"8. Szamádhi: A tárgy nélküli (nirbídzsa) szamádhi
Csak egy tárgy nélküli szamádhi van. Különbözőképpen említik: mint nirbídzsa (mag vagy tárgy nélküli) szamádhi, aszampragjáta (tudatfeletti) szamádhi, és dharma-mégha (a tulajdonságok felhőjét eloszlató) szamádhi. Amikor Patandzsalí a jógát a 2.1. szútrában az „elme hullámzásainak megszűnéseként” határozza meg, elmondja, hogyan érhetjük el a tárgy nélküli szamádhit. A következő szútrában úgy határozza meg a szamádhit, mint egy olyan állapotot, melyben a „látó megállapodik önnön természetében.” Ezzel arra utal, hogy amikor megszilárdulunk az elme alapvető nyugalmában, akkor abbahagyjuk önmagunk kivetítését a jelenségvilágra, és nem azonosítjuk magunkat többé a perifériákkal (a testtel, elmével, egóval és az intelligenciával). Ekkor passzívan visszakerülünk és megállapodunk a valódi természetünkben, ami a tudat (purusa), vagy az önvaló (átman). Patandzsalí itt a valódi természetünket „látónak” (drastá) nevezi. A 4.19. szútrában azt mondja: „Az elme nem rendelkezik a tudatosság fényével, mivel a látott természetével bír.” Ez azt jelenti, hogy maga az elme nem tudatos, hanem inkább olyan, mint egy számítógép; intelligens és bámulatos mennyiségű információt képes feldolgozni, de önmagában nem tudatos. A látó (drastá, átman, purusa) az, ami tudatos.
A drastáról Patandzsalí azt mondja: „ A látó csak lát. Bár tiszta, mégis úgy tűnik, mintha módosítaná az érzékszervi benyomásokat.” Ebben rejlik az emberi létezés teljes drámája. Hogyan lehetséges, hogy rendelkezünk ezzel a hatalmas, határtalan lénnyel, amit tudatnak nevezünk, és mégis leredukáljuk azt a testre, elmére, egóra és intelligenciára? Patandzsalí ezt a 4.22. szútrában válaszolja meg: „Az intelligenciával kapcsolatos tudatosság eloszlatásának folyamata közben úgy tűnik, mintha a tudat felvenné annak formáját.” És mi az intelligencia formája? Az érzékszervi adatok módosítása és feldolgozása. Mivel még nem vagyunk tudatosak a két legbelsőbb rétegünk, a tudat és az intelligencia közötti különbségről, a spirituális kötöttség állapotában vagyunk.
Ebben a szamádhiban tapasztaljuk meg először a látót, mint különálló azonosságot. Nem módosítja az érzékszervi tapasztalatokat, ahogyan az intelligencia teszi; semmit nem tesz. Csupán passzív megfigyelő. Amikor megjelenik a boldogság, annak a szemtanúja. Amikor megjelenik a szégyen, akkor annak a szemtanúja. De első alkalommal nem azonosítjuk magunkat vagy válunk azzá, ami megjelenik előttünk; ehelyett megmaradunk az eredeti szemtanúnak. A perifériánk (ebben az esetben az intelligencia) mindig módosítja azt, amiről tudatossá válunk. Például próbálja felerősíteni és elnyújtani a boldogságot és lerövidíteni vagy racionalizálni a szégyent. Soha nem vesszük a fáradtságot, hogy megmaradjuk a tiszta tudatosságnál. És ezért nem valósítjuk meg, hogy a tudatosságot sohasem változtatja meg az, ami megjelenik benne. Örök és határtalan. És ebben rejlik a nagy és határtalan szabadság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése