Holografikus meditáció 4. rész

Az elme holografikus érzékelési képességének fejlesztésére eddig három gyakorlatot végeztünk, melyekről itt olvashattok: 1. rész, 2. rész, 3. rész. A következő lépést akkor kezdjük el gyakorolni, ha a valós idejű látás, hallás és tapintási érzékelés gyakorlata már jól megy. 

A haladó gyakorlás első lépése az, hogy felidézünk egy élményt, mely a múltban történt, de élénken él az emlékezetünkben. Ezután ugyanúgy haladjunk, mint a jelen idejű információ érzékelésénél:

1. Hívd az erőállataidat, és képzelj el egy fénylő, egyenes vonalat, melyen egy pont van: ez a jelen pillanat. Fordulj meg a jövő felől a múlt irányába, és az erőállatokkal együtt haladj vissza az időben addig a pillanatik, amikor a kiválasztott élményt átélted. Most még mindig a Középső Világban vagy, de a múlt idősíkjában. 

2. Nézz körül ott, ahová érkeztél! Idézd fel a múltbeli énedtől balra elterülő látványt, majd a tőled jobbra, magad előtt, magad mögött, magad fölött és magad alatt. 

3. Miután ezzel megvagy,  figyeld meg a hangokat mind a hat irányban, majd érzékeld a tapintásoddal a hat irányban lévő tárgyakat, amik ott vannak.

4. A következő lépésként egyszerre idézd fel mindazt, amit a hat irányban láttál, hallottál és érzékeltél. Amikor sikerül mindezt egyszerre a figyelmed fókuszban tartani, akkor a tudatod még mélyebb transzállapotba kerül.

A gyakorlat során felismerhetjük a memóriánk egyik anomáliáját: lesznek olyan irányok, amelyekből nem jegyeztünk meg semmilyen információt. A vizuális, hang- vagy tapintási információ bármelyikével előfordulhat ez. Ennek a figyelmetlenség az oka, illetve az, hogy az adott pillanatban nem holografikus tudattal voltunk jelen, hanem lineárisan, csak a legfontosabbnak ítélt benyomásokra figyeltünk. 

Az emlékezet másik anomáliája az, hogy nagyon kreatív módon igyekszik betölteni ezeket a hézagokat olyan kiatalált emlékekkel, melyek meg sem történtek. Arra is hajlamos, hogy az egyes irányokból befogadott benyomásokat már a befogadás pillanatában, vagy az utólagos visszaemlékezéskor "megszínezze", azaz az elmében raktározott egyéb mintákhoz hasonlítva interpretálja azt. Tehát megtörténhet, hogy egy élményt a befogadás pillanatában másképpen éltünk meg, mint ahogy a visszaemlékezéskor fel tudjuk idézni. 

Tehát észben kell tartani, hogy a visszaemlékezéseink nem mindig egzaktak és tárgyilagosak, de a gyakorlatnak nem az a célja, hogy a valós és valótlan emlékek közötti megkülönböztető képességet fejlessze. Ha sokáig gyakoroljuk különböző emlékekkel, akkor megismerhetjük az elme és az emlékezés holografikus természetét, és olyan részletekre is megtanulunk visszaemlékezni, melyek a benyomás pillanatában nem is tűntek fel. 

A gyakorlat továbbfejlesztésének lehetőségei: 

1. Próbáljuk meg az adott múltbeli élményt vagy eseményt nem az akkori énünk érzékeléseinek szemszögéből vizsgálni, hanem "kívülállóként" jelen lenni, mert így még több szemszögből fel tudunk idézni emlékeket.

2. Próbáljuk ki azt, hogy nem a saját magunk által megélt emlékhez utazunk vissza, hanem valaki más emlékébe élő eseményt "éljük át" meditáció közben. Ekkor a barátunk röviden elmondja a szituációt, majd a meditációt követően megbeszéljük vele mindazt, amit tapasztaltunk, és kellő gyakorlással meglepően sok részletet azonosítani fogunk tudni. A múltba való közlekedés a középső világbeli asztrális utazás haladóbb változata.