helyett most inkább jurta-jellege volt a környezetnek, és Odin először megmutatta, hogy a nyilakat a különböző szertartásokban és az oltáron kell használnom, hogy azt szimbolizáljam, ahogy a tudatunk a Szellemvilág felé veszi az irányt. Az íjat még nem tudom pontosan, hogy szertartásosan, vagy pedig a fizikai világban kell majd használni.

Utána levette a pajzsot a hátamról, és megfordította először a díszített felével fölfelé. A pajzs közepén egy kör volt, és belőle három kígyó indult ki S alakban. Odin megmutatta, hogy ez a szimbólum a Wyrd, vagyis a sors szimbóluma, a három kígyó pedig a három Nornát, vagyis sorsistennőt jelképezi. A képen láthatóhoz hasonlít, csak vörösek a kígyók és sötétkék a háttér. A szimbólum részleteivel kapcsolatban még úgy érzem, hogy kell utazást végeznem. 

Ezután Odin megfordította a pajzsot, és a pajzs sima oldalába egy olyan ábra volt vésve, amit már egyszer láttam. Ez a Lélektérkép, mely egy körből áll, és a kör belseje tizenhét részre van osztva, ez képviseli a belső világunkat (mikrokozmoszt) alkotó tizenhét lélekrészt. A kör külső részén tizennégy részre van osztva a pajzs, ez pedig a Makrokozmosz különböző aspektusait képviseli. Odin már régebben közölte velem, hogy amikor megtanítja nekem mind az ötvenkilenc rúna-szimbólumot, akkor azokat kell majd erre a lélektérképre helyezni divináció, azaz a sors és a személyiség elemzése céljából. 

Ezután lassan eltávolodtam a Valhallából, és természetes környezetben, erdőben, vagy inkább síkságon találtam magamat. Egy öreg indián jött velem szembe, őt még nem láttam eddigi utazásaim során. A törzsi sámánként megjelenő segítők általában az Alsó Világból származnak, és jó kapcsolatban vannak a Növények, Állatok és Kövek szellemével, és meg tudják tanítani azok gyógyító erejét és titkait. 

A sámán egy fehér bölényen közeledett felém, és a tenyerében három kupac valami volt. Az első kupac különböző növények leveleiből és terméseiből állt, és a Növények Népének gyógyító erejét képviselte. A második kupacban állatok fogai, csontjai és tollai voltak, és az Állatok Népének gyógyító erejét képviselte. A harmadik kupacban kövek és kristályok voltak, és a Kövek Népének gyógyító erejét képviselte. Mindezt letette elém egy színes anyagra, majd összehajtogatta, és nekem adta. Az inkák és más dél-amerikai sámánok hordanak magukkal ilyen összehajtogatott csomagokat, amelyben az erőtágyaikat tartják. Ezt a gyógyító csomagot mesának nevezik, és így néz ki, mint itt a képen. Megköszöntem a csomagot, és búcsút intettem az öreg indiánnak. 

Meglehet, ezeknek az erőtárgyaknak az összegyűjtése sok évet fog igénybe venni, mivel mindegyik szellemmel ki kell alakítanom a kapcsolatot, akit egy-egy erőtárgy képvisel. Az öreg sámánnal vagy törzsi varázslóval is meg kell majd ismerkednem közelebbről, úgy néz ki. Az emberi vagy isteni formájú segítők meg szokták mondani a nevüket, és sok mindenféle dolgot lehet megtanulni tőlük. Az erőálatoknak ezzel szemben nincs külön nevük, mert például a Farkas az összes farkas felsőlelkét képviseli, vagy a Sas az összes sasét. 

Lassan véget ért az utazás, és ahogy a dob egyre jobban gyorsult, éreztem, hogy közeledik az utolsó ütés ideje. Utána hét lassú ütést mértem a dobra, majd elkezdtem játszani a szapora, visszahívó ütemet. Amikor kinyitottam a szememet, meglepődtem, hogy csak húsz perc volt az egész utazás, mert annyi minden történt közben. Ide alulra pedig belinkeltem a két előadást és meditációt, ha szeretnétek meghallgatni.