"Ha az emberiség szeretne virágozni és tovább fejlődni, akkor egy új kultúrát kell kifejlesztenünk, mely egyaránt tiszteletben tartja a tudósok munkáját és a misztikusok látomásait. A misztikusok nincsenek tudatában annak, hogy a feltételekhez kötöttségük és kulturális hátterük milyen módon befolyásolja a tanításaikat és állításaikat a szemiotika módszere által. A tudomány, és különösen a matematika sokkal előrébb jár abbeli erőfeszítésében, hogy kifejlessze a lehető legobjektívebb nyelvet.
Most rá fogok térni a szamjama technikájára, ami főként az elme koncentrálására irányuló intenzív képességből áll, melyet az ászanán, pránájámán, Kundaliní meditáción, kriján, és a korábbi szamádhik gyakorlásán keresztül érhetünk el. A szamjama során a pránát az ötödik csakrában (visuddhában) kell tartani, miközben folyamatosan koncentrálunk a szamjama kiválasztott tárgyára. Itt szükség van a megosztott tudatosságra vagy „multitaskingra”. Az ötödik csakra aktiválása azt jelenti, hogy isteni törvényként látjuk a világot, és megvalósítjuk, hogy a teljes kozmosz a mögötte rejlő magasabb intelligencia kifejeződése és kikristályosodása. Fel kell tennünk magunknak a kérdést – milyen módon és milyen törvény szerint fejezi ki magát ez az intelligencia? Míg a 6. szamádhi az én-ségre irányuló szamádhi (aszmitá), a 8. szamádhi pedig a tudatra (purusára) irányul, a 7. szamádhi elsődlegesen az intelligenciával (buddhival) áll kapcsolatban, ami megmagyarázza, hogy miért olyan személytelen. A jóga-filozófia szerint (pontosabban a számkhja filozófia szerint, melynek folytatása a jóga) az intelligencia már az én-ség előtt is létezett. Ami azt jelenti, hogy fölfelé kapaszkodunk a szamádhikon keresztül, de a kozmikus evolúció szempontjából visszafelé haladunk az időben a történelem kezdeti megalkotója, Isten felé.
A 3.1. szútrában Patandzsalí úgy határozza meg a koncentrációt (dháranát), mint az elme egy helyre történő rögzítését. A dháranában benne foglaltatik az akaratlagos erőfeszítés arra, hogy az elménket egy bizonyos tárgyhoz tudjuk kötni. A 3.2. szútra pedig azt mondja, hogy ha a dháraná tárgya felé a tudatosság megszakítatlan áramlása irányul, akkor az a meditáció (dhjána). A 3.3. szútra azt mondja, hogy ha a meditációban csak a tárgy ragyog fel, anélkül, hogy az elme módosítaná, az az objektív szamádhi. Ez három, egymáshoz képest egye mélyebb szint, melyben a meditáló elméje (nem maga a meditáló) összekapcsolódik a meditáció tárgyával, vagy lemásolja azt. Jegyezzük meg, hogy ez a két kifejezés igazából ugyanazt a dolgot jelenti. Az eggyé válás a meditáció tárgyával annak lemásolását jelenti. Végül a 3.4. szútra azt mondja, hogy ha együtt gyakoroljuk a hármat, azt szamjamának nevezzük. Eleinte itt ellentmondást vélünk felfedezni a fogalmak között. A dháraná (koncentráció) akaratlagos erőfeszítést jelent. A dhjána (meditáció) az erőfeszítés feltételes feladását jelenti és azt, hogy egy törékeny, de állandó kontaktust alakítunk ki az akaraton túl lévő tárggyal. Az objektív szamádhi azt jelenti, hogy létrejött ez a kapcsolat, és a meditáló elméjében jelen lévő tárgy azonos a meditálón kívül lévő tárggyal."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése