"Magányosan ülve a hegytetőn, fölöttem a csillagok halványuló fényével, és a Nap első felkelő sugaraival a keleti horizonton, minden a helyére került. Az elmém kiterjedt, hogy egyre nagyobb és nagyobb rendszereket tudjon befogadni és lemásolni. Először az egész hegyen meditáltam, és utána úgy éreztem, mintha az elmém kitágult volna, hogy magába fogadja az ausztrál keleti partok nagy részét. Idővel az elmém az egész ausztrál kontinenst magába fogadta, majd az egész Csendes-óceánt. Ezután már csak egy kis lépés kellett ahhoz, hogy az egész bolygóra koncentráljam az elmémet. Láttam ezt a hihetetlenül szép kék bolygót, mely a fekete űrben lebegett, és csak az elmémben tartottam. Hirtelen eszembe jutott, hogy sok űrhajós, akik elsőként látták ezt a képet, spirituális élményeket éltek át, amikor látták, ahogyan a Föld lebeg az űrben.
Amikor láttam a bolygót az űrben lebegni, megértettem annak a határtalan intelligenciának a végső erejét, amely teremtette. A bolygónk olyan hatalmas, kifinomult, összetett rendszer, és mégis, az összes al-rendszere, az atmoszféra, az óceánok, a kontinensek, az összes életforma, a föld magja, és a többi, mind együttműködnek, hogy egyensúlyban tartsák. Önmagukban ezek a rendszerek korlátozottnak tűnnek, vagy akár intelligencia nélkülinek, de együtt visszatükrözik azt a határtalan intelligenciát, amely működteti őket és kifejezi önmagát rajtuk keresztül. Nagy eksztázis ébredt bennem, amikor ezt láttam. Megértettem, hogy ez a fenséges objektum, a bolygónk, igazából élő és mi mindannyian a része vagyunk.
Maga a rendszer olyan sokféle mozgó részből és összetevőből áll, hogy ha az emberiség összes tudósát hoznánk is össze, hogy létrehozzanak egy ilyen rendszert, még egy részét sem tudnák reprodukálni. Lehetetlenség ilyen tökéletes szinkronban működő rendszert építeni. Még akár művészi szempontból is, semmi, amit az emberiség valaha létrehozott, vagy bármikor fog, nem közelítheti meg Gaia bámulatra méltó művészi géniuszát.
Ez a tökéletesség eszembe juttatta Gaia szuper-organizmusának egy viszonylag újabb, sokkal kevésbé tökéletes kiegészítését, újabb összetevőjét: az emberiséget. Az a zavar, amit az emberi lények okoznak a bolygónk harmóniájában, úgy tűnik, főként a tudományos és technológiai haladásból fakad. Egyesek szerint vissza kellene térnünk a Természethez, hogy ezt helyre tudjuk hozni. Káprázatos tudományos haladásunk ára a spirituális visszafejlődés, mely az emberiséget egy négyéves gyermek spirituális fejlődésével rendelkező technológiai óriássá tette. Bár mindent bevetettünk a világ, a természet és a bioszféra meghódítására, nagyon keveset fektettünk be a spiritualitásunkba. Úgy tűnik, hogy a múltban az emberiség szorosabb kapcsolatban volt spirituális gyökereivel, mint ma, modern világunkban. Az ősi törvénykönyvek, parancsolatok, előírások – a civilizációnk alapjai – a misztikusok élményeire épültek. Konfuciusz, Szókratész, Buddha, Jézus Krisztus, Mohamed és mások csúcsélményei alkották az azonosságunkat. Az elmúlt háromszáz évben viszont a tudomány vált az uralkodó erővé, és a tudomány szembekerült a vallással is. Minden esetre, használjuk a tudományt és a technológiát a megoldások keresésére, de a választásnak, hogy miként használjuk a tudományt, etikai megfontolásokból kell fakadnia. És az etikának, valamint annak a megértésnek, hogyan éljünk harmóniában a természettel és a kozmosszal, a hétköznapi emberek misztikus élményeiből kell fakadnia, mint te meg én. Ezért annyira fontos a spiritualitásunk fejlesztésének folytatása."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése